blow the whistle | jikook

- 15. -

- Üdv itthon. – mosolygott a nagymamám, s mikor meglátta Jungkookot, picit meglepődött, de azonnal el is mosolyodott. – Szia! Te Jimin egyik barátja vagy? Örvendek, én vagyok a mama. – hajolt meg picit, én pedig oldalba löktem Jungkookot, hogy ő is adja meg a tiszteletet, ne pedig a jelenleg dühös Youngjára csorgassa a nyálát.

- Jeon Jungkook vagyok. – mosolyodott el ő is. – Jiminnel évfolyamtársak vagyunk. – pillantott rám, én pedig bólintottam egyet, majd Youngjára tekintettem. Biztos, hogy meg kell neki magyaráznom a dolgokat. Viszont már előre félek, mert nem egy nyugodt természetű lányról van szó, sőt, csoda lesz, ha végighallgat.

- Aranyos kiejtésed van. Nem idevalósi vagy, igaz? – kérdezte mama, miután kuncogott egyet. Hát igen, hamar meg lehet mondani Jungkookról, hogy külföldi az akcentusa miatt.

- Amerikában éltem, de ideköltöztünk. De a szüleim koreaiak. – válaszolt mosolyogva az úszó. Remek, mama kifaggatja szerencsétlent.

- És te mit sportolsz? Az unokám és Youngja drága is röplabdáznak. – karolta át a lányt, aki egy kedvesebb mosolyt erőltetett magára.

- Úszok. Még egészen kicsi koromban kezdtem el, aztán az életem részévé vált. – mondta a srác.

- Beszélhetnénk, Jimin? – kérdezte Youngja. Gondoltam, hogy azonnali magyarázatot vár, de nem hittem volna, hogy most azonnal. – Négyszemközt és a szobádban. – biccentett a folyosóra, miközben egy gyors, ideges mosolyt villantott. Egy sóhaj kíséretében bólintottam egyet, s meg is indultunk, miközben az új vendéget, Jungkookot a nagymamám gondjaira bíztuk.

Legalább négyfajta gyilkossági kísérlet is felvillant a fejemben, miközben mentünk. Youngja határozottan nem volt jó kedvében, főleg, hogy Kookkal látott. Ha még megtudná, hogy a fiú előbb tudta meg, hogy mi a bajom, akkor biztos, hogy falnak megy. Vele szemben sajnos ez tényleg nem fair, mert mindig számíthattam rá, évek óta itt van nekem, s kitölti a legjobb barát szerepet, szinte a testvéremként kezelem őt, erre ilyet teszek. Ha fordítva lenne, nekem se esne jól. El akartam mondani, sőt, neki akartam elújságolni először, viszont máshogy alakult. Jungkooknak eszem ágában se volt elregélni a történteket, de abban a pillanatban úgy éreztem, hogy megbízhatok benne, főleg, hogy a mai délután tényleg csak arról szólt, hogy elterelje a gondolataimat, ezt pedig méltányolom. Nem hittem volna, hogy ezt megteszi értem.

- Nem szólok közben, de figyelmesen hallgatlak. – ült le az ágyamra, miután becsuktam a szobám ajtaját. A lába idegesen járt, én pedig mély levegőt vettem.

- Mielőtt bármit is gondolnál... – kezdtem bele, de annak ellenére, amit mondott, a szavamba vágott.

- Ha együtt vagytok, oké, de kinyírom, ha megbánt téged. – jelentette ki, én pedig csak pislogni tudtam. Azt hitte, hogy Jungkookkal mi most randiztunk? Annyira nyilvánvaló, hogy neki udvarol, mégis hogy juthat ilyen az eszébe? Tényleg nem venné észre, hogy a srác oda meg vissza van érte? – Viszont át kell mennie a tesztemen, mert félek, hogy megbánt téged, addig pedig nincs szex, mert csak megbánnád a dolgokat, ha elhagy. – mondta, én pedig nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek a hülyesége miatt.

- Oké, Youngja, tisztázzunk valamit. – állítottam le a lányt, s ráztam meg a fejem hitetlenkedve. Ennyi információt én se tudok befogadni ilyen hirtelen. – Nem járunk, nem randiztunk és semmi ilyesmi. Találkoztunk az öltözőben és elhívott magával enni, mert látta, hogy rossz kedvem van. – meséltem, de ismét közbe szólt, viszont ezúttal nem ideges volt, csak csalódott, s picit szomorú.

- De én is elvittelek volna! Sőt, akár sorozatot is nézhettünk volna, hogy jobb legyen a kedved, Jiminie! – hajtotta le a fejét, s az ölében lévő kezeit kezdte nézni. Ilyenkor olyan, mint egy kislány, akit a szülei leszidnak valamiért.