blow the whistle | jikook

- 71. -

Levakarhatatlan mosoly foglalt helyet az arcomon, még hétfő reggel, nulladik órában is. Ez a barátaimnak is feltűnt, s faggattak is, én pedig olyan szívesen elmondtam volna, hogy mi a helyzet, viszont az, hogy elég sokan összegyűltünk, megakadályozott ebben. Nem akartam mindenki orrára kötni, hogy mi is történt, főleg a párkapcsolatomat nem szerettem volna kikotyogni. Hiába utolsó év, s pár hónap ide vagy oda, lehet, hogy Jungkook ezt nem akarja hangoztatni. Mindezek mellett bennem is jelen van az a bizonyos félsz, hogy mi van, ha valaki emiatt elkezdene bántani. Kétlem, hogy fizikálisan, hiszen az tilos, itt pedig jól nevelt emberek vannak, viszont a bíráló tekintetekre nincs szükségem.

- Sziasztok! – lépett be az öltöző ajtaján Jungkook, mire nagyot néztem. Nem gondoltam volna, hogy nekik is lesz nulladikuk. Bár hamarosan ismét versenyük lesz, úgyhogy nem csodálkozom.

- Szióka! – integetett jókedvűen Hyunjin, akit mostanság másnak se látni, mint boldognak, ami miatt mindannyian örülünk. Végre teljes béke van mindenhol, s ettől jobb nincs is. Bár való igaz, a csend a háború néma előzenekara.

Én is intettem egyet, s azt hittem, hogy ennyiben marad a kisebb beszélgetésünk, hiszen mostanság a hétfői közös órákon se vagyunk egymás közelében, nehogy feltűnést keltsünk. Ám én ítéltem meg a helyzetet elhamarkodottan. Jungkook mögém jött, s oldalamra simítva adott egy puszit az arcomra, mely azonnal egy vörösebb árnyalatot vett fel. Nagy szemekkel néztem Hyunjinra, aki – hozzám hasonlóan – meg volt lepődve, viszont egy hatalmas mosoly került az arcára. Neki nagyon is tetszett ez, s biztosan örül annak, hogy a srác az öltözőben lévőkkel tudatta, hogy van valami köztünk. Néhányan néztek egy nagyot, de nem törődtek velünk. Csupán egyetlen ember szólalt meg.

- Együtt vagytok? – kérdezte Chanseong, a kapitányunk. Én nem válaszoltam, csupán vártam arra kíváncsian, hogy Jungkook mit fog erre lépni. Támadásnak veszi, s durván fog visszaszólni? Hiába hiszem azt sokszor, hogy kiismertem, mindig rájövök, hogy sosem tudom igazán, hogy milyen reakciókat fog produkálni. Kicsit tartottam is ettől, mert talán féltem, hogy mi lesz ezek után, mégis kisebb örömmel töltött el, amiért felvállalt mások előtt.

Sosem akartam a közönség célpontja lenni, legyen szó jó hírnévről, vagy rosszról. Sosem szerettem, ha én vagyok a figyelem középpontja, nem rajongtam ezekért, egy csöppet sem. Ilyen téren meg pláne nem. Nem akartam felvágni, mindenkivel tudatni, hogy én meleg vagyok, s jelenleg egy boldog párkapcsolatnak vagyok a részese. Veszélyes lehetett, nem csak engem tekintve, hanem bárkit. A társadalmunk nem elfogadó, nem tekinti normának a két ugyanazon nemű ember szerelmét. Holott maga a szerelem, s a szeretlek az, ami normális. Bárki megteheti, bárki érezheti, nem kell ehhez ujjal mutogatni, hogy ki mit tehet, mit nem, s miért.

Lassan pillantottam a srácra, aki csak elmosolyodva pillantott a kapitányunk felé.

- Igen. – válaszolta. – Együtt vagyunk. – erősítette meg, engem pedig hirtelen vert le a víz, s a szívem heves dobogásba kezdett. Kimondta, kijelentette a többiek előtt, hogy mi igenis egy párt alkotunk. Egyszerre volt felemelő, viszont, féltem, hogy mi lesz mások reakciója. Mindenkivel jó kapcsolatot ápolok, viszont nem akartam, hogy ez bárkivel is megromoljon. Hiába utolsó év, s ebből már csak pár hónapot töltünk együtt, mégsem akartam senki szemében szálka lenni.

- Sok boldogságot nektek. – mosolygott kedvesen Chanseong, én pedig meglepve pislogtam rá. – Vigyázz nekünk Pici Parkra, nincs még egy liberónk. – kuncogott, akárcsak a párom.

- Ígérem, hogy vigyázni fogok rá. – mondta, s el is helyezkedett mellettem, hogy át tudjon öltözni.

Természetesen a többiek is gratuláltak, amiket Jungkook fogadott, mivel én annyira a sokk hatása alatt álltam, hogy bármiféle reakcióra képtelen voltam, ami azt üzenné; köszönöm szépen. Hallottam, amint Hyunjin megjegyzi, hogy őt és Chant bezzeg nem árasztották el jókívánságokkal, pedig róluk se tudtak. Természetesen ilyenkor toppant be Jongho is, aki megmondta neki, hogy valószínűleg ez azért volt, mert mindenki tudta, hogy ők együtt vannak, hiszen annyira nem igyekeztek titkolni ezt. A szőke természetesen pofákat vágott erre, de tudta, hogy igaza van a srácnak, meg egyébként sem fújta fel igazából a dolgot, csupán magára akarta vonni a figyelmet, s eljátszani, hogy most éppen duzzog. Na, ő szeretett a középpontban lenni. Teljesen az ellentétem volt. Talán ezért jövünk ki olyan jól.