Sötét szerelem

Ajándék

A bálig tartó időszak ezek után igen gyorsan elrepült. Otthon a házi manók díszítették a lakást, míg minket szüleink tanítottak a gyógyítás és az animágia rejtelmeire. Sajnos, vagy nem sajnos, de nálunk a szünetek sem úgy teltek, ahogy a többi varázsló családnál. Anyám szerint nagyon sokat várnak el tőlünk a varázsló világban, így meg kell tanulnunk rendesen kihasználni adottságainkat, és kordában tartani a bennünk rejlő sötét mágiát. És így tovább és így tovább. Kicsit unalmasnak tartom, hogy soha nem tudunk négyen együtt egy családként viselkedni, inkább olyan ez az egész helyzet, mintha a tanárainkkal élnénk egy fedél alatt. Persze nem panaszkodhatom, hiszen rengeteget tanultunk tőlük. Nate már szinte tökéletesre fejlesztette a gyógyítás mesterségét, és az animágus alakját is egész gyorsan elő tudja hozni. Kedves bátyám egy főnix formáját képes felvenni én pedig egy sárkányét. Elég ironikus, hiszen mind a két állatot sűrűn ábrázolják Morgana mellett, mégsem tudta eddig felvenni senki az alakjukat. A bál előtti estén Nattel kimerülten zuhantunk le a kanapéra és a meleg kandalló előtt álomba szenderültünk.

-Amelia, kapcsold ki a hülye tollas postásodat! – kiabálta a fülembe Nate, ébresztőként. Nem mondom, keltem már fel kellemesebb hangokra is. – Időtlen idők óta kaparja az a kibaszott ablakot. – nyavalygott, de én nem nagyon akartam megmozdulni, csak egy nyögéssel jeleztem hogy kussoljon. Erre ő nemes egyszerűséggel lerúgott a kanapéról. Ugye az a híres testvéri szeretet. Vetettem rá egy gyilkos pillantást, miközben álmos szemmel oda sétáltam az ablakhoz és beengedtem Hajnalt. Lábára egy boríték és egy kis doboz volt kötve. Hálásan megvakargattam tollas barátom állát, majd visszaültem a kanapéra. Nate most már kíváncsi pillantásokat vetett felém.

- Kitől jött? – kérdezte. Kibontottam a borítékot és elkezdtem olvasni az ismerős írással készült levelet.

"Kedves Rosie,

Tudom, nem nagy ajándék, de amint megláttam egyből rád gondoltam. Úgy éreztem ez lehetne barátságunk jele, hiszen az én patrónusom és a te animágus formád is ez az állat. Remélem tetszeni fog.

Szeretettel, Draco Lucius Malfoy."

-Gyerünk nyisd ki a dobozt. – sürgetett a testvérem, aki a vállam fölött velem együtt olvasta a levelet. Én sem akartam húzni az időt, hihetetlenül érdekelt mi van a dobozban. Amikor kinyitottam éreztem, hogy mind a kettőnknek elállt a szava. Egy ezüst lánc volt a dobozban, melyen két egymásba kapaszkodó, összefonódott sárkány volt, mellkasukban egy-egy zöld ékkővel. Hihetetlenül nézett ki. Remegő kézzel vettem ki a dobozból, hogy jobban szemügyre vegyem.

- Rose, szerintem ezt nem csak úgy meglátta a boltban. Ezt ő készíttette egy ékszeressel. Biztos egy vagyonba került. – vette ki a kezemből a láncot, hogy ő is megnézze.

- De mégis miért adott nekem ilyen drága ajándékot? – kérdeztem még mindig teljesen elámulva.

- Ohh húgom. Sokat kell még tanulnod a férfiakról. – nevetett és feladta rám a nyakláncot.

-Hogy érted ezt? – kérdeztem

- Úgy, hogy ez a fiú szerelmes beléd. – nézett rám komolyan . – és tudom, hogy te is szereted őt. Szóval szedd össze magad és mond meg neki ma este. Most vagy soha. –

-Ugyan mit tudsz te a szerelemről tesó. Egy barátnőd volt és őt is kiraktad mert nem volt rá időd. – néztem rá a szememet forgatva. Ám, feltűnt, hogy gyanúsan hallgat. – Na, kezdj el beszélni de azonnal. –

- Oké. Szóval lehet, hogy randizgatunk Angelinával. – sóhajtott – de még nem vagyunk együtt szóval semmi komoly tényleg. Csak ismerkedünk. – pirult el teljesen

- Angelina Johnson? Aki Freddel volt azon a karácsonyi bálon az előző évetekben? –

- Igen. De kiderült, hogy nem akar semmit Fredtől és mint tudjuk Freddie is inkább a fiatalabb lányokra bukott abban az időben – nézett rám...

