blow the whistle | jikook

- 25. -

- Milyen volt Jungkookkal? – kérdezte Jongho, miközben az állványokat pakoltuk ki. Furán néztem rá, ő pedig megforgatta a szemeit. – Láttalak titeket az ablakból. – mondta, én pedig egy pillanatra lefagytam. Látta, ahogy...? – Beszálltál az autójába. Tudtommal haragszol rá, nyilván busszal mentél volna. Szóval, mi is a helyzet egész pontosan? Még mindig Youngjával kapcsolatban segítesz neki? Csak mert szerintem már eléggé magába bolondította. – utalt arra, hogy a lány másra se figyel, csak az úszóra.

- Ezt olyan csúnyán mondod. – motyogtam, s össze is húztam magam. Mintha éppen számon kérne egy rossz tett miatt. – Egyébként nem. Most csak meghívott, hogy bocsánatot kérjen.

- Miért is? – kérdezett rá a fiú, s letette a kezében lévő dolgot, mellkasa előtt pedig összefonta a karjait. Tekintetéből sugárzott az értetlenség.

- Mert... – akadtam el. El kellene mondanom, hogy azért, mert elhanyagolt? Jongho lehet, hogy kinevet és közli velem, hogy szerinte csak Youngja miatt tölt időt a társaságomban. Részben ez igaz, de mégis... Néha olyan, mintha tényleg vágyna a társaságomra az amerikai srác. – Szóval azért, mert hanyagolt. És rosszul érezte magát. – vallottam be. Vagy elhiszi, vagy nem.

- Most komolyan? Jimin, ő csak Youngja miatt van veled!

- Honnan gondolod? – kérdeztem vissza. Ingerült reakciója miatt bennem is kicsit felment a pumpa.

- Mert sokszor nem kérdez róla, csak törődik velem és kész. – válaszoltam kis pukkancs módjára. Jongho idegesen túrt a hajába, én pedig mellkasom előtt összefonva a karjaimat fordítottam el a fejem. Csak a rosszat látja szegény srácban, pedig nem is olyan, mint amilyennek látszik. Rendes ő, csak... Érdekes. Furcsa módszerei vannak, az hét szentség.

- Ne haragudj. – jött ide hozzám, majd simított a vállamra. – Nem akartam ilyen lenni, csak én... Szóval nem bízok benne, de ez szerintem érthető.

- Nem gond. – ráztam a fejem. – Nem ismered, nyilván nem fogsz megbízni benne.

Miután megbeszéltük a dolgokat, a labdákat is letöröltük. Gyakorolni fogunk az első órában, szokás szerint passzolgatunk, a másodikban pedig játszunk. Bár fogalmam se volt, hogy kivel leszek párban. Jongho általában Hyunjinnel szokott lenni, s szerintem ez most sem lesz másképp. Lehet, hogy összeállok Seungminnel. Régen beszélgettünk már, s régen volt az is, hogy mi ketten együtt melegítsünk be. Pedig egy iskolából és egy osztályból is jöttünk.

Emlékszem, Seungminnel még iskolakezdés elején összefutottunk, s megbeszéltük, hogy nem fogunk egymás mellé ülni, hogy más emberekkel is megismerkedjünk. Jó barátok voltunk, egy csapatban is játszottunk. Nem mondom, hogy megromlott ez a kapcsolat köztünk, szimplán mindketten elvagyunk a saját társaságunkkal, amit kialakítottunk.

Mikor megláttam, hogy bejönnek a többiek, keresni is kezdtem a szememmel a fiút, hogy minél előbb lecsaphassak rá, mielőtt bárki más befoglalja őt. Meg is indultam, amikor felfedeztem a barnás hajkoronáját, ám kiszúrtam Hyunjint is. Nagy szemekkel nézett rám, majd lesütve azokat kikerült, s Jonghohóz ment. Elhúztam a számat. Na igen, nem csodálom, hogy kerül... Én sem lennék a helyzet magaslatán, ha valaki akkor rám nyitna.

- Szia. – köszöntem Seungminnek, aki mosolyogva pacsizott le velem.

- Mi a helyzet? – kérdezte kedvesen, én pedig vállat rántottam.

- Nem sok. Van kedved velem lenni? – tértem a lényegre, s a válasza szerencsére egy igen volt. Így nem kell emberek után kutatnom. – És te hogy vagy? Nem sokat beszélünk mostanság. – jegyeztem meg, ő pedig bólintott is egyet.