Stay Close - Nico Hulkenberg & Charles Leclerc Fanciction (Befejezett)

Epilógus

Augusztus

Tényleg nem tudom, hogyan jutottunk el idáig.

Én, aki kívülről mindig megközelíthetetlennek tűnt, fennhangon mondogatta mindenkinek, hogy én ugyan nem megyek soha férjhez, mert soha nem találok olyan férfit, aki elvenne. Saját akaratából, mindenféle kényszer nélkül.

A tükörből most egy olyan nő néz vissza rám, aki hisz, és várja a jövőt. Aki szerelmes. Aki alig várja, hogy a székek között végigsétáljon,és kimondja a boldogító igent annak a férfinak, akit a világon mindenkinél jobban szeret. Soha nem láttam még ennél szebbnek a világot.

Az esküvő szerevezését természetesen Anya elvállalta. Ez hatalmas könnyebbség volt mindenkinek. 1 este alatt megbeszéltünk mindent, hogy mit hogyan szeretnék. Minden letisztult és egyszerű, semmi csicsa. Minden fehér és kék színű. Ez egyszerű, de nagyszerű. Nico minden ilyesmit ránk bízott, azt mondta, neki csak az számít, hogy amikor felteszik a kérdést, akkor igen-t mondjak.

Nem csinálunk óriási lagzit. Mivel egyik oldalról sem nagy a család, így leginkább volt csapattársakat és barátokat hívtunk meg. Ők kísértek minket végig az egész kapcsolatunkon. Camille a tanúm, aki még nagy pocakkal is elképesztően néz ki. Az én „kis" angyalkám Lucie a koszorúslány. A rózsaszín ruhájában, szőke hajjal olyan mint egy hercegkisasszony.

Izgulok, az az igazság.

-Minden szurkálódást visszaszívok, amit az esküvődön mondtam neked Cam, ezt lehetetlen ép ésszel kibírni! – már csak fél óra van a szertartásig, és nem tudom, hogy azért vagyok-e rosszul, mert ma még alig ettem, vagy mert ha csak a kajára gondolok, menten elhányom magam.

-Nyugalom, minden rendben lesz! Lélegezz, mert fehérebb vagy, mint a ruhád! – ó igen, a ruha. Ami inkább olyan, mint egy fehér overál, gyönyörű csipke felső résszel, és teljesen nyitott háttal. Olyan, mintha rám öntötték volna. Ez volt a 3. ruha, amit felpróbáltam, és egyben az utolsó is. A magassarkúval még most sem vagyunk barátok, de 1 alkalmat kibírok benne.

-Úristen, és ha orra bukom mindenki előtt? Vagy kilépek a cipőmből? – nem. Nem szabad ilyenekre gondolnom, vagy tényleg el fogok ájulni.

-Figyelj rám! – Cam leül velem szemben, megfogja a kezem, és olyan tekintettel néz rám, ahogy valószínűleg én szoktam a húgomra- semmi ilyesmi nem fog történni! Aldo odavezet Nicohoz, összeházasodtok, lesz egy jó esténk. Semmi drámai dologra nem szabad most gondolnod, tudod, a vonzás törvénye! – igaza lehet, de annyira nehéz!

-Egyébként is! – annyira kecsesen áll fel, amennyire a hasától még tud- ha padlót fogsz, legalább 1 vicces sztorid már biztosan lesz, amit elmesélhetsz a keresztlányodnak!

Éppen a velős viszontválaszon gondolkodom, de még a méltán híres szarkazmusom is cserben hagyott a nagy izgalomban. Valaki kopog az ajtón.

-Minden rendben Drágám? – Anyát talán Lucie születésénél láttam ennyire izgatottnak utoljára.

-Én magatokra is hagylak benneteket Louise, ráfér a lányodra egy kis bátorítás!

-Victoria kicsikém, mi a baj? – ugyanoda ül le, ahol Camille foglalt helyet.

-Anya, annyira félek, hogy elrontok valamit! Nem csak ma, most hanem akkor, ami ez után jön. Most már mindennek tétje van! – érzem, hogy nemsokára elpityeredem.

-Gyere ide! – úgy csitítgat, mint amikor még kislány voltam. Magához ölel, és a hátam simogatja. Pillanatok alatt megtalálom a békét.