blow the whistle | jikook

- 40. -

Még mindig csalódott voltam. Ez egy fontos verseny lett volna, de nem jelentek meg. Eddig az összesen ott volt, s mostanság a kapcsolatunk is jobb lett Youngjával, még akkor is, ha nem töltöttünk annyi időt együtt, mint régen. Nyilván, a lánynak velem ellentétben barátja volt, párkapcsolatban tengette mindennapjait azzal a sráccal, aki nekem is tetszik, akit el akarok felejteni, s akit úgy kerülök, mint a tüzet, ami bántani fog, ha közel kerülök hozzá. Hiszen ez volt ő. Meleget adó tűz, de mihelyt túl közel merészkedem, megéget. Nekem pedig tanulnom kell ebből a hibából, s többet nem szabad kezemet emelnem, s megpróbálni megérinteni.

Vasárnap volt, én pedig hiába nem aludtam sokat, viszonylag korán keltem – persze ehhez az is hozzájátszott, hogy Stella vonyítani kezdett –, s tanulni kezdtem. A félévi vizsgákon bár túl vagyunk, a témazárók ugyan úgy a nyakunkon vannak, én pedig nem szeretnék rosszul teljesíteni. Eddig nem voltak rossz jegyeim, az átlagom is jó volt, ezt pedig nem akartam lerontani.

Először a koreait vettem elő, hiszen abból fogunk leghamarabb tesztet írni, ami sokkal könnyebben megy. A történelemmel sincs gondom, de az a sok évszám, meg az uralkodók... Egyszerűen rosszul vagyok már lassan tőlük. A többség jól ment, hamar meg is tanultam, viszont ami nem kötött le, az egyszerűen még magolással se ment bele a fejembe. Tavaly is szerencsésen elfelejtettem másnap reggelre azt, amivel órákat szenvedtem.

Régen mindig együtt készültünk fel Youngjával. A vizsgákra, s a tesztekre is egyaránt. Ám ez most elmarad. Én nem akartam beszélni vele, mert megmondom az őszintét, most megsértett ezzel. Orroltam rá, mert ismét el lettem hanyagolva, s azt inkább nem is említem, hogy mi miatt. Nem tudja a lány, hogy mennyi áldozatot hozok érte – nem is akarom elmondani, s talán nem is számít annak, elvégre az ellen nem tudok mit tenni, ha nincsenek viszonozva az érzéseim. Az éven minden megváltozott. Jungkook felforgatta az életem, s a saját érzéseim csak még jobban megindították a kocsit ezen a bizonyos hullámvasúton, amit ő épített.

Idegesen szusszantva, kissé erőszakosan tettem le a tollamat. A lábam egyfolytában járt, s mellkasom előtt összefontam a karjaimat. Egyszerűen akkora sértettség, s csalódottság vett körül, hogy nem bírtam a feladatomra koncentrálni, ami jelen esetben a tanulás volt. A gondolataim teljesen máshol jártak, éppen csak egy kicsiny időre tudtam kizárni őket, s figyelni a jegyzeteimre. Ajkaimat rágva néztem ki az ablakon. Ahhoz képest, hogy február másodika van, nem volt rossz idő. Nem volt hideg, a nap is elő-előbújt. Az asztalomon lévő órára pillantottam. Negyvenöt perc volt még délig.

Fel is pattantam a székemből – miután magamban kissé gúnyosan megjegyeztem, hogy milyen sokat sikerült tanulnom nyolc óta – és a szekrényem felé lépkedtem. Kitártam, majd előkotortam egy fekete melegítőnadrágot, alá egy pólót, s arra egy pulcsit vettem. Úgy döntöttem, hogy elmegyek picit futni, az mindig kiszellőzteti a fejem. Hátha utána könnyebben fog menni az anyag befogadása.

Mama a konyhában főzött, én pedig egyből a bejárati mellett lévő cipőtartóhoz mentem, hogy levegyem onnan azt a lábbelit, amiben futni szoktam. Éppen kötöttem befele, mikor nagyapám megszólított, ezért odakaptam a fejem.

- Jimin, majd tudsz jönni egy kicsit? – kérdezte az öreg, én pedig felegyenesedtem, miután végeztem.

- Először elmegyek futni, jó? Vagy fontos? – kérdeztem meg a biztonság kedvéért, de ő csak elmosolyodva rázta meg a fejét, s megjegyezte, hogy nagyon vigyázzak magamra és szigorúan a járdán menjek, mivel mostanság sok gázolásos esetről lehet hallani a tévében. – Rendben. – kuncogtam kissé. – Akkor majd jövök. Délre itthon leszek! – köszöntem el, s ki is léptem.

Megváltás volt, hogy Stella nagy valószínűséggel aludt valahol, hiszen nem termett rögtön az ajtóban, mikor én kimentem azon. Rászokott arra, hogyha valaki megy, akkor ő is jönni akar. Persze szigorúan csak velünk, egyedül nem kóricál el. Okos kiskutya, de még mindig nem merem elengedni őt a parkban. Pórázon biztonságosabb. Egyébként is van egy hosszabb, s arra mindig átcserélem, hogyha úgy van, de javarészt csak kimenési szándékkal szoktunk sétálni.