Stay Close - Nico Hulkenberg & Charles Leclerc Fanciction (Befejezett)

XVII/2. Fejezet

-Nem, Charles, erről szó sem lehet! Mégis hogy, és miért? Lehetetlent kérsz tőlem!-Mia úgy néz rám, mintha nem hinné el, hogy azt, amit az előbb elmondtam, tényleg meg akarom tenni. Pedig így van.

-Kérlek, senki nem fogja megtudni, a szavamat adom!

-Akkor sem! Jézusom Charles, hogy jut ilyesmi egyáltalán az eszedbe? Ha ez kitudódik lőttek az állásomnak, és mindennek, amit eddig elértem. Szerinted egy ilyen eset után ki alkalmazna? Senki! A válaszom nem!

-Ugyan már, Mia, ez nagyon fontos lenne nekem!-ha nem jutunk dűlőre, akkor kénytelen leszek egyedül megoldani. Sokkal, sokkal nehezebb lesz.

-Kizárt! Victoria a barátnőm, Aldo a munkatársam, a Ferrari pedig a munkahelyem. Semmi okom arra, hogy ezt bármelyikükkel is megtegyem. Ezt egyedül kell megoldanod!

-Nagy segítség voltál, köszönöm szépen! –dühös vagyok és csalódott. Nem azt kértem tőle, hogy adja ki az infót Aldo távozásával kapcsolatban, hanem azt, hogy segítsen benne. A kettő szerintem nem ugyanaz!

-Inkább azt köszönd meg, hogy nem árulom el senkinek a vezetőségben, hogy mire készülsz. De azt előre mondom, hogyha ebből bármiféle gondod lesz, rám ne számíts! – gyors léptekkel hagy faképnél.

Ezt nem hiszem el! Miért is gondoltam, hogy majd könnyen fog menni a dolog? Ha törik, ha szakad, akkor is beszélnem kell Victoriaval. A találkát pedig össze fogom hozni, a sajtósom nélkül is!

Egyesült Arab Emírségek, Abu-Dzabi

Az elmúlt másfél hétben nagyon sokat gondolkodtam ezen az egészen, amit tervezek. Megéri vajon? És ha rosszul sül el? Azt sosem mosom le magamról, és csalódást okozok nemcsak a csapatnak, hanem az egész Ferrari közösségnek.

A másik oldalon viszont ott van, hogy talán ez az utolsó lehetőségem beszélni Vele. Nem tudom, hogy itt lesz-e jövőre, fog-e dolgozni még a Renult-nál? Vagy csak néha-néha jön majd látogatóba Nicohoz?! Nem tudom, valahol belül úgy érzem, hogy meg kell próbálnom, aztán lesz, ami lesz.

Időközben rájöttem, hogy infót kiszivárogtatni a világ legegyszerűbb dolga. Megfelelő embernek kell szólni a megfelelő időben. Mivel jól ismerem az olasz tudósítókat, így nem volt nehéz a telefonban elhúzni előttük a mézes madzagot, amikor éppen egy interjút egyeztettünk. Hupsz, véletlenül kicsúszott a számon. Micsoda figyelmetlenség! Rákérdeztek, hogy megírhatják-e, mondtam, hogy igen, (talán túl hamar, és túl lelkesen kapták meg a választ), de kértem, hogy írják a szokásosat: belső informátor, meg nem erősített forrás stb stb.

Percenként nézegettem a telefonom csütörtökön, hogy mikor hozzák már le végre. Délután végre megjelent a cikk, minden tökéletes volt. Kezdődjön a játék!

Vár ránk egy megbeszélés a média szobában, kíváncsi leszek, mikor szembesülnek a történtekkel. Egyenlőre csak Mia van bent, telefonon olvas valamit, arca merő döbbenet. Amikor rám néz, tudom, hogy tudja.

-Tudom, tudom, ne mondj semmit. Éppen elég a lelkiismeretemmel elszámolnom. – leülök mellé, és most először feszengek a társaságában.

-Ugye tudod, hogy ezeket nem csinálhatod örökké büntetlenül?

-Szerintem már nem lehet rosszabb Mia.

-Az a helyzet, hogy én ebben nem vagyok olyan biztos.

Végszóra megérkezik Britta, Seb, valamint Mattia is, utánuk nem sokkal Sylvia, akit még soha nem láttam ennyire dühösnek. Gyorsan becsukja az ajtót, és pár mély levegő után belekezd a mondandójába.