Főcímlapon

7

- Hallgatlak könyvmoly. 

- Szeretném, ha.....-néztem félre kissé elbátortalanodva.-...ha segítenél, hogy magabiztosabb legyek.

- Miben? -nevetett hitetlenül, mire fülig pirultam. 

- Szeretném, ha segítenél, hogy magabiztosabb legyek. -ismételtem meg magam halkan, mire egyből abbahagyta a nevetést. Aztán az állam alá nyúlva, óvatosan maga felé fordította a fejem.

- És mégis mit nyernék én ebből? -kérdezte ugyanolyan halkan, ahogyan én, félig felvonva a szemöldökét.

- Egy szívességet. -mondtam ellépve tőle, majd értetlen tekintetét látva, folytattam.- Ha valamiért szükséged lenne rám, vagy az újságban megjelenne valami, ami sértő rád nézve, segíthetek. Ez az ajánlatom. Egy szívesség.

- De tulajdonképpen bármi mást is kérhetek? -dörzsölte állát gondolkodva. Szinte hallani véltem a fogaskerekek nyikorgását.

- Igen. -mondtam, kissé félve a jövőben rám váró szörnyűségtől, amit kieszel.

- Még átgondolom. -mondta komolyan nézve rám, majd hirtelen sarkon fordulva a fiúk után futott.

Én pedig tehetetlenül sóhajtva huppantam le az egyik székre, Dominika mellé.

- Te meg mit műveltél? -nézett rám kerek szemekkel.

- Segítséget kértem, ahogy ajánlottad. -néztem rá összezavarodva. Nem ezt akarta?

- De PONT tőle?! -mutatott Erik felé idegesen.

- Valakitől muszáj volt. -vontam vállat, majd megelőzve minden további megjegyzését, hozzátettem.- És te nemet mondtál.

*****

Szombat reggel azzal az érzéssel keltem fel, hogy a mai nap dől el minden. Kissé már megbántam, hogy tegnap segítséget kértem Eriktől, de már nem volt visszaút, ha igent mond végigcsinálom, ha meg nemet.....nos, akkor kénytelen leszek valami mást kitalálni.

Miután helyretettem magam a fürdőben, megálltam a szekrényem előtt és kivettem egy mackónadrágot, egy fehér pólót, meg egy direkt túrázáshoz vett pulcsit, és lementem reggelizni.
Müzlit és tejet öntöttem egy tálba, majd a szendvicseim rendezgetése közben megettem. Így pontban fél kilenckor felvettem egy régi tornacsukámat, a fejembe húztam a türkizkék sapkámat és elindultam Nagyihoz.

*****

A gondolataim egymást kergették az úton. Onnan kezdve, hogy "meg van e mindenem, ami kell", egészen odáig terjedtek ezek a gondolatmenetek, hogy "mégis mit képzeltem mikor azt gondoltam, hogy az alku jó ötlet?!". 
Tehát igen érzelemdús utam volt, így mire a segélypont elé értem, addigra már szinte kába voltam attól, hogy a testem nem tudta eldönteni, mégis melyik érzéshez kell igazodnia. Valószínűleg ezért nem vettem észre, hogy nyílik az ajtó. És minden kétséget kizáróan ezért is csapott pofán. A meglepetéstől megtántorodtam és sikeresen seggre is estem. Az orromat dörzsölve szerencsésen megállapítottam, hogy nem tört el, így mérgesen néztem fel.

Egy srác állt előttem. Sötétszőke haja a szemeibe lógott, amik feltűnően zöldek és ijedtek voltak. Leguggolt mellém és félretűrve a hajamat vizsgált meg, nincs e komolyabb bajom.

- Jól vagy? -hallatszott az aggodalmas hang, mire kissé megenyhültebben néztem rá.

- Nos, ha nem lett az orrom olyan, mint egy malacé, akkor semmi bajom. -mondtam elvéve a kezemet az orrom elől, mire még ijedtebb képet vágott, ezért gyorsan megtapogattam az orrom. Olyan volt, mint mindig.