Stay Close - Nico Hulkenberg & Charles Leclerc Fanciction (Befejezett)

XXXX. Fejezet

Csak néhány mondatra emlékszem abból, amit Charles mondott. Amikor először meghallottam a hangját, alig akartam hinni a fülemnek. Ötletem sincs, hogy hogyan talált rám, és honnan szerzett tudomást a balesetről. Ami talán fontosabb kérdés, hogy miért jött el hozzám? Miért volt ez ennyire fontos neki, hogy megossza velem a mondandóját?

Az utolsó kérdésre természetesen tudom a választ. Azt azonban neheze hiszem el, hogy még mindig szeret. Szerintem nagyobb arányú nála a megbánás és a lelkiismeret furdalás, mint a szerelem. Helyre akarja hozni a helyrehozhatatlant. Ezt azonban már nem lehet. Nem úgy, ahogyan Ő szeretné.

Megpróbálom felidézni, hogy miket is mondott. Még mindig a nagyobb mennyiségű gyógyszereket kapom. Ezt onnan tudom, hogy kevesebbet vagyok magamnál. Na de mit is mondott Leclerc:

1: Vissza akarja csinálni amit tett, majdnem 1 éve. Ebben nincs semmi új. Kismilliószor elmondta már. Sajnos azonban a múltat nem lehet nem megtörténtté tenni, bármennyire is igyekszik az ember.

2: Meg akart óvni magától. Még egy ekkora marhaságot! Ha tényleg ezt szerette volna, akkor eleve úgy kellett volna hozzáállnia kettőnkhöz. Így, hogy mégis másképpen döntött, számolnia kellett a következményekkel, már a kapcsolatunk legelején, Kanadában.

3: A fájdalom, amit okozott. Töredékét kellett volna elszenvednünk mindkettőnknek, ha azt a beszélgetést, amit megejtett Mattiaval, Apával és Sylviaval, VELEM teszi. Tartom mindkettőnket annyira intelligens és érett felnőttnek, hogy a kapcsolatunkban felmerülő problémákat meg tudtuk volna beszélni. Ő azonban nem ezt az utat választotta.

Azt minden esetre értékelem, hogy felkeresett. Jól esik a lelkemnek.

Belátom, hogy én is hibás vagyok abban, hogy teljes egészében most hallgattam végig először. De meg mondom őszintén, vérig voltam (és még vagyok is) sértve. Ez egyfajta bosszú volt a részemről. Így visszagondolva gyerekesen viselkedtem, főleg azok után, hogy egy pár lettünk Nicoval.

Azonnal eláraszt a düh, ahogy eszembe jutott, amit a jövőjéről mondott. Hosszasan ekézhetném „a jövő francia bajnokát", de ennek nincs itt az ideje. Még!

Lassan forognak az agytekervényeim, mert hosszasan kell gondolkodnom rajta, hogy idén kinek jár le a szerződése, hol lehetne neki hely. Normál esetben ezek az infók a kisujjamban vannak. Végig akartam gondolni a jövőnket, de nem tudtam, mert bármennyire is küzdöttem, az altató erősebb volt, mint én.

A következő amire emlékszem, hogy egy apró kéz érinti meg az arcomat, és ugyanabban a pillanatban megérzem Lucie illatát mellettem. Kicsi Kincsem!

-Anya, Vic miért alszik még mindig? - olyan halkan beszél, hogy alig hallom, amit mond.

-Mert nagyon fáradt szívem, és pihennie kell, hogy utána ismét erős legyen.

-De ugye fel fog ébredni?

-Igen Drágám!

Ajtónyitást hallok, majd az orvosom hangját.

-Jó híreim vannak! Úgy tűnik a gyógyulás a megfelelő ütemben halad, ezért holnap, azaz hétfőn csökkentjük a fájdalomcsillapító és az altató mennyiségét is.

Holnap hétfő? Hová tűntek a napok?

-Mikorra várhatjuk, hogy felébred? - Apa hangja visszafogott, de aggódó.

-Ezt nagyon nehéz meghatározni. Minden szervezet másképpen reagál a változásokra. 48 órával minimum számolniuk kell.

-És ha valami nem úgy történni, ahogy előzetesen várták?