Stay Close - Nico Hulkenberg & Charles Leclerc Fanciction (Befejezett)

XXXIV. Fejezet

Szerencsére Bahrein és Kína között volt egy 1 hetes szünet. Szépen lassan kezd az új lakásban minden összeállni. Már töltöttem itt pár éjszakát, ami be kell vallanom, nagyon furcsa volt.

Ne értsétek félre, nem rossz értelemben mondom. Hiába volt meg a külön lakrészem, mégis egy fedél alatt éltem a szüleimmel és a testvéremmel. Nagyon ritkán volt olyan alkalom, hogy teljesen egyedül lettem volna otthon.

Fiatal korom óta eléggé önálló vagyok, csak magát a tudatot még meg kell szoknom.

Mielőtt Nico kedden elindul Sanghaiba, még átugrottam hozzá a hétvégére. Valamiért úgy érzem, hogy Ő nem szívesen jön hozzánk, de nem tudom, miért. 

-Van valami oka annak, hogy az esetek 80%-ban én jövök hozzád, és nem fordítva? – szombat délelőtt úgy döntöttünk, hogy átugrunk Nizzaba, ami 30 perc van autóval.

1 konkrét úti cél kivételével nem tudtuk pontosan, hogy merre menjünk, de ez egyikünknek sem okozott problémát.

-Magam sem tudom. De valahogy itt szabadabbnak érzem magunkat. És nem csak azért, amire gondolsz, mielőtt megkérdeznéd. – persze, nem is voltak ilyen gondolataim. (de igen). -Vagy Te másképpen gondolod? Most, hogy elköltöztél, lehet többet megyek. Valakinek vigyáznia kell rád.

-Nem, nincs ezzel baj, csak megkérdeztem. – őszintén szólva, valahol igazat kell adnom neki- édes vagy, de tudok vigyázni magamra.

-Tudod, hogy ez nem igaz! – egymásba karolva folytatjuk utunkat az óvárosból kifelé. Már jóval elmúlt dél, ezért a bevásárló utcában beültünk az első étterembe. A teraszt választottuk, április elején már kellemes idő van kint is, valamint sokkal hangulatosabb, mint bent.

Én éppen az utolsó korty vizemet iszom, amikor a pincér odajön és megkérdezi, hogy kérünk-e még valamit. Eddig én beszéltem vele franciául. A csavar ott jön, hogy a kérdésére Nico válaszolt, szintén folyékony franciával. Majdnem megfulladtam. Désolé que?

-Lemaradtam valamiről?

-Nem tudom. Meglehet.- sunyi mosolya elárulja, hogy ez nem egy új keletű dolog. – gondoltam hasznos lehet, ha értem, hogy miről beszélgetnek a csapattársaim. Nyugi, nem vagyok perfekt, de az ilyenek nem okoznak gondot.

Olyan gyorsan kutatok az emlékeimben, ahogy csak tudok, hogy volt-e olyan alkalom, amikor valami olyanról beszélgettem mondjuk Camel, amikor ott volt Nico, és azt hittem nem ért minket. Közben pedig de. Nem jut semmi az eszembe.

A következő állomásunk a nizzai Notre-Dame bazilika volt, ami nem összekeverendő a párizsival. Ez is csodaszép belülről, de a székesegyházat semmi nem tudja felülmúlni. Volt szerencsém egyszer oda is ellátogatni, gyönyörű kívül-belül.

-Akarsz még valahová máshová is menni?

-Nem, már csak 1 helyre. – nem mondom, hogy mi az, nem is kell, tudja magától.

10 perc autókázás után megérkezünk az OCG Nice labdarúgócsapat stadionjához. Nem, nem meccset nézni jöttünk. 1 utcára onnan jobbra fordulunk, amikor megpillantjuk az utcanév táblát: Rue Jules Bianchi.

-Te nem voltál ott a temetésen, ugye, csak Aldo.- sűrűn bólogatok.

-Csak emlékfoszlányaim vannak. Az alatt az 1 év alatt, ameddig együtt dolgoztunk, nagyon megkedveltem.

Együtt dolgoztak? Kell egy kis idő, mire beugrik, hogy 2012-ben, az akkor még Force Indianal Nico mellett Paul di Resta volt a másik állandó pilóta, Jules pedig a tesztpilóta. Hát persze, így már mindent értek!