Sötét szerelem

Sectumsempra

Az elkövetkező napok nyugalmasan teltek. Dracoval szinte minden pillanatunkat együtt töltöttük. Elvitt a szükség szobájába is megmutatni a szekrényt amin dolgozott. Beavatott a halálfalók tervébe, én pedig mindent megtettem, hogy a lehető legtöbb terhet levegyem a vállairól, de nem tudtam keresztüllépni a bennem növekvő érzésen, ami azt sugallta, hogy nagy baj közeledik. Szabad pillanataimban a könyveimet olvastam és tanultam azokat, hogy egyre jobban megértsem az erőmet és úgymond a sorsomat is. Egy hétfői napon Hagrid óráján álltunk az egyre kellemesebb hőmérsékletű levegőn, amikor a férfi megjelent egy hatalmas és egy igen veszélyes állattal. Halk sikolyok és döbbent levegővételek hallatszottak körülöttem. Be kell vallanom én is megijedtem egy kicsit az elején. Az elefánt méretű hatalmas macska büszkén lépdelt előre és szeme megállapodott rajtam. A Kínában őshonos Zouwu az egyik legveszélyesebb állat a Varászló világban.

-Hagrid, biztos vagy benne, hogy jó ötlet őt ennyi gyerek közé hozni? – kérdeztem.

- Persze Rosie. Kobu teljesen veszélytelen. Olyan mint egy kezes bárány. – válaszolta Hagrid.

- Szentséges ég, inkább kezes bárányokat eszik! – szólalt meg Ron én pedig halkan felkacagtam. Oké hajrá Rose, ha tudni akarod mennyire vagy jó az állatokkal, akkor azt ő fogja megmutatni. Előrébb léptem, mire mindenki más hátrébb lépett egy kicsit.

- Srácok ha lehet, mindenki kussoljon mert nem akarok meghalni. – fordultam hátra hozzájuk, mire döbbent arcok bólintottak felém. Előrébb léptem, de fogalmam sem volt mit csináljak. Mintha egyszerre mindent elfelejtettem volna és izgulni kezdtem. Az állat először figyelmesen pillogott felém, majd megérezte a zavarom és élesen csikorgatni kezdte a fogait.

- Rosie, hátrébb! Nyugodj meg! – mondta Hagrid. Gyerünk Rose, kezeld az érzelmeid az istenit! Kihúztam magam és vettem egy mély levegőt. Gondolataimat először áttereltem egy számomra kellemes emlék felé, amikor a bátyámmal ültem a kandallónk előtt. Éppen akkor fejeztük be a hógolyócsatát az ikrekkel és amíg ők a konyhánkban civakodtak, mi egy-egy forrócsokoládét szürcsölgetve nevettünk rajtuk. Az emléktől elmosolyodtam és Dracora néztem. Ő aggodalommal nézett rám, de amikor tekintetünk találkozott, elmosolyodott. Teljesen megnyugodtam. Újra Kobu felé fordultam, aki hozzám hasonlóan egyre nagyobb nyugalommal nézett felém. Megpróbáltam teljesen kiüríteni az elmém, hogy minden erőmmel a hatalmas állatra tudjak koncentrálni.

- Szia, Kobu. – néztem rá mosolyogva és amennyire csak tudtam kihúztam magam. Kezeim az oldalam mellett lógtak, és végig szemkontaktust tartva előrébb léptem egyet. Kobu is így tett ezért kinyújtottam felé a kezem. Az állat idegesen mordult fel.

- Hé, semmi baj. – mondtam neki megnyugtató hangon. – Tudod, hogy nem foglak bántani. Szeretnélek megismerni. – néztem a szemébe még mindig. Ő mintha bólintott volna közelebb lépett a kinyújtott kezem felé és megszimatolt. Ezután már semmit nem kellett tennem, az állat hozzám simult és dorombolni kezdett. Hagyta hogy simogassam és hogy mindenkit bemutassak neki akinek volt bátorsága megsimogatni. A barátaim mind hatalmas mosollyal mentek vissza a helyükre miután Kobu megnyalogatta őket.

