blow the whistle | jikook

- 54. -

Számat húzva ültem a buszon a telefonját nyomkodó Hyunjin mellett. Valóban én voltam az első, akihez eljött, s nem csak az enyémre, de a mamám lelkére is kötötte, hogy semmiképp se hagyhatom ki a tavaszköszöntőt. Persze nagyi azonnal rábólintott a dologra, miszerint ő nem hagyja, hogy itthon mulassak, mikor ez az utolsó bálom az iskolával.

- Youngja már ott van, Jongho hamarosan érkezik, ahogy mi is. – fordult felém mosolyogva, majd kelt fel, hogy megnyomja a kis gombot a buszon, ezzel jelezve, hogy a következő megállónál mi le szeretnénk szállni.

Én is mellé tipegtem, bár elég kedvetlen voltam. Nem akartam menni, nem szerettem volna teher lenni, az a személy, aki csak a barátain lóg, mert nincs párja. Még annyi erőt se vettem magamon, hogy megpróbáljak elhívni egy elsős lányt, aki azonnal ugrik, mert egy végzős kéri fel. Akikkel most megyek vásárolni, azoknak mindnek van párja. Youngja egyértelműen Jungkookkal megy, Jongho valószínűleg külsőst hoz, bár erre nem bólintott rá, sőt, én se kérdeztem rá pontosan. Hyunjin Channal lesz, de azt nem tudom, hogy együtt mennek-e be, vagy külön-külön.

Mikor leszálltunk, a magasabb szélsebesen szedte a hosszú lábait a célpont felé, ami nem volt más, mint a pláza. Kissé déjà vu érzésem volt, hiszen Jungkook mellett is szinte futólépésben kellett mennem. Ilyenkor mindig eszembe jut, hogy miért én lettem a csapat egyetlen liberoja, hiszen mindenki magasabb tőlem. Mondjuk én nem bántam, egészen addig, amíg nem fikáztak miatta.

Átmentünk a zebrán, s már meg is láttuk a hatalmas épület előtt álló Youngját és Jonghót, akik nekünk integettek, hogy észrevegyük őket. Hyunjin célirányosan indult feléjük, én pedig komolyan úgy éreztem magam, mint tesiórán, mikor késés miatt plusz köröket kell futnom. A magasabb emberek miért nincsenek tekintettel a kisebbekre? Én akkora se vagyok, mint amekkorát ő lép.

- Sziasztok! – köszönt kedvesen Youngja egy nagy mosoly kíséretében, majd meg is ölelt minket. Jó volt látni, hogy egészséges. Sajnos nem tudtam átmenni hozzá, s a bál miatt ez ismételten felejtős lesz. Talán utána végre összehozhatunk egy filmezős estet. – Oké, nekem minimum négy ötletem van, hogy milyen ruhát akarok nektek. – nézett felváltva hol rám, hol pedig Jonghóra. Elhúzva a számat pillantottam a sorstársamra, aki hozzám hasonlóan nem repdesett az örömtől.

- Magadnak nem akarsz valamit vásárolni? – kérdezte a velem szemben álló.

- Nekem már van ruhám. – rántott vállat. – Hyunjin? – kérdezte a telefonját nyomkodó szőkét, aki felemelte egyik mutatóujját, ezzel jelezve nekünk, hogy várjunk egy picit.

- Rendben, még vannak olyan szettek, amiket kinéztem. – vigyorgott, s el is indult be hatalmas lelkesedéssel, akárcsak a lány. Én csak kelletlenül felnyögve követtem őket, s készítettem fel magam lelkiekben arra, hogy vagy nagyon sokat fogok költeni miattuk, vagy semennyit, mert elegem lesz és hagyok mindent a francba.

Az első megállónk abba a boltba vezetett, ahol Hyunjin kinézte magának a ruháit. Nem mondom, az állam a földet verdeste az árak láttán, s egyszerűen nem tudtam elképzelni, hogy hogyan képes ennyit költeni egyetlen bálért. Még akkor is, ha ez az utolsó.

- Oké, én már láttam nullát, de az egy darab volt és a bankkártyámon, nem pedig egy cetlin és legalább 8 darab! – akadt ki Jongho teljesen jogosan. Bár megszólalásán majdnem felnevettem, én is ilyesmire gondoltam. Itt minden cucc nagyon drága. Fel is jönnek rám maguktól, vagy mi?

Hyunjin mind a két szettet felpróbálta, amiket már előre kinézett magának. Szerencsére a méretében is voltak darabok. Az első egy sötétbarna nadrág volt egy ugyanilyen zakóval, illetve fekete inggel. Szőke hajához szerintem igenis ment ez az egész, nagyon jól nézett ki, főleg, hogy az anyag sem fényes volt, hanem matt. A második nekem már kevésbé tetszett. Persze jól állt neki, de nem bálra való. Fehér nadrág, fehér zakó, s egy minden színben pompázó ing. Az egyértelműen neki se jött be, s mikor öltözött, ki se akart jönni. Már akkor megmondta, hogy számára ez nem nyerő, ellenben az elsővel.