Stay Close - Nico Hulkenberg & Charles Leclerc Fanciction (Befejezett)

XVII/1. Fejezet

XVII. Fejezet

C H A R L E S

Mexikói nagydíj, Mexikóváros

Nem jó ez így. Gyűlölök hazudni, és másnak fájdalmat okozni, akkor főleg, ha nem érdemli meg. Charlotte a maga módján nagyon kedves és aranyos lány. Azonban nem tudja azt meg adni amire szükségem lenne. Nem tud Victoria lenni.

Minden más lett volna, ha a számításaimat nem húzza keresztbe azzal, hogy visszamegy a Renault-hoz. Most minden hétvégén azt kell néznem, ahogy Nico mellett van, szinte folyamatosan. Boldogok együtt. Azt gondoljátok, hogy nem látom, ahogy a másikra néznek, megölelik egymást? Dehogynem.

Vic sokkal felszabadultabb, szinte mindig mosolyog. Aldo azt mondta Hulkenberg azért van mellette, hogy megvédje, és segítsen neki. Láthatóan tökéletesen végzi a dolgát. Ezért valahol nagyon hálás vagyok neki, hogy képes volt kirángatni abból a mélységből, amibe én taszítottam.

Tudom, hogy Victoria profi, és nem akarja a magánéletét kiteregetni a sajtó elé. Ezért is privát az Instagram oldala, ahonnan engem le is tiltott. Éppen ezért nem tudom megmondani, hogy együtt vannak-e már a némettel, és mesterien titkolják, vagy még nem? Merthogy Ők egy pár lesznek valamikor ez nem is kérdés.

Én csak egy dolgot szeretnék: nem akarom őket ölelkezve és csókolózva látni a saját szememmel. Pedig lehet, sőt biztos, hogy megérdemelném.

Csütörtök reggel fél 7 körül lehet az idő, nem régen keltem, és van egy furcsa előérzetem a mai nappal kapcsolatban. Ritkán történik velem hasonló, de akkor általában be is szokott jönni. Csörög a telefonom, Charlotte az. Most már fel kell vennem neki. Amióta megérkeztünk kedd este, még nem beszéltem vele egy árva szót sem. Az üzeneteire is csak annyit válaszoltam, hogy épségben megérkeztünk, minden rendben, de most szükségem van egy kis egyedüllétre.

Az éjszaka sokat gondolkodtam ezen. A kettő dolgot (A Charlotte-al való „látszat" kapcsolatomat, és a Vic utáni armageddont), és a versenyzést nem bírom el egyszerre. Valamit el kell engednem, nem mehet ez így a végsőkig. Már döntöttem.

-Charles, drágám, végre hogy felvetted, már nagyon aggódtam miattad!-hallani a hangján, hogy valószínűleg tényleg így történt.

-Rendben vagyok Char, nincs semmi baj!

-Biztos ez? Mostanában olyan zárkózott vagy! Elutazol a világ másik végére, és napokon keresztül még azt sem kérdezed meg, hogy jól vagyok-e! Ne akard nekem beadni, hogy minden rendben van!

-Kérlek, ezt ne most, és ne telefonon beszéljük meg!

-Miért ne? Most legalább beszélünk, nem úgy, mint amikor itthon vagy!-egész harcias a hangja, soha nem hallottam még ilyennek.

-Jó, rendben, mit akarsz halli? Mit mondjak? –szerettem volna ezt lezárni, amilyen hamar csak lehet. De ez a lehető legalkalmatlanabb időpont.

-Ő az oka mindennek ugye? Mert még mindig nem felejtetted el! Én pedig csak egy pótlék voltam neked, semmi más! Azt ne merd mondani, hogy nincs igazam. Most már ne hazudj, úgyis mindegy!-hallom, hogy sír, nekem pedig lelkiismeret furdalásom van. Szeretném megcáfolni, amit mondott, de akkor nem mondanék igazat.

-Rendben Charlotte, te nyertél! Igen, Victoria az oka. Megpróbáltam elfelejteni, de képtelen vagyok rá, és...

-És kihasználtál, holott tudtad, hogy én évek óta vártam Rád! Hogy tehetted ezt?

-Sajnálom, tényleg nagyon sajnálom, de ezeket az érzéseket nem én irányítom-jól indul a reggel, megint nem csaltak a megérzéseim. Kár volt felvenni ezt az átkozott telefont.