Főcímlapon

32(Erik)

Néha akkor történik meg, amire már régóta várunk, mikor a legkevésbe szeretnénk, hogy az a valami megtörténjen.
Azért hívtam át pár nappal ezelőtt Hannát, hogy kiderítsek róla mindent, amit tudni lehet és rájöjjek, miért akarják foggal körömmel távol tartani őt tőlem a szüleim és az ügyvédem is. Viszont amikor mesélni kezdett a buszon, miközben a paintball pálya felé tartottunk, nem éreztem elégedettnek magam, amiért elértem amit akartam. Szörnyen éreztem magam.
Tulajdonképpen kihasználtam az éppen elnyert, hangyányi bizalmát, hogy kiderítsem róla miért annyira más.

Egyetlen dolog enyhítette csak a bűntudatomat. Az, hogy tulajdonképpen alig tudtam meg róla valamit. Elmesélte, mit csinált, mióta ideköltöztek az anyukájával, ezáltal megerősítette bennem a képet, ami kialakult a személyiségéről. Odaadó, kedves, segítőkész.
De ezen kívül a szó szoros értelmében semmi mást nem tudtam meg. Ki az apja? Miért nem mesél róla? Hol laktak ezelőtt? Tudja-e ki az az Erik Black...
Úgy tűnt, nem is volt élete mielőtt ideköltözött. Mintha nem csak nem beszélne róla, de irtózna is tőle, hogy arra terelődjön a szó. Gyakorlatiasan irányította a párbeszédünket, anélkül, hogy ezt észrevette volna. Furcsán természetes volt, ahogyan a beszélgetést mindig úgy kanyarította, hogy ne legyen szüksége másra csak az itt szerzett élményeire és esetleg a nagyon távoli emlékekre.
Szóval mire elértük a paintball pályát, rájöttem, hogy tényleg az égvilágon semmit sem tudok Hannáról. A kíváncsiságom mindent felülírt bennem. Így mikor megkérdezték, hogy rajtam kívül ki szeretne csapatkapitány lenni...

- Hanna? -kérdeztem egyből kihívóan, megragadva a lehetőséget. Ő láthatóan nem bánta, mert sejtelmesen vigyorogva fordult felém.

- Vigyázz mit kívánsz!

Szóval szétosztottuk a csapatokat, én pedig ezzel be is indítottam a tervemet. Sikerült valahogy úgy sakkoznom, hogy Soma és Kitti is az én csapatomba kerüljenek, távol Hannától.
Tehát mikor elkezdődött a meccs, elindult a titkos kis küldetésem is.
Eleinte nem tudtam közel kerülni se Somához, aki ebben a szerelésben úgy nézett ki, mint egy ufó, sem pedig Kittihez, aki csak úgy ölte az ellent. A mi színünk hivatalosan is a rózsaszín lett, az ellenfeleinké pedig a zöld.
Mikor kifogytam, hátra vonultam, hogy újra töltsek. Ekkor vágódott mellém Kitti, aki tele volt adrenalinnal és mindent kapkodva csinált.

- Szia! -lihegte, de nem nézett rám, helyette a fedezékünkből kipillantva ellenőrizte a meccs állását.

- Szia! -kiabáltam vissza, mert alig lehetett hallani valamit a kiabáló srácoktól.- Kérdezhetek valamit?

- Mondd csak!

- Te mennyire ismered Hannát? -a kérdésem teljesen megdöbbenthette, mert majdnem kiborította a festékgolyócskákat a földre.

- Azt hiszem elég jól. -mondta gyanakodva, még mindig emelt hangerővel.- De miért kérded?

- Beszéltem vele a buszon. -tájékoztattam és sóhajtottam egyet.- De baromi fura volt, mert csak arról volt hajlandó mesélni, ami már itt, ezen a nyáron és tavaly év végén történt! Semmit a családjáról, meg ilyenek.

- Figyelj, nem tudom téged ez miért érdekel, vagy hogy mi van köztetek Hannával, de a múltjáról senkivel sem szokott beszélni. Épp elég gondja van a jelenben!

Ezzel pedig már kint is volt újra a pályán. Meglepetten hajoltam ki a fedezékem mögül és láttam meg, ahogyan Kitti a fák mögött eltűnve, majd újfent felbukkanva szed le három embert a pályáról. Olyan gyors és tapasztalt volt, hogy szinte megijedtem tőle és az ismeretlen viselkedésétől. A szemem azonban valami, illetve valaki máson akadt meg.
Hanna fura barátján, aki valahogyan mindig balesetet szenved Dominikától. Mondjuk az a csaj sem százas, de ravasz, meg kell hagyni. Ezért is tartom magam olyan távol tőle, amennyire csak tudom. Ha megtudná mi folyik az életemben és hogy ki vagyok, hatalmas sztorit csinálna belőle, főleg úgy, hogy az újságot ennyire felkapták. Én is olvastam. Hanna hihetetlenül jól ír, ráadásul még a szörnyen hülye részleteket is úgy tudta tálalni, mintha tényleg érdekelne akárkit is.
Soma az egyik farakás mögött ült, lihegve és a mellkasát markolászva. Olyan volt, mint aki szívrohamot kapott. Felhúztam a sisakomat és egy jól irányzott bukfenccel mellé perdültem. Úgy nézett rám, mint valami jelenésre.

