Stay Close - Nico Hulkenberg & Charles Leclerc Fanciction (Befejezett)

XXXXI. Fejezet

Valahogy...nem is tudom. Azon töröm a fejem, hogy hogyan tudnám ezt az egészet nem megtörténtté tenni. Tisztában vagyok vele, hogy sehogy. Most már csak azon kell dolgoznom, hogy ebből a f*sból, amibe kerültem, kihozzam a legtöbbet.

Miután felébredtem, másfél hét múlva kiengedtek a kórházból. Nem terveztem sokáig otthon maradni, megkérdeztem az orvost, hogy mikor mehetek vissza dolgozni. Azt monda október-közepe vége körül. Csodás. Az legalább 1 hónap!

-Figyeljen ide Victoria! Nem szabad a gyógyulását félvállról vennie! Nem azt mondtam, hogy nem dolgozhat. De a szervezetének most nagy szüksége van a pihenésre. Azt mondta, amikor dolgozik sokat sétál, hajol, nyújtózkodik. Erre jelenleg a teste nincs felkészülve. Ha nem fordít megfelelő időt a gyógyulásra, később súlyos következményei lehetnek.

El tudjátok képzelni, hogy néz ki most a testem? Nem? Akkor elmondom, hogy a sérült bordám miatt ugyan nincs külsérelmi nyom, de minden levegővétel olyan, mintha izzó vasat nyomnának az oldalamba. Ugyanitt tele vagyok zúzódásokkal és horzsolásokkal, némelyik akkora, hogy még a hátamon is látszódik, és lefelé a hasam irányába. Zöld, lila, kék, csakhogy párat felsoroljak. Mintha valaki az egész jobb oldalamat box zsáknak használta volna.

A műtét helye sem piskóta, majdnem elfelejtettem. Kb 10-15 centis vágás, amit jelenleg még 0-24 sebtapasszal kell letakarnom, napjában 2 alkalommal fertőtleníteni tisztogatni, ilyesmi. Ez lesz a procedúra még kb 8 hétig. De majd attól is függ, hogyan alakulnak a vizsgálatok.

Én ragaszkodtam (volna) hozzá, hogy a saját lakásomba menjek haza, de Anya olyan erősen tiltakozott, hogy kár lett volna vele vitatkoznom. Fáj bevallani, de jelenleg nem tudom magam teljes mértékben ellátni úgy, ahogyan szeretném.

Életem egyik legfájdalmasabb élménye volt, amikor a kórház fürdőszobájában Anya rám talált. Nem bírtam ki, ki kellett mennem a mosdóba, és akkor láttam meg először magam a tükörben. Teljes sokkhatás ért. Szörnyen néztem ki, nem hittem a szememnek, hogy ez tényleg én vagyok, aki a tükör előtt áll. Eddig sem voltak kibékülve a testemmel. Na és most? Ezzel mit kezdjek, ami maradt belőle?

Mindezek ellenére rájöttem, hogy én vagyok az egyik legszerencsésebb ember a világon. Amikor nem telepszik rám a végtelen bánat és reménytelenség, akkor tudom értékelni azoknak azoknak a jelenlététét, akik segítenek nekem az első pillanattól kezdve. A családom természetesen, kaptam aggódó és biztató üzeneteket Anya munkatársaitól, Luca még fel is hívott, amin bevallom, kicsit meglepődtem. De nem maradhat ki a listáról Serena, Mia, Britta, Arthur, Daniel, Aurelie, Carlos és Isa sem.

Annak ellenére, hogy Leclerc közvetlenül engem nem keresett meg, a sajtósától tudom, hogy kérdezősködött utánam. Nem tudom, hogy ebben a viselkedésben mennyire befolyásolta a „vallomása", amit a kórházban tett.

Niconál odaadóbb és törődőbb társ szerintem nincs a földkerekségen. Ameddig lehetett, itt volt velem, de a munkáját nem hagyhatja abba. Ezen a hétvégén Szingapúrban versenyeznek, így a szokásosnál korábban indult az akklimatizáció miatt.

Az én hibám, hogy nem engedtem őt magamhoz. Testileg semmiképp. Jelenleg nem hiszem, hogy bárki is segíteni tudna a bajaimon, hacsak nem forgatja vissza az idő kerekét, hogy kerüljem azt az átkozott balesetet. Pedig Ő mindent megtesz, amit csak lehet. De egyenlőre én bezárkóztam. Lelkiismeret furdalásom van miatta, hogy így viselkedem vele, amiért sokszor kértem bocsánatot. Azt mondta, megérti, és itt lesz nekem bárikor lenne szükségem rá. Nem tudom mikor leszek rá képes, hogy megmutassam, hogyan nézek ki a ruha alatt.

Egy embert hiányolhattok a listából. Camille. Így van. A legjobb barátnőm az, aki egy pár üzenetváltáson kívül kb sz*rik a fejemre. Nem tudom, hogy mi történhetett. Talán én hibáztam? Mondtam, vagy tettem valamit, amit nem kellett volna? Beszéltem Michaellel, azt mondta, időre van szüksége, de egyébként minden rendben. Időre, neki? Miért? Mindegy. Ugyanezt mondja Serena is, amikor érdeklődöm. Videóhívásban vagyunk.