Sötét szerelem

Sötét felhők

A hétvége többi része eseménytelenül zajlott, így hétfőn nagy izgalommal vártam az első órát, a legendás állatok gondozását. Kíváncsi voltam mit fog ma hozni Hagrid. Nem is olyan sokkal később már izgatottan toporogtam Draco mellett az erdő mellett és vártam mi fog jönni.

- Rose hihetetlenül édes vagy kedvesem, de lerángatod a kezem a helyéről. – mondta és eddig észre se vettem, hogy őt is rángatom miközben topogok.

- Te is leránthatnál rólam valamit. – súgtam a fülébe.

- Mikor lettél te ilyen rossz kislány? – harapott bele a fülcimpámba. Már válaszra nyitottam a számat, amikor megjelent egy hatalmas szárnyas állat. Először azt hittem egy Hippogriff áll előttem, de aztán észrevettem a testén végigfutó villámokat. Az egész olyan volt, mintha egy hatalmas viharfelhő lenne a teste. Gyönyörű szép fehér volt, farka pedig két hosszú csápban végződött tollakkal a végén.

- Egy viharmadár. – ámultam el és észre sem vettem, hogy közelebb mentem hozzá.

- Pontosan! – kiáltott Hagrid.

- Esetleg... Szabad? – kérdeztem a tanárunktól.

- Rosie mit csinálsz? – kérdezte Draco a többiekkel együtt aggodalmasan.

- Shh. – csitítottam őket és előrébb mentem. Megálltam a hatalmas madár előtt, majd mélyen meghajoltam. –Szia Szépségem. – köszöntöttem és az állatnak láthatóan tetszett a bókom és ő is mélyen meghajolt. Közelebb léptem hozzá, mire ő egy lépést hátrált. Szóval így állunk. Hátat fordítottam neki és törökülésben leültem a földre.

- Rosie ne! A viharmadaraknak nem lehet hátat fordítani! – kiáltott Hagrid de én csak elmosolyodtam és úgy maradtam. – Fontó, ne! –

- Hagrid hagyd! Tudom mit csinálok. – mondtam neki. Meghallottam, hogy Fontó felém kezd lépkedni. Árnyéka egyre inkább felém kerekedett. Kinyújtottam oldalra a kezem, mire az állat hozzám dörgölte az csőrét.

- A nem jóját, ezt hogy csináltad? Sosem szokott ő kezdeményezni! – Ámult el Hagrid és a többiek is. Szépen lassan felálltam, mire Fontó a mellkasomat kezdte bökdösni a csőrével. Finoman a fejére tettem a kezeimet és adtam neki egy puszit.

- Jól van te. Nem is vagy olyan akaratos ugye? – kérdeztem tőle. Egy villám a kezemre tekeredett és az állat háta felé kezdett húzni. Ő maga lefeküdt a földre, hogy könnyebben elérjem a hátát. Vakargatni kezdtem őt, majd legnagyobb meglepetésemre hanyatt vágódott, hogy a hasát is érje a akarásom. Lábait rázni kezdte akár egy kutya és csipogni kezdett. Mindenki hangosan nevetett.

- Rosie, azt hiszem van egy új legjobb barátod. – nevetett a szakállas férfi én pedig elköszöntem az állattól és visszamentem a többiekhez, hogy ők is meg tudják simogatni az állatot. Amikor Dracon volt a sor ő kicsit félve és kicsit nagy lendülettel indult Fontó felé.

- Várj. – érintettem meg finoman a fiú kezét és vissza húztam. – Menjünk együtt. – mosolyogtam rá mire a fiú hálásan nézett rám. Nem akarta, hogy a többiek félni vagy megijedni lássák mint harmadikban.

- Szia, Fontó. Szeretnék bemutatni neked valakit. – mondtam, mire az állat kíváncsian közelebb lépett hozzám. – Nyújtsd ki a kezed felé és nézz a szemébe. – mondtam a szőke fiúnak aki utasításaimat követve az állatra nézett. Fontó mintha elmosolyodott volna és hatalmas lendülettel indult Draco felé. Fejét a fiú válla mögé helyezte és bökdösni kezdte a hátát. Draco értetlenül nézett rám mire felnevettem.

