blow the whistle | jikook

- 58. -

Este merészkedtem ki a kis zegzugomból, hogy ehessek valamit. Tudtam, hogy össze fogok találkozni mamával, s bár nagyon azon voltam, hogy mindent a lehető legjobban összeszedjek fejben, hogy az összes kérdésére tudjak válaszolni, ám meglepetésemre ő meg se szólalt. Mindenre számítottam, mindent előre kiterveltem, de ő semmit se tett.

Szemöldököm ráncolva mentem elé, s csak bámultam rá. Mama megállította a sorozatát, s kérdően pislogott rám. Nem értette, hogy mit miért csinálok, vagy direkt tetteti a butát?

- Nem fogsz semmit se kérdezni?

- Kellene? – helyezkedett el a kanapén. – Jimin, öreg vagyok, nem pedig vak. Tudtam én, hogy itt nem csak álkapcsolat lesz, hiszen egy fiú nem tenne ilyet egy másikkal csak úgy, ha nem érez iránta valamit. – mosolyodott el. – Mikor jöttetek össze? Inkább erről mesélj.

Mihelyt ezt kimondta, egyszerre lettem boldog, hiszen legalább egy dolgot, amire készültem, megválaszolhatok normálisan, viszont kissé el is bizonytalanodtam. Vajon nem lesz problémája, hogy egyenlőre még nem járunk? Csak megérti, hogy első az ismerkedés, még akkor is, ha lassan többet tud rólam a srác, mint bárki más.

- Hát még nem vagyunk együtt. – köszörültem meg a torkom. A nagymamám szemöldökei egy pillanatra ráncba kúsztak. Arrébb araszolt, s megpaskolta maga mellett a helyet, ezzel jelezve, hogy üljek le, mert ez egy kissé komolyabb beszélgetés lesz, mint amilyet eredetileg szánt ennek a helyzetnek. – Szóval megbeszéltük, hogy egyenlőre csak ismerkedünk. Meg akarunk bizonyosodni afelől, hogy ez az egész működőképes-e kettőnk között.

- Persze, értem. – bólogatott. – Megmondom őszintén, azt hittem, hogy azonnal együtt is lesztek, hiszen ismeritek már egymást, de úgy tűnik, hogy lassabban akartok haladni. Ezzel semmi baj sincs, talán bölcsebb is és érettebb viselkedésre vall. – simította meg a vállamat kedvesen mosolyogva, mire az én ajkaim is felfele ívelő görbületet mutattak orcámon. – Jungkook rendes fiú. Én már akkor láttam rajta, amikor belépett az ajtón! – nevetett, mire én is elkuncogtam magam.

Ez az egész ezért vicces, mert akkor mi még nem voltunk annyira jóban, sőt... Én éppen a lehető legjobban igyekeztem kifejezni felé az utálatomat, amiért lefotózott engem Channal, s még a markában is tartott azzal a képpel. Elég csúnyán indult a kapcsolatunk, azért ezt be kell vallani. Jungkook nem volt egy szimpatikus személy számomra, főleg azok után, de ezt is az élet hatalmas csavarjának, s rejtfátylának lehet mondani, hogy a végén beleszerettem. Összehoztam őt a legjobb barátnőmmel az érzéseim ellenére, amiket igyekeztem elnyomni magamban. Míg én ezen voltam, addig ő is egyre közelebb került hozzám, ezt pedig én észre se vettem. De őszintén szólva, azt se tudom, hogy mikor kezdtem érzéseket táplálni egy olyan ember iránt, aki nagyon csúnya játékoz űzve próbálta megszerezni a legjobb barátnőmet. Valójában nem is akarok ezen agyalni. Már teljesen mindegy, hiszen ennek a fonal-kapocsnak az elejét, ami összeköt minket, lehetetlen megtalálni. Talán végtelenségbe nyúló azon része, én pedig jobb szeretnék a jelennel, s a jövővel foglalkozni, mintsem a múlttal, ami csak egy része volt az életemnek, ami úgy formált, akár egy fazekas a munkaasztalán lévő agyagdarabot.

- Jó szemed van mama, nem is értem, hogy miért kell neked szemüveg. – böktem mosolyogva az orrán lévő látókájára, mire az öreglány fogta, s lekapta az ott csücsülő tárgyat.

- Én sem értem, ki is dobom, nem kell ez nekem! – nevetett, akárcsak én.

A szemüveg csak segít a külsőségek megtekintésében, de az igazi látképet az idő, s a vele járó bölcsesség adja.

Örültem, amiért mama így reagált, bár nem is vártam azt, hogy le fog teremteni miatta. Ő nem a szüleim, akiknek beleszólásuk se lehet. Ők tulajdonképp még mindig abban a tudatban vannak, hogy én és Jungkook együtt vagyunk. Hihetetlen, hogy akkoriban csak megmenteni akart, egy biztos támasz lenni a hátam mögött, ha megbillennék, esetleg elesnék. Ám most komolyan itt van velem, s fogja a kezem, még akkor is, ha nem hivatalos még. Viszont ez engem a legkevésbé sem zavart. Tudtam, hogy komolyak a szándékai, s mamának igaza van; ilyet nem tenne meg bárki csak azért, mert barátok.