blow the whistle | jikook

- 49. -

Amikor Jungkook azt mondta, hogy beszélgetni akar velem, nem hittem volna, hogy valójában csak a hétvégém felől érdeklődik, illetve a nagymamám hogyléte felől. Természetesen válaszoltam neki, elmondtam, hogy mi volt otthon, még Stelláról is dicsekedtem neki, hogy mennyire ügyes már a tőle kapott kutyus. Mosolyogva hallgatott, miközben a súlyzót tolta ki, majd engedte le. Az arca vörösebb is volt miatta, de jól állt neki. Helyes volt így, ahogy edzett, s megizzadt. Jungkook eleve jól nézett ki, de így egyszerűen bámulatos volt. Rendesen meg kellett erőltetnem magam, hogy ne bámuljam folyamatosan, mert a szemétje nemhogy észrevenné, de még szóvá is tenné.

Néha-néha azért ránéztem a többiekre is. Youngja teljes mértékben elvolt Jongho társaságában, jól érezték magukat, még úgy is, hogy látszott a srácon, hogy kissé kellemetlen neki ez az egész. Azért egy ideje nem beszéltek már. Hyunjin és Chan miatt szerencsére nem kellett aggódnom, ők jól eltársalogtak sunyiban.

- Mikor lesz legközelebb edzésed? – kérdezte Jungkook egy nagyot szusszantva, mikor leállt egy pár percre, hogy pihenjen.

- Holnap lesz, ma már nem. – válaszoltam. – Neked mikor lesz versenyed? – kérdeztem, hiszen hamarosan ő is közönség elé áll, hogy képviselje az iskolát.

- Jövő héten szerda délelőtt. – ült fel, s túrt hajába, hogy fekete, homlokára tapadt tincseit eltüntesse onnan. – Elhívnálak, de sulid lesz. – húzta a száját. – Persze, ha nem lógod el a párod miatt. – húzogatta a szemöldökét egy gonosz mosollyal, én pedig talpig vörösödve kaptam hátra a fejem, hiszen féltem, hogy ezt Youngjáék meghallják. Szerencsére elég távol voltak, s éppen valamin jót nevettek, de bennem akkor is felment a pumpa. Ez a fiú nem normális!

- Te észnél vagy? – kértem számon azonnal rámorranva a srácra. – Mi van, ha meghallja? Csak most békültünk ki, nem hiányzik még egy vita. – morogtam. – Egyébként is, miért emlegeted ezt az egészet? Nem értelek. – fordítottam el a fejem tőle, hiszen még mindig olyan szemtelenül vigyorgott rám, hogy rendesen zavarba hozott ez az egész.

- Ha ennyire zavar ez az egész, akkor cseréljünk. – kelt fel, én pedig furán néztem rá, hiszen még nem végzett. Jungkook mosolyogva hajolt le hozzám, hogy ezúttal suttogni tudja szavait, de azt kívántam, bár ne tette volna. – Teljesen elvörösödtél, legalább hitessük el velük, hogy az edzés miatt. – kuncogott halkan jót mulatva rajtam, s még kacsintott is.

Csak bámultam rá tátogva, s legalább négy átkot szórtam magamra, amiért nem hoztam fel érveket az ellen, hogy a fiú velem legyen ezen a két órán. Ám őt se hagytam ki, annyi szentet felkértem, hogy hozzanak egy pontot az én oldalamnak is, amennyit csak ismertem. Jungkook iszonyatosan élvezi ezt a helyzetet, velem ellentétben. Persze jól esik, mikor egyszer-kétszer bókolgat, de nem úgy, hogy tudom, neki van valakije. Így nem vagyok vevő a játékára, akármennyire is próbálkozik.

Jonghóval megbeszéltük, hogy délután mindenképp beülünk valahova és megpróbálunk rendet tenni, hiszen mindkettőnk fejében akkora káosz volt, mintha egy tornádó pusztított volna ott. Pedig csak két emberről van szó, akik rendkívül furcsán viselkedtek. Hyunjint is hívtuk, ám neki sajnálatos módon programja volt. Mindenesetre leadtuk neki a címét az étteremnek, ahol mi gyűlésezni fogunk, s ha tud, akkor be tud nézni talán a végére.

Az iskolában ezen kívül nagyjából semmi érdekes nem történt. Többnyire igyekeztünk együtt maradni, mert úgy éreztük magunkat, mint a bárányok egy hatalmas mezőn, melyet egy erdő vesz körül, Youngja és Jungkook pedig a farkasok voltak. Egyikünk se mert már kettesben maradni velük.

Azonnal elhúztuk a csíkot, mikor vége volt az utolsó órának, mielőtt bármelyik is ránk akaszkodna. Nekem nagyon furcsa volt ez az egész. Nem úgy viselkedtek, mint egy pár, sőt, inkább, mint barátok, de egyik se mondta azt, hogy nincsenek együtt. Valami nem stimmelt, de nem mondtam volna meg, hogy pontosan mi. Talán csak a szememnek nem akartam hinni, az elém tárulkozó tényeknek, pontosan nem tudom. Teljesen összezavarodtam.