Stay Close - Nico Hulkenberg & Charles Leclerc Fanciction (Befejezett)

XXXVII. Fejezet

Miután leszálltunk Washingtonban, nekem kellett jó pár másodperc, amikorra felfogtam, hogy most már tényleg itt vagyunk, kettesben, és a következő 14 napunkat az államokban fogjuk eltölteni. Komolyan, úgy be vagyok zsongva, mint egy kisgyerek! Egy Miley Cyrus dal jut eszembe: Party int he U.S.A.

-Régen láttalak ennyire izgatottnak! - éppen az autóbérlést intézzük. Mondja ezt pont Nico, aki a landolás óta folyamatosan mosolyog.

-Hosszú évek óta vágytam egy ilyen útra. Persze, voltam már itt, de csak a futam miatt, az pedig jól tudod, hogy nem olyan.

Megkapjuk a papírokat és a kulcsot, és a szálloda felé indulunk.

Viszonylag mozgalmas napjaink lesznek, „pihenni" nem sokat fogunk. De nem is ezért jöttünk ide. Akkor miért? A kérdésre az a válasz, hogy nem tudom.

Mármint persze tudom, hogy miért. Még egyiken sem voltunk itt ilyen formában soha. Nálam, ha lehet mindenképpen előnyt élveznek az ilyen fajta aktív pihenési formák, mint az, hogy csak vagyunk egy tengerparton, és kész.

Nico, ha nem is mondja ki, látom rajta tudom, hogy aggódik a jövője miatt. Próbáltam vele erről beszélni, de világosan a tudtomra adta, hogy (szerinte) nincs miért aggódnom, ha bármi történik, úgyis tudni fogok róla.

Szerintem nem elmenekültünk a problémáink elől egy másik földrészre. Azért jöttünk, hogy feltöltődjünk, hogy legyen erőnk szembeszállni bárkivel és bármivel.

Aznap este már csak arra volt energiánk, hogy elrendezzük a dolgainkat, és utána el is nyomott minket a fáradtság. Keresztbe utazni a világot azért nem a legpihentetőbb program.

Az első igazi napunkon megnéztük a Fehér Házat és a Capitoliumot. Nem tudtam nem észrevenni a döbbenetet Nico arcán, amikor csak beszéltem beszéltem, és beszéltem ezekről az épületekről.

-Te honnan tudsz ennyi mindent? Az elmúlt 1 hónapban bemagoltál egy turisztikai könyvet, vagy mi?

-Dehogyis, sért még a feltételezés is - természetesen nem haragszom rá- mindig is érdekelt a történelem. Sok könyvet olvastam, vagy ha láttam valamit egy filmben vagy sorozatban, utánanéztem. Az olyan infókat, amik érdekelnek, az agyam úgy szívja magába, mint a szivacs.

-Teljesen le vagyok nyűgözve. Egyértelműen okosabb vagy, mint én.

-Egyértelműen nincs igazad. A matekhoz például totál nincs érzékem, ami Apa képességeit tekintve maga a csoda.

-Nekem így pont jó vagy, ahogy vagy. A többi ne érdekeljen! - bárcsak olyan könnyű lenne ezt elfogadni, mint amennyire könnyű kimondani.

Délután már úti cél nélkül sétáltunk a városban, beszélgettünk mindenféléről. Én rengeteget fotóztam, kíváncsi vagyok, a 2 hét végére hány db fotó gyűlik össze.

A következő 3 napot New York-ban töltöttük, és ez volt az egyik legjobban várt helyszínem. Itt szerintem 3 hét sem lenne elég, hogy mindent bejárjunk. Sétáltunk a Wall Streeten, megnéztük a néhai WTC környékét és az emlékművet. Természetesen nem maradhatott ki a Times Square, az Empire State Building és a Brooklyn Bridge sem. Szerencsére egyikünknek sincs tériszonya, így ahol lehetett, mindenhol felmentünk az épületek/hidak legtetejére. Ilyenkor úgy éreztem, hogy valóban a világ tetején vagyunk.

Még csak pár napja vagyunk itt, de már nem először jut eszembe, hogy vajon milyen lenne, ha itt élnénk? Annyival másabb minden. Az emberek, a légkör, a gondolkodásmód. Persze, teljesen más az, amikor túristáskodni jössz, mint az, amikor itt éled az életedet. Egyenlőre nem foglalkozom a gondolattal többet.