blow the whistle | jikook

- 35. -

Csupasz lábaimat felhúzva ültem, s majszolgattam a hamburgert, amit Jungkook vett. Fagyit nem kaptam. Én is ráztam rá a fejem, mikor felajánlotta, de ő is hozzáfűzte, hogy szerinte nem lenne jó ötlet, nehogy megfázzak, mikor így is vizes vagyok. Nem is tudom, ki miatt van ez...

Már lassan hozzászokok, hogy ilyen egészségtelen ételekkel tömöm magam, ha a fiú közelében vagyok. Nyilván nem eszem ezt se rendszerességgel, azért annyit nem járunk el együtt ide-oda, de azért néha jobb lenne nemet mondani rá. Még jó, hogy nem híztam tőle. Az edző biztos kiszúrná és nem kedves formában elmondaná a véleményét erről. Nekem pedig nincs kedvem végighallgatni, ahogy megaláz. Sajnos rossz szokása, hogy nem hív félre, s úgy, szemtől-szembe mondja el a problémáját, hanem az egész csapat előtt. Szerinte ezzel csak mások tudtára adja a hibáimat, hogy segítsenek rajtam, de nekem ez picit máshogy jön le. Nem a jóindulatot érzem benne.

Jungkookra pillantottam, aki már a második hamburgerének a felénél járt. Hogy eszik ilyen gyorsan? Én egyet kértem, de a negyedét se toltam még be!

- Nehogy megártson, hogy gyorsan eszel. – mutattam a hambira, s picit jobban felhúztam a lábaim.

- Nem fog. Csak gyorsan eszek. – rántott vállat, majd elmosolyodott, amit én egy szemöldökráncolással díjaztam.

- Most mi olyan vicces? – kérdeztem rá, mire egy kisebb kuncogást is kiváltottam belőle.

- Csak a fejeden ez a cucc... Olyan, mint a török hasa turbánja. – kuncogott, s bökött a fejemen lévő törölközőre. Tévesztése miatt én is elmosolyodtam, s ki is javítottam őt.

- Mármint török basa. – bólogattam jókedvűen, ő pedig maga elé meredve elmondogatta egy párszor a szót, majd felém fordulva megkérdezte, hogy mit mondott az előbb, hogy ki kellett javítanom. – Török hasa. – nevettem, mire ő is elnevette magát, s ezúttal nem a kinézetemen, hanem a saját nyelvbotlásán.

- Nézd el nekem, nem koreai vagyok. – legyintett jókedvűen.

- De, az vagy, csak máshol nőttél fel. – bólogattam, s beleittam az üdítőmbe. – Emlékszem, néha Chan is elfelejtette, hogy ez, meg az hogy van koreaiul. – ingattam a fejem.

- Miért? Ő nem itt nőtt fel? – ráncolta a szemöldökét, én pedig bólintottam egyet.

- Ausztrál, csak visszaköltöztek. – osztottam meg vele az információkat. – Persze ő kisebb volt, mint te, szóval könnyebben elsajátította a nyelvet, de amikor beszélgetni kezdtünk, feltűnt az akcentusa. – kuncogtam, ahogy visszaemlékeztem arra a napra, amikor társalgásba elegyedtünk egymással. – Nem volt vészes, de egy-két helyen hallatszott, hogy nem itt élt. Aranyos volt. – rántottam vállat, s ismét beleittam az üdítőmbe.

Jungkook nem szólt közbe, csak figyelmesen hallgatott. Olykor-olykor bólintott, s egyszer-kétszer láttam, ahogy a nyelvével a szája belsejét nyomkodja. Emlékszem, ezt akkor csinálta, amikor ideges volt. Kétlem, hogy most az, hiszen semmi rosszat nem tettem. Valószínűleg a fogát piszkálja, s azt látom.

- Mondtam én. – szólalt meg végül, én pedig szemöldököm ráncolva néztem rá kérdően. Nem értettem, hogy ezzel mire céloz. – Te vonzod magadhoz az úszókat és a külföldieket, mint egy mágnes. – nevetett, én pedig egy kínos mosolyt ejtettem, s inkább elkaptam róla a tekintetem. Ez nem igaz, mert téged nem sikerül magamhoz vonzanom. Nem, mintha annyira próbálkoznék, hiszen nem is merek lépni.

- Ez nem igaz. – ráztam a fejem. – Csak Chant, senki mást nem vonzottam be. – rántottam vállat.

- Gondolod te. – ingatta a fejét, én pedig rákaptam a tekintetem, s rámutattam. Összehúztam a szemeim, s próbáltam kitalálni, hogy ezzel mire utalhat. Mikor realizálta, hogy mit csinálok, elmosolyodott. – Mielőtt azt gondolnád, hogy én közéjük tartozom, akkor csak közölném veled, hogy én a barátnődre hajtok. – kacsintott. – Talán egy másik életben, ahol te lány leszel, Szöszi. – kacsintott, s láthatóan úgy érezte, hogy valami nagyon vicceset mondott.