- Jól vagy? -kérdeztem lerántva a fejemről a sisakomat és szuszogva végig mértem őt.

- Dominika eltalálta a szívemet. -mondta kábán.

- Öhmm... -hirtelen fogalmam sem volt mit kéne mondanom.- Gratulálok?

- Mi? -ébredt fel a bambulásból.- Jesszusom nem úgy!

Hirtelen elrántotta a mellkasára szorított kezeit ezzel felfedve előttem a fekete mellényén virító rózsaszín foltot. Pont a szívénél. Mintha vérzett volna. Elég fura látványt nyújtott.

- Honnan tudod, hogy nem Hanna volt? -vontam össze szemöldökeimet.

- Áh, ő rád vadászik, nem rám. -legyintett ezzel kicsit sem nyugtatva meg engem. Belegondolva nem láttam a csatatéren őt.- Meg amúgy is. Tudtommal ő szőke.

- Kérdezhetek valamit? -szólaltam meg újra, miután leellenőriztem a körülöttünk magasodó fákat és megnyugodva konstatáltam, hogy egyiken sincs egy kicsi, szőke amazon sem. Soma csak bólintott.- Hanna miért nem mesél az egy évvel ezelőtti életéről?

Soma hirtelen úgy nézett ki, mint aki kapott egy gyomrost. Kellett neki néhány másodperc, míg összeszedte magát.

- Mert nincsenek szép emlékei. -mondta alig hallhatóan.- Sosem mesél róla, de egyszer rákérdeztem, mikor beteg voltam. Sokra nem emlékszem, mert félig szinte már aludtam, de elmesélte, hogy az apjával rettenetes lett a kapcsolatuk és tett valamit, mármint az apja, ami teljesen eltiporta Hannát. Vagy valami ilyesmi. Figyelj, engem nem érdekel mi folyik köztetek és mi nem, de ha megbántod, esküszöm péppé verlek.

Kittivel ellentétben Somáról elképzelni sem tudtam, hogy valaha bármilyen féle erőszakhoz folyamodna, akkor viszont a tekintetében nem láttam mást, csakis fenyegetést. Nem kérdőjelezte meg miért akarok ennyi időt tölteni Hannával, nem is nagyon érdekelte. Fogalma sem volt róla, mégis mi folyik kettőnk közt, de őszintén? Nekem sem volt.
Ő viszont úgy gondolta, Kittivel ellentétben, hogy elmondhatja nekem, hiszen ezzel éppen csak annyi támpontot biztosított számomra, hogy ne tudjak meg belőle semmit, de annyit igen, hogy Hannánál a jó kérdést tudjam feltenni.
Egy rózsaszín lövedék pukkant szét kettőnk közt, mielőtt bármi mást mondhattam volna. Ijedten kapkodtuk a fejünket, hogy honnan jöhetett a lövés, ám senkit sem láttunk.

- Ez Hanna lesz. -húzta fejére a sisakot Soma és még utoljára visszapillantott rám, mielőtt újra a harcba vetette volna magát.- Sok szerencsét!

Egy újabb rózsaszín labdacs pukkant szét közvetlenül a fejem mellett. Annak ellenére, hogy Hannával a szobámban ideiglenes békét kötöttünk, még egyáltalán nem voltam benne biztos, hogy nem-e akarja most rajtam kitölteni a dühének maradékát. Hiszen ez egy remek lehetőség volt, mert az nyert, aki több találatot tudott bevinni. Ha pedig sorozatban többször is meglő, az csak jót jelenthet a csapatának és neki is.
A sisakom mögül sokkal rosszabbul láttam, mint általában, így esélyem sem volt rá, hogy meglássam az orvlövészt, aki célba vett. Mivel feltételezéseim szerint Hanna volt, nem is gondolkodtam túl sokáig ezen. A farakás másik oldalára ugrottam és oldalra gurulva lebucskáztam a domboldalon. Megkönnyebbülten néztem pár pillanatig az eget. Úgy tűnt idáig még nem ért el az ellenséges csapat. Már éppen fel akartam kelni, mikor valaki a védőmellényemre lépve visszanyomott a földre.

Egy paintball puska csövével néztem farkasszemet.

Váratlan támadóm egyértelműen az ellenséges csapat barna mellényét viselte. A szabad kezével lerántotta a maszkját és ördögien levigyorgott rám. Szőke haj, ezüstösen csillanó szemek és a győztesek magabiztossága.
Hanna úgy magasodott fölém, mint aki ellopta Dominikától a bosszúálló angyal tisztségét.

Bevallom, egy pillanatra egészen másképpen néztem rá. Most nem volt ellenséges, vagy haragos, hiába állt fölöttem, engem a földre nyomva. Inkább olyannak hatott, mintha ez így lenne természetes. Egy állandó harc kettőnk közt, amit egyszer én, egyszer ő nyer meg. Most pedig jogosan kárörvendett a vereségemen.

- Bumm! -mondta még mindig vigyorogva és beleeresztett egy golyót a mellkasomba.