blow the whistle | jikook

- 11. -

Mondanom se kell, hogy szinte trappolva mentem be a tanterembe, s vágtam le magam a helyemre. Youngja kérdezni akart, de gyorsan lehurrogtam, hogy hagyjon most békén, mert majd' szétvet az ideg.

Hogy lehet valaki ekkora állat, mint Jungkook? Falnak megyek tőle! Nagyon messzire megy. Értem én, hogy szeretné, hogy Youngja az ő barátnője legyen, s kell ehhez a segítségem – mivel a lány kétségkívül nehéz eset volt – mégis soknak tartom, hogy megfenyeget. Nem mondom, hogy jobb lenne az, ha megvesztegetne, mert ez nem így van, viszont itt volt egy hatalmas probléma, az pedig maga Chan volt. Ha rólam kiderülne ez a dolog, még át is vészelném, viszont az exemmel megbeszéltük, hogy senki se tudjon róla. Nem akarom a mélybe rántani őt valaki hülyesége miatt, így kénytelen vagyok belemenni. Már csak abban reménykedek, hogy vagy a barátnőm hamar enged ennek a rosszmájú fazonnak, esetleg Jungkook egy idő után belátja, hogy semmi esélye, s feleslegesen próbál ebben a csatában győztesként kijönni.

Órán bár próbáltam figyelni, mondanom se kell, nem ment olyan egyszerűen. Csak ezen a barmon kattogtam, s mikor felszólított a tanár, szépen be is égtem, mert nemhogy válaszolni nem tudtam a feltett kérdésére, azt se tudtam, hogy mikor ugrottunk mi ennyit az időben, s hogyan lyukadtunk ki a második világháború alatt híressé vált európai írókhoz.

- Valami nem okés vele. – hallottam a hátam mögül Hyunjin hangját.

- Azt én is látom. – mondta ezúttal Youngja, s bár nem láttam, biztosra vettem, hogy engem szuggerálnak mind a ketten. Jobban mondva a hátamat.

- Ha akarja, majd elmondja nektek. Szerintem hagyjátok. – szólalt fel Jongho, én pedig hálás voltam neki. Egyrészt úgyse mondtam volna semmit nekik, főleg nem Youngjának, hiszen nagyon ideges voltam, másrészt pedig jobban szeretem a saját gondjaimat egyedül végiggondolni. Általában megoldáson is agyalok olyankor, de jelenleg ez teljes mértékben feleslegesnek bizonyult. Itt nem volt megoldás; csupán báb voltam egy újonnan kitalált játékban, ahol annyit léphettem, amit az irányító dobott a kockával.

A napomban a legjobb dolog az az volt, hogy elmaradt a biológiám, s addigra sikerült is annyira lenyugodnom, hogy végre szóba elegyedjek a többiekkel. Bár kérdezték, hogy mi volt a probléma, csak legyintettem, s azt a választ adtam, hogy semmiség. Nem is nyaggattak tovább, inkább meghívtak egy melegszendvicsre, amit a büfében lehet kapni. Aranyos volt tőlük, s kicsit rosszul is éreztem magam amiatt, hogy én pedig hazudok nekik. Viszont nem volt mit tenni, meg lettek kötve a kezeim.

Youngja előbb végzett, hiszen a szülei kikérték utolsó óráról. A tesójának előadása lesz, s megy az egész család. Engem is hívtak, de passzoltam, hiszen nekem edzésem lett volna, de a balesetem miatt ez elmaradt. Úgyhogy Hyunjin és Jongho társaságában léptem ki az intézményből. Sajnos csak egy köszönés erejéig tudtunk együtt lenni, mert menniük kellett a buszhoz. Én is indulni akartam, ha valaki nem ér be, s nem kezd el beszélni hozzám. Jungkook volt ez az illető, s mondanom se kell, hogy legszívesebben elfutottam volna, csak ne kelljen beszélnem vele.

- Holnap ráérsz? – kérdezte.

- Nem. – vágtam rá kicsit bunkó hangnemben, bár egy ilyen nap után szerintem ez egyáltalán nem meglepő.

- Nem kellene ennyire berágnod rám, hiszen nem tud senki rólatok rajtam kívül. – rántott vállat, én pedig felé fordultam, s kevés választott el attól, hogy felrobbanjak mérgemben.

- Igazad van, ez tényleg nagyszerű! – mosolyogtam rá kissé gúnyosan, s el is mosolyodtam. – Ugye nem gondoltad komolyan, hogy ezek után olyan szívesen leszek veled kettesben?! – kérdeztem felháborodva.

- Szerintem élveznéd a társaságomat. – mosolygott.

- Honnan gondolod? – nevettem fel hisztérikusan. Jungkook idegőrlő vigyorral a képén hajolt közelebb hozzám, én pedig késztetést éreztem arra, hogy lefejeljem ismét.