Stay Close - Nico Hulkenberg & Charles Leclerc Fanciction (Befejezett)

XXX. Fejezet

Ha lenne rá lehetőségem, hogy változtassak valamit magamon, és most leginkább a belső tulajdonságokra gondolok, akkor az egyik biztosan az lenne, hogy ne agyaljak ennyit a dolgokon. Mindig, mindent IS túlgondolok, analizálok, hogy mit merre miért és hogyan csináljak. Ez szörnyű érzés, mert tudom, hogy nem ezt kellene tennem.

Mint már említettem, hogy megtanulom élvezni a pillanatokat, és azokat az időket, amikor boldog vagyok. Nem mondom, hogy ez működik, de erősen dolgozom rajta.

Nico mellettem még alszik, és nem tudom, hogy mióta figyelem az arcát, vagy éppen a mellkasának egyenletes fel-le mozgását. Megnyugtat, még ilyenkor is. Nagy hatással van rám, de olyan szinten, amit jelenleg nem tudok kifejezni.

-Meddig bámulsz még?-minden férfinak ilyen szexi reggeli ébredés utáni hangja?

-Bocs, ne haragudj! Régóta fent vagy?

-Már egy ideje, de ne is törődj vele! Látom, ahogy száguldanak abban a helyes kis fejedben a gondolatok, nincs még ehhez korán?

-Nem tudom, fura szerzet vagyok, ismersz! – most erre mi mást tudnék válaszolni?

-Igen-igen. Nem vagy éhes, reggeliznünk kellene!

-Máris?

-Igen, máris. Gyere, csinálok reggelit! – kikászálódik az ágyból majd alsónadrágban és pólóban a konyha felé veszi az irányt.

Én a fürdőbe indulok. Neki jól áll a kócos haj, ellenben én úgy nézek ki reggel, mintha 3 hete nem fésülködtem volna. A szemüvegemet veszem fel, miért is ne, ugyebár.

Amikor leérek, már látom az egyik kávéscsészét a pulton, a másik a kezében, miközben a hűtőből pakol kifelé. A hozzávalókból arra következtetek,hogy rántotta készül majd.

-Segítsek?- ez a szituáció nagyon új nekem.

-Nem, ülj csak le, ezzel még megbirkózom.

Láthatóan nagyon elemében van, és élvezi a helyzetet, meg kell mondjam, én is.

-Nem is tudtam, hogy ilyen házias vagy!

-Azért nem viszem túlzásba, csak örülök, hogy itt vagy! – szótlanul nézem végig, ahogy sürög-forog. Érdekes, hogy a csendet nem érzem nyomasztónak.

Amikor elkészült, büszkén rakja elém a tányért, én pedig teljes mértékben meg vagyok hódítva.

Reggeli közben az eddigi munkámról beszélgettünk. Ismét feljött a Luca-téma, de biztosítottam róla, hogy nincs ok az aggodalomra.

-Nem fogunk minden nap találkozni, vagy beszélni. Ő csak videós, ha valami nagyobb esemény van, akkor jön. Különben is, van elég dolgom, nincs időm vele foglalkozni.

-Tényleg, hogy állsz a lakással? Találtál már valamit?

-Egyenlőre még nem. Vagy messze van, vagy nagy, nem tetszik az elrendezése. És az árak, arról ne is beszéljünk inkább.

-Victoria, már mondtam, hogyha pénz kell...

-Állj, ne is folytasd! Ezt már megbeszéltük, úgy emlékszem! Nagyon köszönöm, és hálás vagyok, amiért segíteni szeretnél, de ezt meg akarom oldani egyedül.

-Rendben, nem hozom fel többet ezt a témát!

A tányérjaink tartalmát mindketten az utolsó morzsáig elpusztítottuk. Éppen a mosogatógépbe pakolok be, amikor mellém áll.

-Ha tudtam volna, hogy ilyen reggelit rittyentesz, nem várok évekig! Van valami terved a hétvégére?

-Hát, ami azt illeti – 1 mozdulattal húz magához, és a kezét azonnal megérzem a derekamon, ami a pólóm alatt vészesen gyorsan indul el felfelé.