Stay Close - Nico Hulkenberg & Charles Leclerc Fanciction (Befejezett)

XXXXVI. Fejezet

A Leclerces fiaskó után, és még mielőtt elutaztam volna Nicohoz, meglátogattam a dokit, hogy a második műtétről egyeztessünk. Azt mondta, hogy a vártnál jobban gyógyulok, ezért már nem kell az altatás, csak érzéstelenítőt kapok, és ennyi.

Leegyszerűsítve azért lesz szükség a beavatkozásra, hogy az elhalt bőrt eltávolítsák, nagyon alaposan kitisztítsák a sebet, hogy minél gyorsabban tudjon gyógyulni. Azzal már régen megbékültem, hogy lesz egy vágás a hasamon. Nyilván, idővel majd halványul, de teljesen soha nem fog eltűnni.

Most a reptéren vagyunk, éppen búcsúzkodunk. Én rendes, menetrend szerinti járattal megyek haza Olaszországba, hogy szerda délelőtt túlessek a dolgon. Nico Max és Daniel társaságában repül haza Monacoba.

-Biztos nem akarod, hogy hogy odamenjek?

-Édes vagy, de kb 40-50 percet fog igénybe venni az egész. Anya ott lesz velem végig. – látom, hogy kérdezni akar valamit, azt is tudom, hogy mit- igen, utána hozzájuk megyek haza, nem a lakásomba.

Hangos füttyszóra figyelünk fel mindketten: Max jelez, hogy indulnak.

-Utálok búcsúzkodni!

-Ha nem akarsz majd vezetni, szólj, és elmegyek érted! Írj, ha hazaértél! – imádom, hogy ennyire félt. Sok ember talán ezt már nyomasztónak gondolná, én éppen ellenkezőleg.

-Te is! Szeretlek!

-Én is szeretlek! – gyors csók, és pár másodperc múlva eltűnik a látóteremből.

A műtét jól sikerül, legalábbis az orvos azt mondta. Ezek után, ha minden úgy alakul, ahogyan kellene, akkor már csak a varratszedésre kell visszamennem, miután hazaértem Brazíliából. Utána 2 majd 4 hét után kontroll, és elméletileg végeztünk.

A régi szobámban vagyunk, Lucie mellettem fekszik, vagyis inkább ül. Alig akar hozzám érni, pedig mondtam már neki, hogy nem vagyok olyan rosszul, mint a múltkor. Sokat beszélgettem vele a balesetről, elmondtam neki, hogy hogy éreztem magam, aztán Ő is így tett. Sírtunk mindketten. De most már jobban vagyunk. Látom, hogy lopva a hasamra pillant, de nem szól semmit.

-Meg akarod nézni? – makacsul rázza a fejét, majd kis szünet után mégis bátortalanul bólint.

Felhúzom a pólót és a pulcsit, lefelé a nadrágot és a fehérneműmet. Luc pedig elcsodálkozik.

-Miért van rajta tapasz? – közelebb hajol hozzám, bár ebben az esetben ettől nem fog jobban látni.

-Hogy ne menjen bele a piszok, mert akkor nem fog meggyógyulni, és fájni fog.

-Most is fáj? – kaptam fájdalomcsillapítót, és éppen a határon vagyok, hogy bevegyek egy szemet, de még tartom magam.

-Csak egy kicsit, rendben vagyok! – látom a kicsi szemében, hogy nem hiszi el, amit mondok. – Add csak a kezed! Nem lesz semmi baj, rendben?

Apró tenyerét a műtét helyére teszem, és hosszú másodpercek után érzem, ahogy az egész teste megkönnyebbül. Szája mosolyra húzódik, most már hisz nekem. Pontosan ezért csináltam.

-Mik ezek a pöttyök?

-Ott kaptam meg az érzéstelenítőt, hogy ne fájjon.

-Értem – akkorát sóhajt, hogy szerintem nem marad levegő a tüdejében.

-Na Tücsök, gyere ide mellém! – ahogy elhelyezkedik, váltogatok a csatornák között, hogy megtaláljam azt a meséset, amit annyira szeret. Kis ideig megállok a Sky Italia-nál, ahol már a brazil futamra készülnek a beharangozóval, és éppen a tavalyi befutót ismétlik vissza. Melegség tölti el a szívem, ahogy eszembe jut, hogy mik történtek ott 1 évvel ezelőtt.