Stay Close - Nico Hulkenberg & Charles Leclerc Fanciction (Befejezett)

XXIV. Fejezet

Miután visszatértünk a hotelbe és összepakoltuk a cuccainkat, még este várt ránk egy több, mint 10 órás repülőút. Eldöntöttem, hogy nem fogok elaludni, majd csak kibírom valahogy. Én egyenlőre még nem haza haza, „csak" Monacoba, és onnan délután megyek Olaszországba. Apa kijön elém a reptérre, Nico már mindent előre leszervezett, nekem semmi dolgom nincs.

Lassan kezdek eljutni a holtpontra, már jó ideje ébren vagyok, elfáradtam. Nem feltétlenül fizikailag, inkább szellemileg. Legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, amikor megérkeztünk ide, hogy ez a pár nap így meg fogja változtatni az életemet.

Amikor oldalra nézek, és látom, ahogy békésen alszik a másik ülésen, úgy érzem, hogy végre megtaláltam azt a békét és boldogságot, amit már nagyon régóta kerestem.

Bár nagyon csábít a gondolat, hogy az út hátralévő részében végig bámuljam, nem teszem. Elkezdem a saját anyagaimat válogatni az év végi videóhoz, az biztos leköt majd. Vannak már zene ötleteim is, már nagyon várom, hogy megvalósítsam ezeket. Nagyon nehéz egy 3 perces képanyagot úgy összeállítani, hogy minden fontosabb történés benne legyen, igazodjon a zenéhez, lendületes legyen, de közben lényegre törő, meg kell találni az egyensúlyt, hogy mennyit szerepel a csapat, a pilóták... Nagy munka lesz, de szerintem Serenaval össze tudjuk hozni.

Még kb 30 perc van az útból, amikor Nico felébred.

-Hát te meg mi a fenét csinálsz? Ugye nem a laptop előtt ültél egész végig?

-Mivel Te kb. a felszállás után azonnal elaludtál, más társaságom pedig nem volt, így azt kell mondanom, hogy de. Egyébként is-még mielőtt újra rám szólna, elrakom az említett eszközt a táskámba-van 1 lap lemaradásom. Ezt valamikor be kell pótolnom.

-Rendben, de ha hazaértünk, pihenned kell. Már majdnem 24 órája ébren vagy-jól esik, hogy törődik velem, de már nagylány vagyok.

-Tudok magamra vigyázni, majd én eldöntöm, hogy...

-Ne vitázz velem, kérlek. Én úgyis megyek edzeni a srácokkal, addig a tiéd a lakás. Megegyeztünk?

-Jó, legyen, ahogy akarod. – nincs értelme tovább ellenkeznem.

Most jövök csak rá, hogy még soha nem kérdeztem meg, hogy Monaco melyik részén lakik. A futamokat leszámítva eddig csak kétszer voltam itt ugyebár.

A reptéren már várt minket egy sofőr, jelenleg pedig távolodunk a tengerparttól. Ha egyáltalán használják errefelé ezt a kifejezést, mondhatni most a kertvárosi részeknél járunk. Mindenhol, bármerre nézek, olyan házak vannak, amiknek az árát megbecsülni sem merem. Az összes előtt fák, gondos kertészek által lenyírt bokrok állnak, hogy valamennyit eltakarjanak a kíváncsi tekintetek elől.

Megállunk egy kovácsoltvas kapu előtt, itt vagyunk. Nico a leolvasóhoz érinti a kártyáját, és máris elindulunk befelé. Úgy érzem magam, mintha egy tündérmesébe csöppentem volna, és hirtelen elfog a kétség. Biztosan ide való vagyok én? Pont én?

Egy négyszintes lakásban lakik, mi az első emeleten, akarom mondani a magasföldszinten jöttünk be. Egyenesen a nappaliba megyünk, már most látom, hogy a berendezés és minden más is egyértelműen férfi lakról árulkodik: sok a fekete, fehér és a szürke. Minden nagyon letisztult modern és funkcionális.A helység egyik oldala csupa ablak, innen nyílik a terasz is a hátsó kertbe, középen egy takaros kis pavilonnal.

-Gyere, gyorsan körbevezetlek! Érezd otthon magad!

Ja, persze, én és a legendás kézügyességem, ugye? Ha itt leejtek egy vázát vagy poharat, lehet egy havi fizetésem.