Sötét szerelem

Barátok megtörve

- Hányszor? – kérdezte a szőke.

- Egyszer. Egyetlen egyszer és többet soha nem fog megtörténni. – válaszoltam.

- Miből gondolod azt, hogy legközelebb ha vele leszel zárva tudod tartani a lábaidat? – kérdezte Draco.

- Jajj, ne add már itt a szentet. – Akadtam ki rá. – Szakítottunk. Miattad ráadásul, mert titkolózol előttem és elhanyagolsz! Fred pedig... Kedves volt és velem volt. Lefeküdtünk igen, de megbeszéltük és soha többet nem fog megtörténni.. – mondtam. A fiú válaszra nyitotta a száját, de még nem fejeztem be csak újabb kört töltöttem mindenkinek, akik izgatottan figyelték az eseményeket. – Csönd. Én beszélek. – szóltam a szőkére. – Ne merészelj lekurvázni vagy bármi más, azért, mert lefeküdtem valakivel miközben külön vagyunk! Megtörtént ez van! Nem bánom, hogy lefeküdtem vele, de azt igen, hogy rád gondoltam! Bánom, hogy te jársz állandóan a fejemben, mert nem érdemled meg, hogy szeresselek. A francba, pedig mindennél jobban szeretlek. Bárcsak ne akadtam volna ki rád, bárcsak ne engedtelek volna el, de ez van! – kiáltottam rá.

- Rose. Szállj ki innen. – mondta és ő is felállt.

- Mi van? – kérdeztem.

- Szállj ki innen és gyere fel velem. Beszélnünk kell. – mondta a fiú és kirántott a jakuzziból. Erősen markolta a csuklómat miközben gyorsan vitt az emeletre. Berántott a Zabinivel közös szobájába és idegesen becsapta az ajtót. Ennek ellenére nyugalommal nézett a szemembe.

- Miért? – kérdezte.

- Mit miért? – néztem rá és az idegesség egyre nőtt bennem.

- Miért feküdtél le vele basszameg! – kiáltott, mire összerezzentem és az asztalon lévő üvegpohár összetört. – Sajnálom. Nem akartam rád kiabálni. – mondta én pedig meglepődtem a gyors változáson.

- Nem tudom miért feküdtünk le. Nem vagyok veled együtt és egyre nőtt közöttünk a... - akadtam el.

- Szereted? – kérdezte.

- Mint egy barátot, mindennél jobban. Szeretem-e szerelemből? Nem tudom. –

- Nem értelek Rose. Nem értelek. –

- Te nem értesz engem? Az ég szerelmére Draco, eltaszítottál magadtól és aztán kiakadsz rám mert együtt voltam valakivel aki nem te vagy? Én nem értelek téged. Egy idióta titkot választottál helyettem, nincs jogos mérgesnek lenni rám! – mondtam egyre mérgesebben és az ablakok kivágódtak. Ijedtemben ugrottam egyet és megpróbáltam megnyugtatni magam.

- Igazad van. –

- Mi? –

- Igazad van. Nincs jogom mérgesnek lenni. De te az enyém vagy. –

- Draco, megszűntem a tiédnek lenni amikor szakítottunk. – csóváltam meg a fejem, mire nagyot sóhajtott.

- Sajnálom. – mondta. – Sajnálom, hogy megbántottalak és ellöktelek. Azt hittem ez lesz a legjobb amit tehetek. – rogyott le az ágyra. Tenyerébe temette az arcát és... és elsírta magát.

- Draco... - léptem oda hozzá és megsimítottam a hátát.

- A bátyádnak elmondtam tudod? A levelemben. Elmondtam neki mi történik velem. Tanácsot kértem tőle, de hogyan is tudna válaszolni? – kérdezte vörös szemekkel mire elsírtam magam.

- Mi történik veled, Draco. Mond el. – kérleltem.

- Nem tehetem Rose. Meg fogsz utálni. Az eddiginél is jobban. – sírt egyre jobban.

- De én nem utállak. Nem tudsz semmi olyat tenni ami miatt utálnálak, vagy kevésbé szeretnélek. – mondtam. Draco felugrott az ágyról és hozzáérintette a pálcáját a karjához, feltárva ezzel a már jól ismert tetoválást. Halálfaló.

- Draco... -

- Nem volt választásom! Nem tehettem mást! Be kellett lépnem és az év végéig meg kell ölnöm Dumbledoret. – sírta keservesen és lerogyott a földre. – Meg kell tennem, vagy ő öl meg engem. – Egyre jobban ráztam a fejemet. Halál. Ez tette tönkre a családom. Ez tette tökre az életem.

- Mióta vagy halálfaló? – kérdeztem. Kérlek mond hogy nem volt közöd a bátyám halálához. Kérlek.

- A nyár vége óta. – mondta és rám nézett. – Gyerünk menj csak! Szaladj el! – kiáltott rám. Lassan letérdeltem a fiú mellé és átkaroltam. Ő először döbbenten húzódott el, majd szorosan magához ölelt. A szívem szakadt meg annyira sírt szegény fiú.

- Draco nézz rám. – emeltem fel a fiú fejét. – Ez az egész... Nem a te hibád. Nem a te hibád és nem fogok elmenni. Annyira sajnálom, hogy ilyeneken kell keresztülmenned és nem tudok segíteni. – mondtam könnyes szemekkel.

- Nem utálsz? – kérdezte.

- Nem utállak. Kisujj esküszöm. – mosolyogtam rá halványan és a kisujjába akasztottam a sajátomat. – Elmondhattad volna sokkal hamarabb. – mondtam

- Féltem, hogy elhagysz. Annyira féltem, hogy inkább én löktelek el téged. Egyenesen egy másik fiú karjaiba. – mondta és sírása kicsit alábbhagyott. – Mond, Rosie. Valaha vissza fogsz engem fogadni? – kérdezte én pedig nem tudom mit mondjak.

- Draco, át kell gondolnom a dolgokat. Nem azért mert halálfaló vagy. Semmi köze nincs ehhez, csak nem tudom hogy ki iránt mit érzek pontosan. – mondtam mire a fiú bólintott.

- Akkor egyenlőre barátok? – kérdezte a kezét nyújtva felém.

- Barátok. – válaszoltam és kezet ráztam vele. Még egy ideig ölelkezve ültünk a földön, egymás hátát simogatva, majd amikor Draco arcán már nem látszódott a sírás semmilyen jele sem, visszamentünk a többiekhez.