Sötét szerelem

Vonzó illatok

-El sem hiszem, hogy végre megint itt vagyunk. – nyögtem fel hangosan és lehuppantam az ágyamra. A Roxfort ismerős kőfalai között zuhantam be a szobámba Maeve társaságában. Azt hiszem mind a ketten hálát adunk, hogy végre újra itt lehetünk, de mégis kissé élettelenül gondoltunk a tanítás folytatódására.

- Nekem mondod? Annyi testvérrel amennyi nekem van, azt hittem megölöm magam. – nevettük el magunkat és a plafont kezdtük bámulni. – Na és? Mi van Freddel? – kérdezte én pedig hatalmasat sóhajtottam.

- Hát, el vagyunk. Egész szünetben leveleztünk. – kezdtem bele. – Igazából nagyon jól el vagyunk és mindenről tudunk beszélgetni. Mindig olyan volt, mintha egész életemben ismertem volna, de mióta lefeküdtünk mintha minden sokkal jobb volna közöttünk. De nem tudom, hogy lehetne-e ebből több is. –

- Nem volt jó a szex? – kérdezte.

- De. Nagyon jó volt, sőt isteni. De nem tudom, hogy kockára merném-e tenni az egész barátságunkat... -

- És Dracoval mi van? –

- Fogalmam sincs. Barátok vagyunk jelenleg. – mondtam kissé elpirulva.

- És lehetne belőle több is? –

- Ahh Maeve, túl sok kérdés. Azt hiszem lehetne. – mondtam.

- Figyelj én úgy látom, hogy te még mindig Dracot szereted és biztosabb vagy abban a dologban, mint Freddel. Szerintem csak össze vagy zavarodva, mert Fred mindig melletted van és tudod, hogy számíthatsz rá. Szóval szerintem te félsz Rose. -

-Félek? És mégis mitől? –

- Attól, hogy Draco összetör. És attól, hogy ha Fredet választod és összevesztek egyedül maradsz. – néma csend követte Maeve kijelentését.

- És szerinted mit kéne tennem? –

- Szerintem, Freddel tökéletesek lennétek együtt, de a barátságotok úgy érzem sokkal többet jelent mindkettőtöknek. Lehet jobb lenne, ha megmaradnátok egymás életében barátokként. Draco ellenben... Ő szeret téged. Te is őt. Lehet, hogy ijesztő, de szerintem megéri. Ha megbánt úgyis kitekerem a nyakát. –

- Hogy a fenébe ismerhetsz ennyire jól, miközben csak pár hónapja találkoztunk? –

- Tehetség. – nevette el magát, mire végre én is elnevettem. Freddie az első szerelmem. Az első csókom, a legjobb barátom. Hosszú évek óta ismerem és nem tehetem ezt vele. Nem zavarhatom össze még jobban és nem tehetem kockára az egész eddigi életünket. Nate is ezt várná tőlem, hogy lépjek tovább. Olyan igazságtalan az élet. Egyáltalán nem tudom értelmezni, kifejezni vagy éppen kordában tartani az érzelmeimet, de az erőmet csak akkor tudom irányítani, ha az érzelmeimet is tudom. Könyörgöm egész életemben egy érzelmi roncs voltam. Az egész kibaszott mugli világot könnyebb megérteni, mint az én érzéseimet.

- Maeve. –

- Igen? –

- Szerinted mi lesz velünk? Most, hogy Voldemort visszatért. – gondolkodtam el hirtelen.

- Nem tudom. Még sosem gondolkoztam ezen. –

- Mi van ha háború lesz? –

- Biztos vagyok benne, hogy háború lesz. És nekünk oldalt kell választani. –

- Én tudom, hogy a Roxfort mellett fogok harcolni. Hiába utálom Harryt, itt van a családom, az otthonom. – Maeve nem válaszolt. Csendben feküdtünk egymás mellett és hagytuk, hogy teljenek az órák.

Másnap reggel erőszakos kopogásra keltünk fel. Maeve ott maradt velem az éjszaka és hajnalig beszélgettünk.

-Mi van már? – nyögtem fel amikor kivágódott az ajtó és négy ismerős arc rontott a szobába.

- Merlin szakállára, ti nők! Azt hittük bajotok van. Nem jöttetek reggelizni se az első két órára. – mondta Blaise.

- Mi? Mennyi az idő? – kérdeztem és belerúgtam Maeve lábába, hogy keljen fel.

- Mit akarsz? – kérdezte.

