Főcímlapon

Karácsonyi különkiadás(1)

December 24-e. Egy gyönyörű nap, mikor a virágok már eltűntek ugyan és a fákon sincs már lomb, mégis a hó vakító csillogása miatt egyszerűn tökéletes nap.

Azonban nem mindenki élvezi ennyire a reggelt. Molnár Anita morcosan kelt fel és trappolt le a lépcsőn, s most a konyhában álldogál, csípőjét kezére téve, a nyitott hűtőszekrény előtt. Teljes meggyőződéssel keresgél a hűtendő élelmiszerek közt, miközben hiába keresi, nem találja a tejet.
Mérgesen szusszanva törődik bele sorsába és visszacsoszog az emeleti szobájába, ahol hat kardigánt és két nadrágot is magára húz, mielőtt visszatérne a bejárati fogashoz és felvenné kabátját és szőrmebéléses bakancsát. Két lépéssel a konyhában terem immáron kisebb fajta élő hóembernek tűnő szereplőnk, majd ír egy cetlit egyetlen lányának, Hannának.

*****

Az utcán lépkedve magában morog Anita, miközben meg-megcsúszik az egyes helyeken, ahol a havat már laposra taposták a járókelők. A hó megállíthatatlanul esik, így mire elér a pár percnyi sétára lévő apró boltocskához, a kabátjának gallérja már nem fekete, hanem fehér, a bakancsa pedig lassan hóból van. Benyitva a boltba apró csengettyűk jelzik beléptét, mire a tulajdonos, jól ismerve vevőjét, kedvesen int egyet, de inkább nem szólal meg.
Anita hátramegy a hűtőkhöz és elégedetten húz ki nem is egy, hanem két doboz tejet a biztonság kedvéért.

- Kártya vagy készpénz? -kérdezi kedvesen az eladó.

- Kártya. -ásít egyet Anita, majd hozzáérintve a bankkártyát a terminálhoz, fizet és ellép a pulttól, odaengedve a következő vásárlót.

Az ajtóhoz lép és magabiztosan meglöki, előrelépve egyet, ám mivel az nem mozdul, egyenesen lefejeli azt. Erre persze mindenki felkapja a fejét és értetlenkedve nézik a jelenetet. Nem úgy Anita. A homlokát masszírozva lép el az ajtótól és néz ki a mellette lévő üvegen. 
Az ajtó előtt hatalmas hókupac áll, teljesen eltorlaszolva az utat.

- Azt hiszem itt ragadtunk. -jelenti ki a halálos nyugalommal.- Van valakinél telefon?

*****

Hanna, aki még édes álmát alussza, a hirtelen telefoncsörgésre legurul az ágyról. Hatalmasat koppanva érkezik meg a szőnyegére, majd felnyúl a komódra és leveszi a telefont, megnézve ki zavarja kora reggel.

- Halló? -szól bele rekedten.

- Szia kicsim! -köszön Anita, aki a bolt egyik szétnyithatós sámliján üldögél.

- Anya? Minek hívsz fel, ha egyszerűen be is kopoghatsz? -kérdezi értetlenül Hanna.

- Nem vagyok otthon, mert eljöttem a boltba tejért és a hó sikeresen bezárt minket ide. A tűzoltók szerint pár óráig itt leszünk, mert elég lassan tudnak csak kiérni. Jeges az út és nem mi vagyunk ez egyetlenek, akik beragadtak.

- Remek. -mondja vigyorogva Hanna.

- Remek? -méltatlankodik a másik fél.- Mi az, hogy remek?!

- Most a te reggeled is olyan jó, mint az enyém. -magyarázza halálos nyugalommal a világ legjobb gyereke.- De ne aggódj megleszek. Szeretlek, puszi!

Aztán anélkül teszi le a telefont, hogy válasz érkezne, fejét pedig leteszi a puha szőnyegre, majd halkan szuszogva újra elmerül az álmok világába.

*****

Legközelebb a karácsonyi történetek leglustább főhősnője már csak délben kel fel. Megnézi a telefonját, ám mivel nem hívta senki, teljes lazasággal tápászkodik fel és néz ki a terasz ablakán a ragyogó hóra, ami csillogásával elvakítja, így inkább belebújik rénszarvasos mamuszába és lecsoszog a konyhába.
Persze az első amit tesz az, hogy bekapcsolja a rádiót, ahol éppen az egyik legnépszerűbb dal megy: "All I want for christmas is you".
Táncikálva a hűtőhöz lép és elkezd kutakodni benne, azonban elég hamar rájön, hogy nincs tej, ami miatt ugyebár Anita boltba ment. Elkámpicsorodva a pultnak támaszkodik és fellapozza a süteményes könyvet, hogy mégis milyen süti van, ami tej nélkül is elkészíthető. Hamar rájön azonban, hogy szinte semmilyen.

*****

Azonban a történet, amit el kell most mesélnem este kezdődik. Anita Már ezerszer ellenőrizte és hívta újra a tűzoltókat, hogy hol vannak már. Úgy tűnik olyan sok baleset volt az elmúlt pár órában, hogy a boltban ragadtak igazán ráérnek, hiszen senki sincs életveszélyben. És hiába mondják el újra és újra ugyanazt a szöveget arról, hogy nem a Manó utca 83. nemégett le, nem ütközött össze előtte autó, nem törtek és nem. NEM dobtak rá bombát! Anita mégis csak arra tud gondolni, hogy már besötétedett, Hanna pedig egyedül retteghet otthon.

Ami távolról sem igaz. Főhősnőnk, akit hősnek valymi kevéssé lehet nevezni, otthoni pólóban és rövidnadrágban csúszkál fel-alá a konyha kövezetén, amíg a popcorn elkészül és az ABBA számait tátogja.
Mivel látta a híreket, tudja, hogy tűzoltók elfoglaltak, nem kell hozzá még csak egy hívást sem megejtenie ahhoz, hogy megbizonyosodjon róla, Anita egy hamar nem jön haza.
És mivel nincsen otthon egy felnőtt sem, a hihetetlenül "bátor" Hanna úgy döntött végre megnézi a filmet, amiről anyja csak annyit mesélt, hogy még ő sem mert közlekedni a házban esténként miután megnézte. Akkor még Hanna meg sem volt, csak az apjával éltek ketten egy lakásban.
Az 1996-os film, ami a "Mi a manó?" címet viseli, egy karácsonyi horrorfilm. Mivel sosem nézhette meg, főleg nem egy ilyen hihetetlenül ijesztő téli estén, most kihasználja az alkalmat a szabályszegésre.

Az elkészült popcornnal besétál a gyönyörűen feldíszített nappaliba, majd lehuppanva a kanapéra megnyomja a lejátszás gombot és vigyorogva hallgatja a karácsonyi bevezető zenét.