Sötét szerelem

Freddie

-Nem tudsz aludni? – ült le mellém Freddie.

- Az agyam nem tud aludni. ÉN hulla vagyok. – nevettem. Fred átkarolt, én pedig a mellkasára hajtottam a fejem.

- Jó az illatod. – mondtam neki.

- Te pedig gyönyörű vagy. – válaszolta és adott egy puszit az arcomra. Elkezdte simogatni a hátamat, másik kezét pedig a combomra tette. Hirtelen elkezdtem izgulni és elkapott a szédülés ahogy a szívem egyre hevesebben kezdett dobogni.

- Fred... - emeltem fel a fejem, hogy a szemébe tudjak nézni.

- Igen? – nézett a szemembe és elmosolyodott.

- Szeretnélek megcsókolni. – mondtam magam sem tudom miért. Nem kellene ezt csinálnom.

- Én is szeretnélek megcsókolni. De mi van Dracoval? – kérdezte.

- Nem tudom. – mondtam

- Szereted? – kérdezte

- Igen.

- És engem?

- Igen.

- De őt jobban.

- Igen. – mondtam és azt hittem el fog húzódni, de ehelyett egyre közelebb hajoltunk egymáshoz. Fred a fülem mögé simította egy szőke tincsemet és megnyalta ajkait. Hosszúnak tőnű pillanatokig néztük egymást és éreztem, hogy egyre gyorsabban ver a szívem. A fejemben kavarogtak a gondolatok. Tedd meg, ne tedd, Dracot szereted, de vágysz Fredre. Össze voltam zavarodva és nem tudtam mit csináljak, de mintha a szám önálló életre kelt volna megszólaltam.

- Csókolj meg. – suttogtam, mire a fiú elmosolyodott és ajkaink gyengéden összeértek. A régi ismerős érzések újra lángolni kezdtek bennem és a csókunk egyre hevesebb lett. Beletúrtam a hajába és közelebb csúsztam hozzá, ő pedig derekamra helyezte az egyik kezét, másikkal pedig arcomat fogta. Nyelvét finoman becsúsztatta számba és még jobban elmélyítettük a csókot. Egyre hevesebben és egyre szenvedélyesebben csókolóztunk a kanapén, Fred keze pedig lejjebb csúszott a nyakamra, majd a mellkasomra én pedig a combjára helyeztem kezeimet.

- Rosie, ha most nem hagyjuk abba, nem tudom le tudok-e állni. – lihegte a fiú a számba, mire elmosolyodtam. Minden gondolatot kiírtottam ami a fejemben kavargott és csak a mellettem ülő fiúra koncentráltam.

- Te mit szeretnél? – kérdeztem tőle.

- Nem tudom. – mondta, mire kicsit hátrébb húzódtam.

- Valami rosszat csináltam? – kérdeztem, mire kezei közé fogta az arcomat.

-Nem, jajj dehogy is, Kedvesem. Csak... - lesütötte a szemét. – Érzem... Tudom, hogy ez csak egy egyszeri alkalom lenne és te mást szeretsz. Nem tudom túl tudnám-e tenni magam ezen az egészen. – mondta, én pedig szinte sokkot kaptam a felismeréstől.

- Jézusom, ne haragudj! – pattantam fel a helyemről. – Ne haragudj, bele se gondoltam ebbe! Úgy sajnálom, nem akartam neked fájdalmat okozni. – mondtam és felrohantam az emeletre otthagyva a fiút. Leültem az ágyam szélére és a kezembe temettem az arcom. Nem sokkal később kinyílt az ajtóm.

- Bejöhetek? – kérdezte a fiú.

- Ha nem utálsz. – nevettem el magam kínosan.

- Rosie, azt hiszem kicsit félre értettél. – ült le mellém miután becsukta az ajtót. – Nem okoztál nekem fájdalmat. Megcsókolni téged és hallani, hogy még mindig érzel irántam valamit a legjobb dolog volt az eddigi életemben. Ha lefeküdnénk egymással az se fájna és sose tudnál olyat mondani ami miatt megbánnám. Inkább az a baj, hogy nem biztos, hogy el tudnám fogadni, hogy egy olyan fiúval vagy, aki nem úgy bánik veled ahogy megérdemled. Tudom, hogy Draco számodra az igazi, csak nem akarom elfogadni. Életem végéig szeretni foglak téged és ezt az estét sosem fogom megbánni. És ha kicsit fájni is fog ez, akkor is megéri. Megéri, hogy szerethetlek. – mondta és újra összeértek ajkaink. Először döbbenten fogadtam a heves mozdulatot, de hamar Fred karjai közé olvadtam és visszacsókoltam. A fiú végig döntött az ágyon és fölém kerekedve tovább csókolt.

Másnap reggel Fred karjai között ébredtem. Nem mondhatom hogy megbántam az éjszakát, mert nem. Csak nem tudom hogy fogok pár nap múlva Draco szemébe nézni.

-Ajajj, a megbánás első jelei. – nézett rám Fred álmos szemekkel, mire felnevettem.

- Nem bántam meg az éjszakát Fred. Tökéletes volt. – mondtam és megpusziltam.

- De nem történhet meg még egyszer. – mondta és őszintén rám mosolygott.

- Nem. – mondtam kissé elszomorodva.

- Hé, Rose. Nem haragszom, nem bánom, nem okozol fájdalmat. Oké? – kérdezte mintha csak a gondolataimban olvasna.

- Nem értem hogy csinálod ezt. Még én is utálom magam, hogy ezt csináltam veled. – nyögtem fel.

- Túlságosan szeretlek ahhoz, hogy haragudjak. Örülök, hogy egyszer megtörtént és ez így elég nekem. – mondta és megpuszilva kimászott az ágyból.

- Freddie? –

- Igen? –

- Te vagy a legjobb ember a világon. – mosolyogtam rá.

- Tudom édes. – nevetett és felöltözött, majd kiment a szobámból. Én viszont borzalmas ember vagyok. Lefeküdtem a legjobb barátommal aki szerelmes belém, miközben szeretem az exemet aki gyűlöl engem. Képes az ember agyon verni magát? Miket beszélek van pálcám. Képes az ember le avada kedavrázni magát?

-Nate bárcsak itt lennél, hogy tanácsot adj. – sóhajtottam fel.

- Rose! Reggeli! – kiáltott Molly. Remek, most nézhetek az egész család szemébe miközben tudom milyen vékonyak a falak ebben a rohadt házban. Öljetek meg. KÉRLEK!

Gyorsan lementem az étkezőbe és a hirtelen mozdulattól pofára estem a padlón. Elterülve a földön felcsúszott a rajtam lévő rövidnadrág, megmutatva a kiszívott foltokat a combomon. Lehetne valami még ennél is kínosabb?