- Kedvel téged. – nevettem. – Rajta ne várasd egész nap. Simogasd meg. – mondtam mire a fiú arcán mosoly terült szét és vakarni kezdte az állat nyakát. Fontó éles hangon fejezte ki mennyire tetszik neki a dolog. Draco megölelte az állatot, majd halkan felnevetve visszament a többiekhez. Az óra végén Draco hirtelen a karjaiba kapott és megpörgetett a levegőben.

- Köszönöm! Köszönöm, Rosie! – suttogta.

- De hát én nem csináltam semmit. Fontó kedvel téged. – mosolyogtam.

- Miattad. Miattad történt minden. Boldoggá teszel engem Rosalie Blackwood. Olyan élményeket és emlékeket adsz nekem ami miatt boldog vagyok. Miattad újra élvezem az életet. – vallotta be nekem pedig elakadt a lélegzetem. – Miattad tudok patrónust varázsolni, miattad kedvelnek a varázslények, miattad vagyok boldog. Szeretlek. – fakadt ki váratlanul én pedig szájára tapasztottam a számat.

- Én is szeretlek te bolond. – nevettem és szorosan magamhoz öleltem miután letett a földre.

Az idő felettébb gyorsan haladt. Hatan teljes mértékben egymásra hangolódtunk és nem sokkal később mindenki tudta, hogy ahol ott az egyikünk, ott a közelben van a többi öt személy is. Freddel és Georgeal nagyon sok időt töltöttem együtt. Minden hétvégén az üzletükben voltam de sokszor kilógtam a hétvégéken a tekergők térképének segítségével is. Mivel Draco egyre többször volt elfoglalt ezért nem éreztem bűntudatot, hogy egyre többet vagyok az ikrekkel. Sokszor kijártunk a bátyám sírjához is és órákat töltöttünk ott, hogy meséljünk neki. Több estét is a Weasley házban töltöttem és ilyenkor egy hatalmas ágyban aludtam Freddel és Georgeal az oldalamon. Kiderült, hogy ők is elég rosszul alszanak egy ideje ezért hárman próbáltunk segíteni egymáson.

Hamar elérkezett a tél és én még mindig nem beszéltem a Griffendél hármasával. Persze Ron más helyzet volt. Vele sokat nevettünk és beszélgettünk. Harry és Hermione viszont szúrós szemekkel néztek rám. Harry egyre többet hangoztatta, hogy Draco halálfaló amit én igazán nehezen viseltem. Persze a sok eltűnés és program kihagyás után bennem is kezdte felütni a fejét a kisördög. Egyre jobban távolodtunk a fiúval és nem tudtam mit tenni ellene. Hetek óta nem aludtunk együtt és hetek óta alig járt be az órákra. Először arra gondoltam más lány van a dologban, de aztán arra jutottam, hogy szimplán nem akar már velem lenni.

Éppen ezért nagyon meglepődtem, amikor a téli szünet előtti héten Draco elhívott a Három Seprűbe. Az egész iskola ott téblábolt amikor megérkeztünk a hatalmas hóesésben. A táj fehéren virított körülöttünk és a hidegtől remegve léptünk be a helységbe. Draco kért két vajsört és leültünk egy asztalhoz.

-És hogy vagy Rose? – kérdezte

- Tudnád, ha nem szarnál a fejemre. – fordultam felé mérgesen.

- Ugyan Rosie, ne csináld már. Azért hívtalak randizni, hogy együtt legyünk és bocsánatot kérjek. –

- Én még nem hallottam bocsánat kérést. – néztem a szemébe karba tett kézzel.

- Sajnálom, hogy ilyen keveset tudok veled lenni mostanában. És azt is sajnálom, hogy megbántottalak. – megfogta a kezem mire kihúztam kezei közül és inkább kortyoltam egyet a vajsörömből.

- Hmmm. – reagáltam.

- Rose ne már. – kezdett ideges lenni.

- Mit ne már? Azt hitted ennyivel letudhatod, hogy ezt csinálod velem? Azt sem tudom együtt vagyunk-e még! – csattantam fel.

- Ja, szóval ezért alszol hétvégente az ikrekkel? – emelte fel a szemöldökét. – Gondolom akkor nem csak aludni szoktatok. – grimaszolt.

- Te szemét, kis.... Ahhhh! El se hiszem! Azt hiszed, tényleg azt hiszed, hogy ilyen vagyok? Nem történt semmi az ikrekkel. Ők figyelnek rám és foglalkoznak velem, veled ellentétben. El sem hiszem, hogy én még mindig téged védelek mások előtt. – beszéltem már inkább magamhoz mint hozzá.