Stay Close - Nico Hulkenberg & Charles Leclerc Fanciction (Befejezett)

II. Fejezet

Az ominózus mondat után Charles paprikapiros arccal indult el a Ferrari home felé. Őszintén, én egyiküket sem értettem: Charles saját maga rúgatott ki a csapattól, most pedig meg akarja velem beszélni azt, amit tett? Nico pedig miért viselkedik úgy, mintha az övé lennék?

Jó-jó, nem hazudok tovább magamnak: hogy elmúltak-e a német irányába táplált gyengéd érzéseim? Nem. Egyáltalán nem. Tudunk-e majd előre lépni a kettőnk ügyében? Egy ideig még biztosan nem. Még túl frissek a sebeim, amit Charles okozott. De nem látok a jövőbe, még bármi megtörténhet.

Cam még kint maradt, én a Daniel-Michael duóval indulok vissza a hotelbe. Ritka mostanság, hogy a pilóta maga vezet, de Danny saját elmondása szerint élvezi ezt a szituációt is, így kapcsol ki.

A hátsó bejáraton mentünk be, hogy amennyire lehet, elkerüljük a rajongókat. Bár Daniel az egyik legbarátságosabb a pilótája a mezőnynek, neki is vannak rosszabb napjai. A nap például egy ilyen.

Én miután lepakoltam, és kicsit kifújtam magam felhívtam Anyát. Egyrészt, mert megkért, másrészt pedig szükségem volt rá. El kell fogadnom, hogy bármennyire is erős személyiségnek tartom magam, szükségem van olyan emberekre, akik támogatnak, és meghallgatnak. Értelemszerűen, ha a Charles-al való szakításunkkor beavattam volna Anyát a történtekbe, nagyságrendekkel könnyebb lett volna átvészelnem azt az időszakot. Nem utolsó sorban pedig szükségem van egy olyan emberre, aki független ettől az egész F1-es világtól, mert teljesen másképpen lát mindent, mint mi, akik benne élünk, legyen szó barátságról, munkakapcsolatról, vagy párkapcsolatról.

Amikor pakoltam kifelé a bőröndömet, akkor vettem csak észre, hogy futós cuccot is hoztam magammal. Nem tudom, hogy miért, ez számomra is rejtély. Ezt egy jelnek vettem, és a hotel edzőtermébe indultam. Amikor időm engedte, régebben sokat jártam futkorászni, illetve tavaly majdnem minden pályát körbefutottam csütörtök délután.

Nem volt semmilyen célom a mozgással, csak jobban akartam érezni magam utána. Úgy gondoltam, hogy minden megtett lépéssel kevesebb feszültség lesz bennem. Szerencsére kevesen voltak, és nem kellett a szenvedésemet mással is megosztanom. Hiába, már nem vagyok a régi.

Éppen a földön ülök, és azon vagyok, hogy megfelelő mennyiségű levegő kerüljön a tüdőmbe mielőtt megfulladnék, amikor valaki csatlakozik hozzám.

-Hé, minden rendben?-Michael arcán aggodalmat látok.

-Persze, csak kicsit ellustultam mostanában-nagy levegő-de jobban ment a futás, mint vártam.

-Törekedj a fokozatosságra, ne akarj mindent azonnal. Egyik lépés a másik után, hidd el sikerrel jársz majd!

Most van először alkalmam közelebbről is megnézni magamnak ezt a Michael gyereket, aki elcsavarta Cam fejét. Az első, ami feltűnik, hogy nagyon szép sötét gesztenyebarna szeme van. Az arca hosszúkás, mindig borostás, szerintem még sosem láttam arcszőrzet nélkül. Mindezek megkoronázásaként pedig az ég megáldotta azzal a fajta bugyiszaggató mosollyal, ami csak kevés embernek adatik meg. Hát igen, ilyen az, amikor az embernek egyszerűen csak minden összejön. Az, hogy a teste úgy tökéletes, ahogy van, gondolom senki számára nem volt kérdés.

-El ne kezdj nekem valami motivációs beszédet, mert azonnal itt hagylak!

-Rendben, hallgatok-közben elmosolyodik-Camille említette, hogy ezek nem a kedvenceid.

-Ti rólam beszéltek?

-Nem beszélünk rólad, csak szóba kerültél-sokat sejtető mosollyal néz ismét rám. Nem tudom, ez mit akar jelenteni. Fel fogok tenni neki egy kérdést, amire vagy válaszol, vagy nem, de próbáljuk meg.