Sötét szerelem

A találkozás

- Először is, sajnálom nem akartam neked menni. Másodszor arany vérű vagyok ha már mindenképp tudni akartad. – mondtam mire megforgatta szemét mintha nem hinne nekem. – Rosalie Amelia Blackwood. Öröm találkozni veled... - Amint kimondtam a nevem a szeme kikerekedett és egyből megbánta ahogy beszélt velem. A kezem kinyújtva lógott a levegőben felé, mikor leesett neki, hogy arra várok, hogy bemutatkozzon.

- Ohm... Izé... Draco Lucius Malfoy. Elnézésedet kérem a modoromért. Igazán sajnálom...-

- Értékelem a bocsánatkérésedet. Szólíts csak Rose-nak. – mondtam és végre megengedtem felé egy mosolyt amitől hihetetlenül megkönnyebbült. Nem tudom miért, de úgy éreztem van valami különleges a fiúban. A modora miatt sem tudtam rá haragudni, sőt kifejezetten tetszett.

- Rendben Rose, te pedig szólíts nyugodtan Draconak. – mondta. – Segíthetek valamiben? Gondolom nem ok nélkül bolyongasz egyedül a vonaton. – mondta megengedve magának egy halvány mosolyt, de aztán gyorsan le is hervadt és körül is nézett nehogy lássa valaki. Ennek ellenére kezdtem megkedvelni a fiút.

- Nos, esetleg ha meg tudnád mutatni hol tudok átöltözni azt megköszönném. – mondtam

- Persze, erre gyere. Nem láttalak még itt. –

- Új vagyok. Most kezdem az ötödik évem. Eddig a Beauxbatonsba jártam, de Anyám az év végén átíratott ide. – hadartam

- Akkor üdv a Roxfortban, évfolyamtárs. –

- Te is ötödéves vagy? – lepődtem meg. Idősebbnek nézett ki.

- Igen. Bár én a kezdetektől fogva ide járok és a Mardekár csapatát erősítem. – mutatott a talárján lévő zöld címerre. – Itt vagyunk. – mutatott a mosdó ajtajára.

- Hálásan köszönöm Draco. Remélem találkozunk még! – mosolyogtam rá és elköszöntünk egymástól.

Mikor vissza értem a kabinunkba, a fiúk már mind átöltöztek és engem vártak.

- Ez jó sokáig tartott Amelia. – mondta a bátyám szemrehányóan.

- Meglehet, hogy eltévedtem, de egy Draco nevű fiú kisegített. – motyogtam.

- Draco. Mármint Draco Malfoy? Az az arrogáns, elkényeztetett pöcs? – Nate teljesen kikelt magából. Nem szokott így beszélni soha senkiről. Sőt kiabálni is csak Quiddicsezés közben szoktam látni. Természetesen ő benne van a griffendél csapatában az ikrekkel együtt és remekül játszanak. Én velük ellentétben viszont nem annyira rajongok ezért a sportért. Én inkább az a művész lélek vagyok, nem pedig az öljük meg egymást a levegőben egy labda miatt fajta.

- Igen kedves Jonathan, Draco Malfoy. Mellékesen nem is volt olyan nagy paraszt. – védtem meg a fiút, de tudtam, hogy csak a nevem és a családom státusza miatt változott meg a viselkedése irányomba. Az események innentől eléggé felgyorsultak. Megérkeztünk végre a Roxfortba, majd miután átutaztunk a kastélyhoz, mindenki a nagy terembe vette az irányt. McGalagony professzor megkért, hogy menjek vele a tanári asztalhoz, ahol elvégezzük majd a beosztási ceremóniát. Az asztalok mát tele voltak diákokkal de alig bírtam figyelni az izgalomtól. A Griffendéles asztaltól három bíztató pillantást is kaptam és a legnagyobb meglepetésemre a Mardekáros fiú is engem nézett asztalától. Amikor tekintetünk találkozott egy halvány mosoly jelent meg az arcán. Furcsa, nem olyannak nézem aki sokat mosolyogna.

