blow the whistle | jikook

- 68. -

Sajnos egy tervet kieszelni könnyebb, mint azt megvalósítani. Szombat van, s jelenleg is Hyunjinnal vagyok egy bevásárlóközpontban. Chant már beavattuk Jungkookkal, akinek egy árva szava sem volt, csak mindenre rábólintott. Tényleg bármire képes csupán azért, hogy a kedvese megbocsásson neki, aki meg kell, hogy jegyezzem, lassan az idegeimre megy. Nem nyavalyog, azt csak az elején tette, mára már csak egyáltalán nem tudom levakarni magamról. Jongho és Youngja se ért semmit, nyilván, hiszen ők ebbe nem lettek beavatva. Természetesen nem gond, hogy a szőke keresi a társaságom, én is egyfolytában velük voltam, viszont így egyáltalán nem maradt időm Jungkookra, aki ezt kissé puffogva meg is jegyezte – persze üzenetben –, hogy többet lógok a legjobb barátommal, mint vele. Én is kissé húztam a számat, de kellett egy támasz Hyunjinnak.

- Szerinted milyen lennék vörös hajjal? – fordult felém egy doboz festéket tartva a kezében. Nagyra nyitottam a szemeimet, mert sehogy se tudtam őt elképzelni úgy, s szerintem inkább hasonlított volna valamelyik Weasley gyerekre, mintsem arra, amit el akart érni ezzel a hajfestéssel. Pláne, hogy a dobozon szereplő hölgy frizurája is olyan színben pompázott, mint Ronnak. – Oké, az arckifejezésedből ítélve maradjak valami másnál. – bólintott, s visszatette a festéket.

- Muszáj befestened a hajadat? – kérdeztem rá. Nem értem, hogy honnan jött neki ez az egész. Olyan sokat küzdött a szőkéért. Miért akarja lecserélni?

- Olvastam a neten, hogy sokan úgy zárnak le egy korszakot, hogy a hajszínükön vagy a hajformájukon változtatnak. – sóhajtott. – Chan még csak rám se néz suliban, te is láttad. – vett a beszélgetésünk egy komolyabb hangvételt. – Szerintem nem akarja ezt feleslegesen húzni. – motyogta, én pedig majdnem leütöttem őt, s magamat is, amiért ennyire nehéz megállni azt, hogy ne járjon el a szám a ma estéről.

- Szerintem adj neki egy kis időt. Ismerem Chant, tudom, hogy mennyire szeret téged. – simítottam a vállára, de ő csak egy szomorkás mosolyt ejtett.

Innen tudtam, hogy Hyunjin tényleg maga alatt van. Hogy már nem küzdött. Nem adta fel a harcot, hiszen a láng, ami benne van, ezt nem engedte, viszont kezdte elfogadni a kétségbeesés illúzióját, s fejet hajtani neki.

Nagy nehezen lebeszéltem őt az extrém színekről, mielőtt megbánná. Tudom, hogy annyira nincs oda ezekért, s a túl sok szőkítés miatt még a végén kihullana a haja. Emlékszem, amikor még az eredeti hajszínem volt, mindig panaszkodtam, hogy nem tetszik, annyira egyhangú. Mikor szőkére váltottam, valahogy jobban éreztem magam, s azóta nem szeretnék mást. Bár a napokban én is elgondolkodtam azon, hogy átfestem feketére, de hamar elvetettem az ötletet. Nem szeretnék mást, jobban tetszem magamnak így.

Üzenetben egész végig tartottam a kapcsolatot Jungkookkal, hogy tudjam, hogyan állnak Channal. Még képeket is kaptam, minek hatására elengedtem egy-két mosolyt sunyiban, nehogy a fiúnak feltűnő legyen. Bár könnyen hazudhatnék neki, hogy szimplán a párom kedveskedik nekem. Nem kérdezne vissza, csupán attól félnék, hogy meg akarja nézni a beszélgetést, s akkor lebuknánk. Ezt pedig nyilvánvalóan egyikünk sem szeretné. Ma este úgyis meglátja a magas szőke, addig pedig húznom kell az időt.

Beültünk fagyizni, s még moziba is elhívtam azzal az indokkal, hogy pótoljuk be az elmaradott filmes esténket. Nem kellett sokáig győzködnöm, hamar belement, s ki is választottunk egyet. Valamilyen új animáció volt, sok kisgyerek állt sorba miatta a pénztárnál, ezért mi inkább interneten vettünk jegyet, s foglaltunk vele együtt székeket. Legalább nem kellett beállnunk a kígyózó sor végére, hanem egyből az ellenőrhöz mentünk, miután a büfében kikértünk két nagy adag italt, s míg Hyunjin a pattogatott kukoricánál döntött, addig én maradtam a nachosnál. Bár ott nagy gondolkozásba kezdtem, hogy salsa, esetleg sajtszósz legyen mellé. Általában az elsőt választom, de a srác tanácsára ezúttal a második lehetőség mellett döntöttem.