blow the whistle | jikook

- 55. -

A szívem hevesen dobogott, s a levegőt is legalább ilyen sebességgel vettem, ám már nem csupán a futás miatt. Hosszabb idő telt el, mióta nem voltunk kettesben – hiszen amíg a díszeket szedtük a földről, az nem igazán számít annak –, pontosabban a csók óta. Izgultam. Egyszerre tartottam a valóságot hihetetlennek, s egyben bámulatosnak, pont azért, mert valós, mert van, mert átélem.

Jungkookon fekete zakó volt, amit be is gombolt, ugyanakkor fekete nadrág, s csokornyakkendő. Egyedül az ing, ami a mellkasán feszült volt fehér. Egyszerű, mégis neki annyira jól állt, olyan jól nézett ki, hogy egyszerűen levett a lábamról. Rettentően helyes volt, s így csak egy valamit bizonyított számomra; még jobban sikerül beleszeretnem. Már ha ez lehetséges.

- Youngja... – kezdtem bele, s lehajtottam a fejem. – Youngja mindent elmondott. – motyogtam. – Megcsókoltál úgy, hogy barátnőd volt, Jungkook. – pillantottam fel rá. Folyamatosan engem nézett, nem sikerült megrendítenem őt. Magabiztos volt, s tudta, hogy mit akart, ellenben velem, hiszen én csak találgatni tudtam, mik is a szándékai. – Nagyon rosszul éreztem magam, mert az egyik barátomnak ártottam és... Egyben jól, mert nem is tudod, hogy mióta vágytam arra a csókra. – motyogtam, s mivel zavarba jöttem, inkább vissza lehajtottam a fejem.

Lakkcipők kopogását hallottam, s tudtam, hogy a fiú elindult felém. Közvetlen előttem állt meg, de én még így se akartam ráemelni a vörös fejemet, még úgy sem, hogy a tetőn lévő lámpa gyér fénye miatt talán nem is látszódott volna rózsáim színe. Lassan emelte a kezét, majd simított először a karomra, majd arcomra. Állam alá helyezte a mutatóujját, s fel is emelte a kobakomat.

Csillogtak a szemei. A fekete pár, ami titokzatos volt, kiismerhetetlen, most annyi érzelmet tükrözött, hogy választani se tudtam volna, melyik ragadjam meg, melyik az, amelyiket leginkább látni szerettem volna. Egy galaxist őrzött magában, számtalan rejtélyt, s annál több szenvedélyt, szépet, s jót.

Jungkookot nem lehetett kiismerni. Nem lehetett megmondani pontosan, hogy mit akar. Ő maga volt a szürkület, s az azzal járó köd. Nem tudni, mit rejt, hogy mikor mi fog történni. Kétségbeesetten próbálod keresni a kiutat, de csak akkor fogod megtalálni, ha ő úgy akarja. Ő mozgatta a szálakat. Ő volt a bábmester, s a játékvezető is. Ha igazán meg akartad ismerni, akkor hagynod kellett, hogy ő nyisson magától, hogy feloszlassa az őt körülölelő ködöt, és a felhők mögül meglásd a napfényt, s a Hold ezüstjét egyaránt.

- Mondhatnám, hogy sajnálom, de nem tudom. – rázta a fejét. – Nem kellett volna azt tennem, mikor te is és én is tudtam, hogy barátnőm van, de egyszerűen... Nem tudtam, hogy mi folyik körülöttem. Jimin, egyszerűen megőrjített az, hogy tudtommal a lányokhoz vonzódok, de közben folyamatosan rád gondolok, a te arcod ugrik be és a te társaságodra vágyom. Eleinte azt hittem, hogy talán azért, mert mielőtt összejöttem Youngjával olyan sok időt töltöttünk együtt, de... De nem ez volt. Nem tetszett, hogy elmentél arra a vakrandira és ahogy az a kölyök udvarolt neked. Kiborultam és olyan dolgokat mondtam neked, amiket nem kellett volna. Amikor pedig meghallottam, hogy elszöktél otthonról... Azt se tudtam, hogy mihez kezdjek. Aggódtam miattad és féltem, hogy valami oltári nagy hülyeséget fogsz csinálni. Igen, összezavartalak, főleg azzal a csókkal, de... Nem csak te voltál kétségek között. Késztetést éreztem arra, hogy megcsókoljalak, többször is, és egyszerűen nem tudtam tovább türtőztetni magam. Akartalak, vágytam rád, eszméletlenül szerettelek volna másképp kezelni, mint egy barátot. Csupán nekem ez... Nem volt normális, legalább is magamtól. Sosem volt problémám a melegekkel, de én nem voltam az, sosem érdekeltek a fiúk, de te... – túrt a hajába. – Felforgattad az egész életemet. És nem, nem bánom, hogy akkor megcsókoltalak, egy csöppnyi megbánás se volt bennem. Hívhatsz önzőnek, vagy baromnak, aminek csak akarsz, de nekem azaz egyetlen csók többet ért, mint Youngjával vagy az előző barátnőimmel összesen. – nézett lágyan a szemeimbe.