Stay Close - Nico Hulkenberg & Charles Leclerc Fanciction (Befejezett)

XXIII. Fejezet

2017 Január közepe, Anglia, Enstone

Nem tudom, hányadik alkalommal mantrázom magamban a „Nyugalom, minden rendben lesz!" mondatot.

Munkahelyet váltani sohasem egyszerű, de hogy megérte-e, azt semmi más nem tudja eldönteni, csak az idő. Én, az apámat követve, fél év után eljöttem a Ferraritól a Renaulthoz.

A franciák most térnek vissza ismét gyári csapatként a királykategóriába. Apa már mindent elért a Ferrarinál, amit lehetett. A Maurizio Arrivabene által vezetett csapat azonban egyre kevésbé volt az a hely, ahová motiváltan és boldogan megy be dolgozni. Szóba jött a visszavonulás is, végül látott a Renault-projekben elég kihívást, hogy a maradás mellett döntsön.

Én jelenleg második félévemet teljesítem a mesterdiplomám megszerzéséhez, hivatásos fotósnak tanulok. Arrivabene főnöksége alatt a Ferrari média részlege még jobban bezárkózott, én pedig szabadságra vágyom a munkám során: azt szeretném, hogy a munkáim mosolyt csaljanak az emberek arcára. Erre egyre kevesebb lehetőségem volt a vörösöknél.

Váltottunk tehát mindketten, én pedig halálra izgulom magam. Felfelé haladunk a lépcsőn, de kapaszkodnom kell,máskülönben félő, hogy baleset lenne a vége. Előttem Aurelie Donzelot, a Renault média részlegének vezetője. Nagyon kedves, mosolygós, közvetlen, és humoros, és profi szakember. Biztosított róla, hogy, gördülékenyen fognak menni a dolgok. Ez egy most újraépülő rendszer, így nem egy kész dologba érkezem.

-Carlos, várj meg minket, be szeretnék mutatni valakit!

Másodpercek alatt odaérünk a fiatal spanyol mellé.

-Victoria, Ő itt Carlos Sainz, az egyik új pilótánk. Carlos, a hölgy pedig Victoria Costa, aki fotósként fog minket segíteni az év folyamán.

Megszakítottam volna, hogy fölösleges lefutni ezeket a köröket, teljesen tisztában vagyok vele, hogy ki Ő. A motorsport világában nincs élő ember, aki ne hallott volna az apjáról. Óriási teher lehet neki így versenyezni, de eddig ügyesen állja a sarat.

-Nagyon örülök, te vagy Aldo lánya, ugye? – hát persze. A szokásos reakció minden alkalommal. Az F1-ben ez a vezetéknév számomra áldás és átok egyszerre. A fiatalabb Sainznak egyébként nagyon szép gesztenyebarna szeme van, arca karakteres, erős arcszőrzet borítja. Igazi spanyol. Kíváncsi vagyok, meddig kell várni az első „Vamos!!!"-ra a rádióban.

-És én akkor hol voltam? Mi csak Ausztráliában találkoztunk először, ha jól emlékszem...-kezét az állához emeli, és a távolba néz, mintha tényleg el kellene gondolkodnia rajta. A féloldalas mosolya azonban elárulja.

-Kérlek szépen Apával dolgoztál az autón. Ezt Ő magam mondta aznap este.

-Lehet már akkor is meg akart óvni tőlem tudat alatt.

-Szerencsére nem sikerült neki!

-Vagyis csak egy ideig.- közben végeztünk a kilátóban, így céltalanul sétálgatunk a városban. Elkészültek az első közös fotóink, szigorúan magáncélra. Ilyen az, amikor a hóhért akasztják. Én utálom, ha fényképeznek, azt főleg, amikor valaki megállás nélkül kattingat, és elvárja, hogy ezekhez jó arcot vágj. Én soha nem kényszerítettem senkit semmire. Ha látom, hogy nem vevő a dologra, békén hagyom, és tiszteletben tartom a döntését.

-Ugorhatunk hozzánk? Ha ilyen tempóban haladunk, amikorra elmesélsz 3 évet ide is költözhetünk!

Annyit még gyorsan elmondok, hogy ne törjem meg nagyon a storyt, hogy tényleg minden rendben volt az első napomon. A tanulmányaim miatt nem tudok a barcelonai tesztnapokra, elmenni, holott nagyon szerettem volna. Így is dolgozom, csak távolról, ami várakozásaimon felül működik.