Főcímlapon

19

Miután kiszabadultam a médiajog tekervényes és érthetetlen mondatainak hatása alól, a laptopomat eltéve, elsőként indultam meg az előadó ajtaja felé. Azonban hiába minden igyekezetem, hogy gyorsan eltűnök innen, mielőtt Erik megtalál, a tervem befuccsolt. Ugyanis látva sietségemet, a professzorunk, nevén nevezve Tóth professzor, aki már jóval túl volt a hetvenen és még mindig kordbársony zakóban meg nadrágban járt be az órákra, nevetve megállított.

- Ennyire szörnyű lett volna az előadás kisasszony?

- Jaj, nem professzor, tudja... én... igazából... -dadogtam össze-vissza, majd vettem egy nagy levegőt, hogy megnyugodjak.- Valójában nem az előadás miatt menekülök, hanem egy bizonyos személyt szeretnék elkerülni.

- A csapatkapitányt, ha jól sejtem. -bólintott somolyogva.

- Maga is? -szörnyülködtem, mire újfent elnevette magát.

- Dehogy, kedvesem. -legyintett.- Nem hiszek én el semmit abból, amit pletykálnak, csak hát tudja hogy megy ez..... olyasmit is meghall az ember, amit nem akar. De Önt elnézve semmi sem igaz a pletykákból.

- Nos..-vakartam meg a tarkómat zavaromban.- Azért néhányan eltaláltak pár részletet.

- Valóban? -szaladt fel ősz szemöldöke a homlokára.

- De csak nagyon apró részletek. -próbáltam menteni a menthetőt, kevés sikerrel.- Tényleg egy bulin voltunk, mert máshol nem volt hajlandó válaszolni a kérdéseimre és tényleg beleesett valaki a medencébe, csakhogy valójában nem belesett a medencébe, hanem belelökték azt a valakit és az a valaki, bizony én voltam. És Erik lökött bele.

- Ez így már valóban sokkal hihetőbb. -bólintott szomorúan a professzor.- Szóval múlt héten csak náthás volt, nem pedig szerelmi bánatban szenvedett.

- Isten ments, dehogy! -reagáltam azonnal.- Csak mérges vagyok rá és nem karok vele találkozni, nagyjából...soha többet, ha lehet.

- De úgy gondolja, hogy mégis felkeresi magát. Szabad megtudnom miért? 

Éppen válaszra nyitottam a számat, azonban annyira elment az idő, míg a proffal beszélgettem, hogy már minden hallgató a folyosón tömörült és próbált eljutni a következő órája helyszínére. Köztük Erik is, aki magabiztosan szelte át az embertömeget, engem és az előadót keresve. Nekem sem kellett több, beugrottam a professzor mögé és próbáltam beolvadni az ajtófélfa mellett a falba.

- Lenne szíves fedezni? -kérdeztem suttogva.

- Hogyne. -bólintott, de majd megpukkadt a visszafojtott nevetéstől.- Szerencséjére a következő előadást szintén ebben a teremben tartom.

Két szempillantás múlva már Erik állt az ajtó előtt és abból ítélve, hogy megláttam a tornacipőjét az előadóba lépni, arra következtettem, hogy nagyon is be akarna jönni. Azonban Tóth professzor elállta az útját.

- Elnézést uram, de beengedne? -kérdezte kissé hadarva.

- Sajnos nem lehet. -vont vállat halál nyugodtan.

- Megkérdezhetem, hogy miért? -döbbent meg.

- Hogyne fiam. Ha tudni akarod azért nem, mert az unokámmal lenne némi személyes elintéznivalóm, mielőtt elkezdődne az előadás. -intett felém. Habár  engem vagyis az "unokát" nem lehetett látni.- Amire, tudtommal te nem jársz.

- Valóban nem, csak tudja keresek valakit. -mondta immáron visszafogottabban.- Nem látta esetleg Molnár Hannát? Tudja, szőke, ilyen magas és nagy tételben mernék fogadni, hogy egy mackófüles sapka van rajta.