- Gratulálok bátyus. Végre felnőttél. – nevettem rá könnyes szemmel és megöleltem.

-Na azért nem kell túlzásokba esni hé! – tolt el magától, de láttam rajta, hogy nagyon jól esik neki, hogy mellette állok. Ekkor ütött meg csak a felismerés, én eddig úgy tudtam Draco nem tud patrónust idézni. Mindig azt mondta nincsen elég pozitív emléke ehhez. Egyáltalán mikor került olyan helyzetbe, hogy patrónust kelljen idéznie?

- Min töröd a fejed? – bökött oldalba a bátyám egy idő után.

- Hát, csak... Ez lehet hülyeségnek fog tűnni, de Draco nem tudott eddig patrónust idézni. Akkor honnan tudja, hogy milyen állat az övé? – tűnődtem most már hangosan is. Nate elmosolyodott és vállon veregetett.

- Kezdem megkedvelni ezt a fiút. –nézett a semmibe drámaian, majd rám pillantott és értetlen tekintetem láttán folytatta: - Mielőtt megismert téged nem tudott patrónus bűbájt alkalmazni. Most már tud. Boldoggá teszed őt húgi. – válaszolta, majd elnevette magát döbbent fejemen. Lehet, hogy igaza van? Miattam tudja létrehozni a patrónusát?

-Na de mégis mi oka volt kipróbálni, hogy működik-e? Bajba került amit nekem nem mond el? – ráncoltam össze a szemöldököm.

- Neked aztán igazán lehetetlen a kedvedben járni. Szerencsétlen Malfoy. – rázta a fejét, majd felment a szobájába tovább aludni. Kis idő múlva én is követtem a példáját, de nem jött a szememre álom. Azon gondolkoztam írok a szőke fiúnak egy levelet, de végül arra jutottam, majd a bálon személyesen beszélek vele.

Délután az egész ház a feje tetejére állt. Mindenki össze-vissza futkosott, mint a mérgezett patkányok és igyekezett a legjobb formáját elővarázsolni. Az én hajamon két manó dolgozott, miközben Anyám a sminkemet igyekezett tökéletesíteni. Ő már teljes pompájában ült előttem és őszintén lenyűgözően nézett ki a szűk arany ruhájában. Szőke haját elegáns kontyba fogta, míg az én hajam lágy hullámokban omlott vállaimra amibe került egy ezüst hajpánt is, ami úgy nézett ki, mintha apró kis ágakból lenne összerakva. A manók készségesen segítettek felvenni a ruhámat és a cipőmet, majd miután megköszöntem nekik lementem az előtérbe. Apám a felesége mellett állt, arcát elöntötte a büszkeség ahogy az oldalán álló nőre nézett. Fekete haját elegánsan hátra fésülte, nyakában pedig anyám ruhájához hasonló arany nyakkendő volt. Mosolyogva melléjük álltam a zöld ruhámban nyakamban pedig ott lógott a Dracotól kapott nyakékem. Már hárman figyeltük a lépcsőt a bátyámat várva. Jonathan igazán szeretett kiöltözni, apámtól örökölt fekete haját mindig gondosan beállította, de éppen annyira csak, hogy természetesnek nézzen ki ahogy középen elválasztva belehullik szemébe. Most is ilyen frizurával tipegett le a lépcsőn egy fekete szmokingban, vörös nyakkendővel.

-Igazán megfésülködhettél volna, Jonathan. – nézett rá anyám kimérten. Ő sosem tudta értékelni ezt a kócosan elegáns stílust, de mi bátyámmal egymásra nézve jót mulattunk a kijelentésen. Mindannyian magunkra vettük a kabátjainkat, majd a manóktól elköszönve hopponáltunk a Malfoy kúria hatalmas bejárati ajtaja elé.

- Jól viselkedjetek gyerekek. Ne hozzatok ránk szégyent. – nézett anyám szigorúan. – És Merlin szerelmére Edward, nyugodj már meg! – csapdosta meg apánkat a kesztyűjével. Apa nagyon izgult, hogy viszont láthatja régi jó barátját Narcissát és ezt éppen eléggé a tudtunkra is adta, amikor érkezésünk óta tizedére túrt bele jól beállított hajába és igazította meg nyakkendőjét. Bár a jelenet magában igazán vicces volt, én felfedezni véltem anyám szemében egy kis féltékenységet.