Stay Close - Nico Hulkenberg & Charles Leclerc Fanciction (Befejezett)

Írói utószó 2.0

Sziasztok!

Egyenlőre még nehezen dolgozom fel, hogy eljutottam idáig. Vegyes érzelmeim vannak, amikor azt mondom, hogy befejeztem. Szeretnék pár gondolatot megosztani veletek igyekszem időrendben haladni, és nem kisregényt írni.

Először is szeretném megköszönni azt az időt, amit arra szántatok, hogy elolvassátok a részeket és kommenteltetek. 

(Fogadjatok meg egy jó tanácsot, ha majd más szerző könyvét olvassátok: ha meg is fogalmazzátok a nemtetszéseteket a történtek iránt, azt próbáljátok meg emberi módon tenni. Nem tudhatjátok, hogy az íróban mi játszódik le, és miért írja úgy a sztorit, ahogyan. Volt egy pár rész, amikor a kommentek 80%-a az volt, hogy mindenki a Charles-Vic párost akarja. Az annyira szíven ütött, hogyha nem jártam volna ennyire a végén, akkor biztos, hogy nem folytatom. Konklúzió: gondolkozzatok el légyszi, mielőtt leírtok bármit, mert a másik oldalon is van egy ember, aki ezt olvassa)

Amikor másfél évvel ezelőtt megírtam az első fejezetet, már hónapok óta befészkelődött a gondolat az agyam egy kis zugába, hogy írnom kellene egy jó sztorit. Olyat, aminek van valami valóságalapja. Ahol a szereplők és s történet sem klisés. (a főszereplő a csapatfőnök lánya, vagy a csapattársa húga, és már a 3. részben szerelmet vallanak egymásnak). Azt szerettem volna, ha a szereplőknek és a történetnek is megvan a súlya, az üzenete, a mondanivalója. Elsődleges célom volt, hogy amennyire lehet maradjak reális, hellyel-közzel sikerült is.

Elképzelni sem tudom, hogy hány órát töltöttem gondolatban az írással. Kitalálni, hogy mi hogyan lenne jó, ki kivel mikor mit csinál. Nyilván már jóval előrébb voltam, mint amit legépeltem. Majdnem minden részhez kellett kutatómunka. Volt olyan, amihez csak az eredményeket kellett visszanéznem, de az utazásokhoz, a kirándulós részekhez bizony volt, hogy 30 perceket töltöttem azzal, hogy infókat kerestem.

A legfontosabb dolgok között szerepelt az, hogy az infók az F1-ről, a futamokról, az egész rendszerről, amit leírok, azok igazak legyenek. Ezeket nem kellett kutatnom. Ritkán dicsekszem a tudásommal, de fogalmazzunk úgy, hogy viszonylag otthonosan mozgok ebben a világban.

Lányok!

Kérlek benneteket, ha csak a srácok miatt nézitek az F1-et, akkor mondjátok azt, nincs ebben semmi rossz. De ne próbáljatok senki előtt felvágni azzal a tudással, amivel nem rendelkeztek. Az mindenkinek extra gáz. Így minket, akik egy kicsit behatóbban ismerik azt az egészet, minket hoztok nehéz helyzetbe, mert dupla annyira kell tepernünk, ha el akarjuk hitetni másokkal, hogy minket tényleg érdekel az egész. Nem kötelező mindenkinek ismerni mindenkit: csapattagokat, sajtósokat, mérnököket. Nem alap tudás mindenkinek az, hogy a szerelőgárdáról megállapítsa, hogy melyik pilótáról van szó. Én, ha ezeket nem tudnám, lehet nem is nézném. De ez én vagyok. Remélem érthetően fogalmaztam.

Engedjétek meg, hogy 2 embert megemlítsek, akik nélkül ez a 2 könyv talán nem is létezne.

Emy_Martinez

Róla mintáztam Camille karakterét. Nem sokban hasonlítanak, maximum a szókimondóságukban. Ő a való életben is a legjobb barátnőm, a fogadott nővérem, a jobbik felem. Ő rendületlenül hisz bennem, akkor is, ha én magamban nem. Támogat és biztat, legyen szó bármikor bármiről. Mellettem van akkor, amikor a legmélyebben vagyok. Egy szót sem szól, amikor a „Beszéljünk 10 percet légyszi"-ből 3 óra lesz. Nélküle nem az az ember lennék, aki most vagyok.

Nem nézett bolondnak, amikor elmondtam neki, hogy mi ez az egész, hanem őszintén támogatott ebben is. Rendületlenül olvasta és értékelte a részeket annak ellenére, hogy már jóval a megírás előtt tudta, hogy mi lesz a vége. Amikor megkérdeztem a véleményét, akkor nem azt mondta, amit hallani akartam, hanem azt amit őszintén gondolt. Ő az egyetlen ember a világon, akivel szóba állok, és hajlandó vagyok neki elviselni, hogy Esteban Oon a kedvenc pilótája. Mindent köszönök! Tényleg!

Hannawholovesf1

Nem is tudom, hogy mit mondjak. Egy ártatlan levéllel kezdődött, több, mint 1 évvel ezelőtt, mostanra pedig már egy őszinte barátság lett. Nagyon egy hullámhosszon voltunk az elejétől fogva. Nagy öröm, hogy van még egy ilyen ember, aki már-már betegesen odavan ezért az egészért. Köszönöm az őszinteségedet, az első pillanattól kezdve. Köszönöm, hogy meghallgatod a tanácsaimat, és kikéred a véleményemet. Köszönöm, hogy mellettem voltál akkor, amikor az az ember, akit a barátomnak hittem, elárult.

„From the bottom of my heart, I wanna say a massive thank you for everything you've done!"

Ez a könyv adott nekem embereket, és vett is el valakit tőlem. De többet nyertem, mint veszítettem. A karma pedig nem felejt. Ettől van egy rosszabb hírem: én sem!

Óriási utazás volt ez számomra, és többet kaptam ettől az egésztől, mint amit valaha is gondolni mertem.

Őszinte leszek veletek: ez a lezárás ez a sztori „B" verziója. Amikor elkezdtem a második részt írni, még nem ez volt tervben. De azóta nagyon sok minden megváltozott. (Nem, ne is kérdezzétek, nem fogom elmondani, hogy mi lett volna az eredeti verzió!)

Nem tudom, hogy valaha írni fogok-e még. Nem tudok rá válaszolni.

Ha valaki megkérdezné, hogy mit jelent nekem ez az egész, akkor azt mondanám, hogy ez a 2 könyv a lelkem egy része, leírva.

V.