blow the whistle | jikook

- 30. -

Youngja apukájának ruháit vettem fel, hiszen ott aludtam a lánynál. Végig hozzám bújt éjszaka, s többször is felkelt, mert vagy sírni kezdett, vagy pedig egyszerűen nem tudott pihenni az aggódás adta adrenalin miatt. Ebből az következett, hogy én is elég fáradt voltam, szinte semmit se aludtunk, nekem pedig korábban haza kellett mennem, hogy elkészüljek a suliba. Mamáék is kérdezgettek, ám sajnálatos módon én se tudtam valami sokat. A szülők nem hívtak fel minket, hogy mi a helyzet, így majd akkor jutunk valamiféle információhoz, ha ma Youngja elmegy a kórházba hozzájuk.

- Biztos nem maradsz itthon inkább? Nehogy baj legyen abból, hogy nem aludtad ki magad. – mondta a nagymamám aggódóan méregetve engem, miközben én a cipőmet kötöttem be, bár elég lassan, mert olykor-olykor lehunytam a szemem, hogy pihentessem. Tényleg rettentően fáradt voltam, de nem hagyhattam ki egy napot sem. Hamarosan szezon, arra pedig fel kell készülnünk.

- Biztos. – motyogtam.

- Alig állsz a lábadon, figyelni se fogsz tudni. – sóhajtott nagyapám. – De ahogy gondolod.

- Ne hagyd már így elmenni! – mutatott rám aggódóan mama.

- Saját kárán tanul. A másik meg az, hogy úgyis Youngjával lenne és figyelne rá, ha három hete nem aludt volna. – rázta a fejét. – De ha tényleg rosszul vagy, akkor szólj az osztályfőnöködnek és gyere haza. – mutatta felém fenyítően mutatóujját.

- Rendben. – egyenesedtem ki, s mosolyogtam rájuk. – Majd jövök, és ne aggódjatok annyira. Volt már rosszabb is. – kuncogtam, s egy puszit nyomtam mamám arcára, papának meg intettem egyet.

Igyekeztem magabiztos léptekkel elhagyni a lakásunkat, ám mihelyt becsuktam magam után az ajtót, azonnal meg kellett kapaszkodnom a falban, s a – kissé szédelgő – fejemre fogni. Nem voltam a helyzet magaslatán, de valahogy túl kellett élnem a mai napot. Ma röplabdázni is fogunk, ott pedig muszáj leszek összpontosítani, mert nem akarok ismét összetűzésbe keveredni az edzővel.

Az első óra – szerencsémre – történelem volt, amit bár szeretek, s érdekel is, most tökéletes volt arra, hogy pihenjek kicsit az utolsó padban. Direkt helyet cseréltünk mind a ketten Youngjával a hátsó sorban ülőkkel, hogy ne legyünk szem előtt. A tanárnő egyébként is nagyon nyugodt, s a legkevésbé sem érdekli őt az, hogy valaki alszik, avagy eszik az óráján, csak csendben legyen és a vizsgákon jól teljesítsen.

A probléma csak az volt, hogy nekünk ezután volt edzés. Nem mondom, ez a 45 perc határozottan jobb volt a semmitől, s szerintem ez az időtartam meg is előzte hosszúságban az este alvással töltött pillanataimat. Ám ugyan úgy fáradt voltam, a szemeim alatt már nem is tudom, hogy milyen márkájú táskák voltak, de nem is voltam erre annyira kíváncsi. A legszívesebben eldőltem volna, mint egy zsák krumpli, s fel sem keltem volna magamtól, csak ha felkaparnak a földről.

Fáradtságommal való küzdelmem szemet szúrt Jonghonak és Hyunjinnek is, s meglepetésemre Jungkooknak is – aki éppen most jött ki a zuhanyzóból egy derekára tekert törölközővel, s egy kisebbel, amivel a vizes haját törölgette. Hihetetlen, de annyira nem voltam toppon, hogy még megbámulni sem tudtam őt.

- Jimin, minden rendben? – kérdezte Hyunjin, én pedig bólintottam egyet.

- Szerintem így nem kellene pályára lépned. – sóhajtott Jongho, miközben rosszallóan rázta a fejét, ezzel nyomatékosítva azt, hogy valóban nem ért egyet azzal a döntésemmel, hogy én most beállok játszani. – Komolyan, ha hörögni kezdenél, még el is hinném, hogy élőhalott vagy.

Jungkook – miközben törölte a haját, s az arcáról próbálta felitatni a vízcseppeket – engem nézett. Csupán egy pillanatra emeltem fel a tekintetem, s akkor láttam mindezt, de ezek után is végig éreztem magamon, hogy fekete szempárját rajtam tartja.