blow the whistle | jikook

- 52. -

Amint felöltöztem, azonnal indultam is, hogy megetessem az állatokat. Összefutottam pár munkatársammal, akik kedvesen köszöntek nekem, illetve kérdezgettek a hogylétem felől. Amióta nagyapám meghalt, azóta nem voltam itt, semmit se hallottak felőlem. Nagyon kedvesek voltak, biztattak, s megdicsértek a versenyeken elért eredmények miatt. Végtelenül jól esett, szükségem volt már arra, hogy kiszakadjak egy kicsit abból, amibe Jungkook belerántott. Akkora káosz volt a fejemben, hogy az hihetetlen.

Yunsik, mikor kettesben voltunk, nem hagyhatta ki, s rákérdezett arra, hogy mi a helyzet anyáékkal, illetve a pasimmal. Úgy éreztem, mintha ez az egész helyzet egy játék lenne, egy fogócska, amiben engem kell elkapni. Nagy sóhajtás után – meg miután konstatáltam magamban, hogy sose szabadulok ettől – válaszoltam neki.

- Anyáékkal nem sok, igazából belementek, hogy folytassam a sulit. – rántottam vállat direkt nem mondva Jungkookról semmit. Reméltem, hogy elfelejti őt, vagy csak szimplán nem fogja érdekelni, hogy mi is van vele, hiszen nem említettem, de nem így történt. Kezdem unni, hogy a szerencse sosem mellettem áll.

- Az önkéntes szarszedő pasid jól elintézte. – nevetett, miközben elővette a kulcsait, hogy bemehessünk az épület ezen részébe. – Felhívott apád és kérdezte, hogy mennyire gondolod komolyan ezt a sport dolgot, ott felhozta őt is. Mondta, hogy olyan magabiztos volt, hogy hiába fiatalabb sokkal, nem tudott volna nemet mondani neki. – kuncogott még mindig. – Azért én örülök, hogy olyan ember van melletted, aki a boldogságodért mindent megtesz. – ingatta a fejét, s megfogva a táppal teli zsákot elindult be.

Ajkamba haraptam, s lehajtottam a fejem. Igaz, jót akar nekem, mégis... Mégis egyszerre érzem őt magának a megváltásnak, s a sötét, bukott angyalnak, Lucifernek is. Nem tudom, hogyha engedek neki, s a kísértésnek, akkor velem mi lesz, melyik oldala lesz az, amelyik a valós, s nem csak álca?

A vágy még mindig bennem égett, s annyira szerettem volna újra érezni az ajakit, egy hosszabb csókot, egy olyan táncot, ami nem csupán egyetlen lépésből áll. Egy teljes koreográfiát akartam lejárni, rongyosra verni a cipőmet miatta, s cseppet sem törődni azzal, hogy az mennyire lesz ütött-kopott a végére. Akartam őt, piszkosul vágytam rá azok után, hogy megkóstolhattam a tiltott gyümölcsöt. Azt, ami mind közül a legédesebb.

Viszont a kettős érzés, ami bennem volt, jóformán szétszakított. Nem tehettem ezt Youngjával. Hiába volt köztünk vita, s már nem vagyunk olyan jóban, mint előtte – legalább is én nem érzem olyan közelinek a barátságunkat –, ám én semmiképp se szerettem volna ártani neki. Bármi is legyen köztük, ha kiderül, hogy Jungkookkal csókolóztunk, akár támadásnak is veheti, avagy bosszúnak. Mégis a legnagyobb félelmem az, hogy csalódni fog bennem. Én már csalódtam benne, tudom, hogy mennyire rossz, mennyire fájdalmas, s nem akartam, hogy ezt ő is átélje.

A napok gyorsan teltek. Rettentő gyorsan. Az úszók versenye, az a bizonyos szerda is hamar elérkezett. Hyunjin egyfolytában Chanért aggódott, nehogy túlhajtsa magát. Ezt mondjuk nem csodálom, ismerem őt, tudom, hogy valóban képes erre.

Youngja nem volt a héten. Felhívtam, s azt mondta, hogy beteg. Felajánlottam neki, hogy elviszem a házikat, de elutasított azzal, hogy már Jongho lefotózta neki, s el is küldte az órai anyagokat. Kicsit furcsálltam, s rá is kérdeztem a fiúnál, de ő csak vállat rántott, hiszen ő sem tudott többet. Eleinte azt hittem, hogy haragszik rám a lány valamiért, hiszen nem szokott így viselkedni, de miután ugyan úgy írt nekem, kérdezgetett a hogylétemről, illetve megemlítette, hogyha jobban lesz hétvégén, akkor átmehetnék hozzá filmezni, ez pedig megnyugtatott. Picit bepánikoltam, mert azt gondoltam, hogy talán rájött arra a bizonyos csókra, de úgy tűnik, hogy az csak vaklárma volt, semmi több.