Stay Close - Nico Hulkenberg & Charles Leclerc Fanciction (Befejezett)

XXXII. Fejezet

Sokat mondó csend telepszik kettőnk közé. Minta évek óta itt lennénk az irodában.

-Hogy történhetett ez?

-Az istenért Camille, ne akard, hogy elkezdjem magyarázni a dolgot a méhecskéktől és a virágoktól.

-Komolyan kérdezem.

Én is komolyan beszélek. Nem hiszem el, hogy most tényleg ez történik.

-Egyszer nem védekeztünk. Elnézést kérek, de szoktam hibázni! – visszaülök a székre, mert már forgott velem a szoba.

Szinte azonnal kapok egy pohár vizet. Hálás pillantásokat küldök Cam felé. Megkönnyebbültem, hogy elmondtam neki. Bár ez a szituáción semmit sem változtat.

-Figyelj rám! Szerintem nem kell azonnal a „legrosszabbra" gondolni. Tesztet csináltál már?

Csak a fejemet rázom.

-Akkor lehet teljesen fölösleges ez az egész! Nem hazudtolod meg önmagad, és azonnal elkezdesz kombinálni.

-Már hogy kombinálnék! Minden jel arra mutat, hogy babát várok-miközben sorolom, mondandómat nyomatékosítadnó, a kezemen számolom is-1: folyamatosan zabálom az édességet. 2: nagyon sokat fáj a fejem mostanában. 3: nem védekeztünk. 4: késik a menzeszem. Soroljam még? – nem bírom tovább, kitör belőlem a sírás.

Camille közelebb húzódik, és magához ölel, próbál megnyugtatni. Ezzel ellentétben én olyan vagyok, mint egy hárpia.

-Elmondom m lesz most: mindenek előtt megnyugszol, oké? Visszamész a hotelba, veszel egy forró fürdőt. Holnap frissen kijössz dolgozni, megcsinálod a feladataidat. Ha szerdáig nem lesz változás, akkor pedig otthon elmész egy nőgyógyászhoz!

Áldom a szerencsénket, hogy ettől az évtől már csak 2*2 naposak a téli kollektív tesztek.

-Már holnap este hazamegyek. Lehet jobb is így. Mi lesz velem ha tényleg...és ha Nico majd nem akar minket?

-Csitt! Niconak egy szót sem szólhatsz erről megértetted?! Még nagyon hamar van egy ilyen jövőről beszélni. Ne is gondolj rá, mert csak rosszabb lesz.

A légzésem kezd ismét normál gyorsaságú lenni, a sírásom is abbamaradt.

-Történjem bármi is, én melletted vagyok! Együtt mindent megoldunk!

-Kösz Cam, nem tudom mi lenne velem nélküled!-és ezt halálosan komolyan gondolom.

Együtt jöttünk vissza a hotelba, már viszonylag késő van. Veszek egy nagy levegőt és lenyomom a kilincset. Nico már ágyban fekszik. 

-Már azt hittem kint fogsz aludni. – közben odajön hozzám és megölel, belőlem pedig 1 nagyon sóhajban szakad fel a mai összes feszültségem. – egész nap alig láttalak.

-Tudod ilyenkor 1 perc szabadidőm sincs. Elfáradtam. De inkább mesélj Te, milyen az autó?

Mindig is nagyra becsültem benne, hogy nem szeret köntörfalazni. Ha valami nem jó, akkor azt meg is mondja, nem az az ember, aki körbemagyarázza a dolgokat. Gyorsan és viszonylag részletesen elmesélt mindent. Röviden: nem rossz, de lehetne jobb. Szerinte ez nem lesz elég idén. Sőt.

Meglepően könnyű volt neki nem beszélni a...tudjátok miről. Igaza volt Camillenek: majd ha biztosat tudok, akkor ráérek félni a jövőtől, és azon gondolkodni, hogy mi lesz 9 hónap múlva.

Egy gyors tusolás után fáradtan és kimerülten fekszem be mellé az ágyba. Szinte azonnal magához ölel.

-Hogy ez mennyire hiányzott egész nap!