- Maeve, elaludtunk, kelj fel!-

- Én aztán nem kelek fel! Előbb a halál. – mondta, mire lerántottam róla a takarót és kilöktem az ágyból. A lány hatalmas koppanással került a földre. – Ezt még megbosszulom, Blackwood.

- Akkor jöttök végre? Mindjárt kezdődik a bájital tan Lumpsluckkal. – Szólalt meg Pansy.

- Ja. Megyünk. – mondtam és visszadőltem az ágyra. Maevemegfogta a lábam és lehúzott az ágyról. Én is hasonlóan nagy koppanással értemföldet, a többiek pedig türelmetlenül nézték a civakodást. Gyorsan felkeltem éskizavartam a többieket, amíg Maeve és én átöltöztünk. Az egyenruhánkban léptünk ki a teremből és séta közben gyorsan egy kócos kontyba fogtam a hajam. Belépve a terembe mindannyian megálltunk és panaszkodni kezdtünk.

- Jesszus Draco! Nem vitted kicsit túlzásba a kölnit? Égeti a tüdőmet. – nyögtem fel.

- Te beszélsz? Semmi mást nem érzek csak a hülye levendulás samponodat! – csattant fel. A többiek értetlenül néztek, mert mindenki más illatot érzett émelyítő erősséggel.

-Jó napot diákok! A mai napon erről a kis szépségről lesz szó. – Mutatott nekünk a professzor egy fiola italt. Közelebb léptünk és figyelmesen próbáltam értelmezni a szavakat, de Draco illata egyre erősebb lett. A zöld alma, a fenyő és a kölni teljes mértékben eltelítette az orromat.

- Ki tudja megmondani mi ez? – kérdezte a professzor. Granger megbabonázva lépett előre és beleszippantott az italba.

- Ez uram Amortentia. A legerősebb szerelmi bájital. Mindenkinek olyan illatú amihez a legjobban vonzódik.. – magyarázta nekem pedig tágra nyílt a szemem és Dracora néztem. Ő ugyan ilyen döbbenettel nézett vissza rám, majd elmosolyodott. Belenéztem a gyönyörű szürke szemébe és én is elmosolyodtam. A fiú a fülem mögé simított egy kósza tincset ami megszökött a kontyomból, majd visszafordult az óra felé.

Lumpsluck professzor bemutatta nekünk a félix Felicist, más néven a folyékony szerencsét. Láttam, hogy Draco igazán érdeklődik az üvegcse után és volt egy tippem is hogy miért. A professzor azt monda, hogy aki ma tökéletes bájitalt főz, az megnyeri magának az italt. Eldöntöttem magamban, hogy mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy én nyerjem meg a mai napi kihívást. Oda akartam adni Draconak az üveget és nem is igazán tartottam a dologtól, hiszen én voltam a legjobb ebből a tárgyból. Ezért is lepődtem meg annyira, hogy az eddig éppen hogy átbukdácsoló Harry főzete lett a legjobb. Óra végén felháborodva mentem a többiek közé.

- Hogy a viharba lehetséges ez egyáltalán? Comment? (Hogy, franciául) – értetlenkedtem a barátaimnak.

- Lehet, hogy Granger felzárkóztatta. – dobta be az ötletet Fontaine.

- L'impossible! (Lehetetlen, franciául) Granger se tudta megcsinálni a feladatot! –

- Egyáltalán miért érdekel ennyire ez az egész? – kérdezte Pansy.

- Mert... Mert én vagyok a legjobb ezen a nyamvadt órán! – panaszkodtam.

- Úgy tűnik már nem. – nevetett Harry és Hermione elsétálva mellettünk.

- Ohh, fogjátok be! – kiáltott rájuk Blaise.

- Szerintem nem hozzád beszéltünk. – állt meg Harry nevetve, mire Draco előrébb lépett.

- De mi se hozzátok beszéltünk. Sőt, Granger örülhet, hogy nem átkozzuk meg azért amiért hozzánk mer szólni. – mondta.

- Ugyan kérlek, bármikor legyőzlek titeket. – szólalt meg a lány.

- Kipróbáljuk? – támaszkodtam neki a falnak és a pálcámat kezdtem forgatni. Láttam Hermione szemében a félelmet és inkább tovább mentek.

- Gyertek menjünk ebédelni. – mondta Maeve, mire mindenki elindult. Mi Dracoval kicsit lemaradtunk és beszélgetni kezdtünk.