- Rosie, nem érdekelne a munkám miután végeztél az iskolában? – kérdezte Hagrid.

- Ez kedves tőled Hagrid, de nem. Vagy anyám helyét veszem át a minisztériumban, vagy Charlie után megyek sárkányokat tanulmányozni. – mondtam neki mire ő megtörölte a szemét.

- Olyan gyorsan felnőttetek. – szipogta én pedig elnevettem magam. A többiekkel egymásba karolva mentünk a következő óráinkra, majd Maeve és én szinte rohanva érkeztünk meg az étkezőbe. Mivel kihagytuk a reggelit korgó gyomorral estünk is neki az ebédnek. Vígan beszélgettünk amikor a kezemben lévő villa félúton megállt a levegőben, mivel észre vettem Katie Bellt. A lány éppen Harryel beszélt, majd mind a ketten az éppen a terembe lépő Dracora néztek. A szőke fiú egyből megértette, hogy Katie emlékszik ki adta neki a könyvet és gyors léptekkel kirohant a teremből. A szívem vadul kezdett kalapálni és egyből felpattantam, amikor Harry megindult a szőke után.

- Mindjárt jövök. – mondtam Maevenek és a két fiú után rohantam. Maeve szája tele volt étellel, így kérdezni sem tudott semmit, csak egy hümmögéssel jelezte, hogy befogadta az információt. Próbáltam nem szem elől veszíteni a fiúkat, miközben több embert is fellöktem a folyosón. A két fiú nem sokkal előttem ért be a mosdóba és láttam, hogy elszabadult a pokol.

- Harry hagyd békén! – kiáltottam, amikor megláttam hogy bűbájokat és átkokat szórnak egymás felé. Több mosdókagyló is szétrobbant, vizet spriccelve ki magából. A padló elázott és több helyen is lyukat robbantottak benne az oda csapódó igék.

- Ő mérgezte meg Ront! Miatta halt meg majdnem Katie! És te még mindig őt véded? – kiáltott rám. Draco sírva küzdött Harry ellen én pedig mindent megpróbáltam, hogy szétszedjem őket amikor Harry egy olyan átkot küldött Draco felé, amit eddig csak Morgana könyvében olvastam.

-Sectumsempra! – kiáltotta és Draco a földre zuhant. Fehér ingét átáztatta a vér és felnyögött fájdalmában. Rengeteg volt a vér és már a körülötte lévő víz is kezdett elszíneződni amikor kezdtem felocsúdni a kezdeti sokkból.

- Mit műveltél? – üvöltöttem a szemüveges fiúra aki teljes sokkban állt az ajtóban. Gyorsan Draco mellé rohantam és mellé térdeltem. – Nem lesz semmi baj Édesem. Itt vagyok. – mondtam neki remegő hangon. Nem veszíthetem el őt is.

- Rose én... - kezdett magyarázkodni. A fények megint remegni kezdtek, a tükrök megrepedtek körülöttünk ahogy egyre nőtt bennem a méreg és az aggodalom. Ha Voldemort nem öli meg ezt a gyereket, akkor én fogom!

- Takarodj innen! – már nem is üvöltöttem, csak a fogaim között sziszegtem. – Süket vagy bazdmeg? Takarodj innen!- mondtam még egyszer mire Harry kiment. Gyorsan elővettem a pálcámat és gondolkodni kezdtem.

- Gyerünk Rose, eszedbe fog jutni! – mondtam magamnak és egyre jobban törtem a fejem a gyógyító varázson mire bevillant végre. Draco egyre több vért vesztett és egyre nehezebben vette a levegőt.

- Rose... - nyögött fel halkan.

- Tarts ki még egy kicsit jó? – mondtam és felvettem a földről a pálcámat. – Vulnera Sanentur. – kántáltam az igét és a fiú vére kezdett visszaszivárogni a testébe. Sebei egyre jobban összehúzódtak, míg a végére már csak friss, rózsaszín hegek maradtak. Kifújtam az eddig visszatartott levegőmet és kimerülten ültem le.