-Kedves diákok. – szólalt meg egy hang a hátam mögül. Az igazgató felállt helyéről és mosolyogva nézett le rám. Hatalmas szakálla és félhold alakú szemüvege igazán nagypapás hatást kölcsönzött neki. – A mai napon nem csak az új tanévet üdvözöljük, de egy új diákot is. Kérem fogadjátok a legnagyobb szeretettel Rosalie Amelia Blackwoodot, aki eddig a francia testvériskolánk tanulója volt. Elvárom tőletek, hogy a lehető legkedvesebben fogadjátok őt és ugyanolyan tisztelettel kezeljétek mint egymást. Most pedig kisasszony kérem foglaljon helyet a széken. – mutatott a tanári asztal előtti székre, én pedig nagyot nyelve helyet foglaltam. A professzor asszony egy bátorító mosolyt küldött felém majd a fejemre rakta a süveget.

- Hmmmm. Nehéz döntés. Bátorságod van elég azt látom. És ész is van benned az biztos. Önzetlen vagy és nagylelkű. De cserfes és ambiciózus is az biztos. Mind a négy ház tulajdonságai megvannak benned, tehát hova is tegyelek. Hova is tegyelek, hmmm... - Ohh, Merlinre mondom ez egyre kellemetlenebb lesz. Ledöntenék most egy felest az biztos- Tudom már... MARDEKÁR – kiáltotta a süveg én pedig azt hittem rosszul hallok. Oké, jó hely az semmi baj, nincsenek előítéleteim. De az Anyám MEG FOG ÖLNI! Mondjuk ez nem újdonság. Gyorsan felálltam és elindultam az asztalom felé. Vetettem egy pillantást a Griffendéles barátaim felé akik mind megrökönyödve néztek rám. A házam asztalánál viszont kitörő lelkesedéssel vártak. Kezet fogtak velem és gratuláltak.

- Rose! Gyere ülj ide mellém. – mondta az ismerős szőke, én pedig egy halvány mosollyal mellé ültem. Az oroszlános ház asztalánál viszont ült egy fiú, egy bizonyos vörös iker, akinek féltékeny tekintete lyukat égetett belém. Az asztalnál ülő diákok sorra bemutatkoztak nekem és nem győzték hangsúlyozni mennyire jó, hogy Morgana leszármazottja hozzájuk került. 

Ezek után Dumbledore bemutatta az új tanárokat is, köztük egy csupa csicsa, csupa rózsaszín alacsony nőt, akivel már jól ismertük egymást. Eddig észre sem vettem őt, de kedves Dolores igazán sokszor kerül elő anyám szájából, hiszen mindenki tudja hogy az alacsony gonosz kis izé az anyám állását akarja bezsebelni. Persze ez sosem sikerült neki, így kifejezetten utálja a családomat főképp anyámat és engem, hiszen anyám halála után én követem őt a minisztériumi pozícióban.

-Uhh, ez a nő hányingerkeltő. – nyögtem fel

- Ismered? – bökött felé a szőkeség

- Ja, anyám munkatársa. Egy féltékeny, erőszakos dög. El ne hidd egyetlen szavát se! – morogtam

- Igenis főnök. – nevetett Draco, mire oldalba böktem könyökömmel.

Eddig észre sem vettem milyen csodálatos a nagyterem. Magával ragadó ahogy a mennyezetet kialakították. És az ételek! Olyan sok minden termett elém egy szempillantás alatt, hogy azt hittem már a látványtól is szétpukkadok. Imádom a mágiát!

Szemlélődés közben elkezdtem mindenféle ételből pakolni egy kicsit.

-Viccelsz. – mondta Draco mire kérdőn néztem rá a szemem sarkából- Nincs az a pénz, hogy te ezt mind betömöd! – nevette el magát.

- Nos, drága barátom, nem tudod kivel ülsz egy asztalnál. – mosolyogtam elfogadva a kihívást.

- Szóval barátok vagyunk? – nézett rám döbbenten.

- Hát, nem ismerjük még annyira egymást, hogy barátoknak mondhassuk magunkat, de kedvellek. Szóval jó irányba haladsz. – mondtam miközben elkezdtem enni a krumpli pürémet.

- Én is kedvellek, Blackwood. – mondta