Stay Close - Nico Hulkenberg & Charles Leclerc Fanciction (Befejezett)

X. Fejezet

Féltékeny. Nico Hulkenberg féltékeny. Vannak még csodák a világon. De ezt nem is értem, hogy juthatott egyáltalán az eszébe?!

-Ez meg hogy jön ide? Dolgozni voltam kint, ahogy Daniel is, nem értem, mire célzol.-egyenlőre még nem döntöttem el, hogy azt gondoljam, hogy komolyan kérdezi, vagy csak ugrat. Az arckifejezéséből ítélve az első válasz a helyes.

-Tényleg? A közös vacsora is része volt a munkának, vagy az a ráadás?-2,5 éves ismeretségünk alatt még soha sem hallottam ilyen kioktató hangsúllyal beszélni.

-Na ne nevettess a hülyeségeiddel korán reggel! Végeztünk, kajáltunk egyet, és ennyi! Nem tudom ebben mi olyan nagy cucc! –eszem f*szom megáll, de tényleg. Még ha együtt lennénk is, nem tartozom senkinek magyarázattal, hogy kivel miért vacsorázom együtt. Bár, ha nincs meg a bizalom Nico részéről, akkor lehet felesleges ilyenekbe belegondolnom, hogy mi lenne, HA együtt lennénk.

-Menjünk fel a pihenőbe, ott mindent megbeszélünk!-érdekes, hogy ez hamarabb nem jutott eszébe.

-Nincs mit megbeszélnünk, és 20 perc van az első interjúdig, nem pazaroljuk a hülyeségeidre az időt!-ha ez tényleg olyan komoly neki, mint ahogy mutatja, akkor sem a hely, sem az időpont nem alkalmas arra, hogy megbeszéljük a problémáját.

-Jó, legyen, ahogy akarod. 15 perc múlva itt találkozunk!-már indul is felfelé, én pedig megszólalni sem tudok a döbbenettől.

Ez óriási meglepetés a számomra, hogy egy vacsora Daniellel, aki több, mint fél éve a csapattársa, ennyire felkavarja majd az érzéseit. Nem is értem, hogy honnan tudja egyáltalán? Biztos meglátott az Instagramon, vagy valahol máshol egy lesi fotót.

Az bezzeg nem zavarja, amikor egész nap Danielt követem, fotózom és videózom. Bár, akkor nem vagyunk soha kettesben. Megjegyezném, hogyha akarnék tőle valami....extrát, megtalálnám a módját, hogy ne találjanak ránk, bárhol is vagyunk, és bármit is csinálunk.

-Hát Neked meg mi bajod van? Úgy nézel ki, mint aki szellemet látott!-Camille most lép ki a konyhából, mappák tömkelege van nála, mint minden hétvége kezdetekor.

Gyorsan elmondom neki az előbbi vitánk részleteit, és olyan reakciót kapok, amire tényleg nem számítottam.

-Én is azt hittem, hogy direkt csináltad, hogy egy kicsit féltékennyé tedd Nicot.

-Cam, ezt most ugye nem mondod komolyan!-mi van ma mindenkivel?

-De, teljesen. Japán, amikor csak ketten mentetek a pályára. Itt pedig együtt vacsoráztok, szintén kettesben. Be kell vallanod, ez nem véletlen!

-Persze, hogy nem az!-kezdek egyre dühösebb lenni-2 hete én nem akartam kimenni a baleset helyszínére, de amikor megtudtam, egyértelmű volt, hogy vele tartok. Mindketten viszonylag jól ismertük, ez volt a minimum. A tegnapi vacsorával kapcsolatban pedig-tartok egy lélegzetvételnyi szünetet-Michael is velünk tartott volna, de sietett vissza a hotelbe, ugyanis volt valakivel egy fontos találkozója. Emlékeztess kérlek, hogy ki is volt az a valaki! Te, Camille.-biztos, hogy a kelleténél szemrehányóbb és kioktatóbb a hangsúlyom, de sajnálom. Nagyon nehezen viselem, amikor azt hiszik, hogy hazudok.

-Jó, rendben, ne kapd fel a vizet ennyire! Csak arra akartam célozni, hogy meg lehet érteni az Ő szemszögét is. Kívülről nézve túl sok a „véletlen".

-Nicotól is nagyon rosszul esik, hogy mindazok ellenére, amik az elmúlt hetekben történtek, azt hiszi, hogy képes lennék mással lenni. De hogy Te is...nem tudom, mit mondhatnék erre.

-Victoria, drágám, én nem úgy értettem, hogy Te... -nem hagyom, hogy befejezze, ugyanis a német most ért le az emeletről, nem szól egy szót sem, csak rám pillant, ezzel jelezve, hogy indulhatunk. Ez egy nagyon jó napnak ígérkezik!