blow the whistle | jikook

- 59. -

- Erre tényleg szükség van? – kérdeztem Hyunjintól egy gondterhelt mosoly kíséretében. Megbántam, hogy eljöttem vele vásárolni, nem mellesleg egyedül.

- Jimin, még szép, hogy erre szükség van. – bólogatott, miközben csípőre tette a kezeit. – Amúgy szervezhetnénk közös randit, ha már ilyen jól alakulgattok Jungkookkal. – ingatta a fejét mosolyogva, s meg is fordult, hogy tovább válogasson a termékek között.

- Még nem mondtuk ki, hogy együtt vagyunk. Nagyon randizni se randiztunk. – motyogtam, ahogy belegondoltam a dolgokba.

Annyira lefoglalt az iskola, az edzések akárcsak őt, hogy nem is voltunk együtt sehol. Nyilván, minden délutánt együtt töltöttünk, csattantak el csókok, de ez nem számít annak, nem? Úgy viselkedünk, mint egy pár, mint akik ezer éve együtt vannak, pedig még a kérdés se hangzott el. Nagyon nem aggódom emiatt, hiszen megbeszéltük, hogy nem sietünk sehova, viszont mégis bennem van az a bizonyos gyermeki vágy, hogy mikor jön el az ideje.

- Akkor épp itt az ideje. – mosolygott rám a szőke. – Szerintem elég időt töltöttetek egymás nélkül. Nyilván, azért volt egy kisebb zavaró tényező, amiért ez így alakult, de... – vakargatta a tarkóját kínos mosollyal az arcán.

- Ne mondd ezt Youngjára! – rivalltam rá. – Nem tehet róla, mert nem tudta. – sóhajtottam.

- Jó, ez igaz. Amúgy is sokat segített, szóval. – rántott vállat, én pedig lassan emeltem rá a tekintetem. – Mármint! – köszörülte meg a torkát. – Szerintem elnézek arra is, hátha ott van valami jófajta hajgumi. – mutatott a bolt másik végébe, s már spurizott is volna, de én megfogtam a kapucniját, mielőtt meglépne.

- Halljam, miben segített? – mosolyogtam rá, akárcsak ő rám. Két mutatóujját összeérintette, s oldalra pillantott. Hyunjin nem tud hazudni, éppen ezért tudom, hogy nem is fog nekem. Maximum megpróbál szépíteni a valóságon, de elmondja, hogy mi történt valójában.

- Jó! Feladom! – sóhajtott, én pedig el is engedtem, s mellkasom előtt összefontam a karjaimat türelmesen várva, hogy belekezdjen a magyarázatba. – Mind a ketten idióták vagytok. Komolyan. – vágta a fejemhez, mire csak pislogni tudtam. – Olyan csigatempóban haladtatok, hogy az már fájt és sajnos nem egymás felé. Youngja Jonghóval beszélte meg, hogy szakítottak Jungkookkal, én pedig pont meghallottam. Elmondta, hogy egyáltalán nem haragszik rád és rá sem, jó, talán Kookra picit orrolt, mert kettőtökkel játszott egyszerre, de ez most lényegtelen. – hadart, s legyintett egyet. – Ott beszéltem meg vele, hogy ide megoldás kell, főleg, hogy innentől már ő is szerette volna, hogy együtt legyetek, ha már úgymond áldozati bárány lett. – rajzolt a levegőbe idézőjeleket. – Kitaláltam, hogy a bálon összehozlak titeket, ha törik, ha szakad, mert már rossz volt nézni, amit leműveltek. Nem a semmiért vittelek el akkor a versenyre és hagytam, hogy az a csaj igya meg a levét, akinek direkt nem szóltam a pontos dátumról. Az a picsa amúgy is ráakaszkodott Chanra, az én kanomhoz pedig nem nyúl senki. – fújta fel az arcát egy pillanatra, én pedig, ha nem lettem volna ennyire lesokkolva, akkor nevettem volna rajta. – Szóval elrángattalak téged, beszerveztem Youngjáékat vásárolni, mert nem hagyhattad ki a bált. Akkor lőttek a tervemnek és nagyon ideges lettem volna. Channal beszéltem, hogy győzze meg Jungkookot, mondja el neki, hogy mit találtam ki, mert mily' meglepő, a másik bolond sem akart eljönni a rendezvényre. – tapsolt egyet, én pedig azonnal szétnéztem, mert elég hangosan beszélt az áruház kellős közepén, ahol nem kevés ember tartózkodott. Szerencsére csupán egy család kapta ránk a tekintetét, s néztek furán. – Szóval röviden ennyi. A kezembe vettem ezt az egészet. Jimin, te egy nagyon kedves és aranyos ember vagy, teljesen önzetlen, és pont ezért vagy borzalmas. – tette kezeit a vállamra. – Légy önző! Nem gáz, ember vagy, kijár. Ha nem lennénk ilyenek, akkor elég nagy szarban lennénk elég sok szempontból. Szerintem az emberiség fele szűzen halna meg. Egyébként ezt is vegyük meg. – vett le a polcról négy csomag kotont, mire az én fejem lángolni kezdett.