blow the whistle | jikook

- 26. -

Pénteken kissé kedvetlenül indultam ki az iskolából. Csütörtökön eldöntöttem, hogyha Youngja nem figyel rám, akkor majd én fogom őt keresni, hátha végre beszélhetünk úgy, mint régen. Viszont ezek a momentumok nem tartottak tovább pár percnél. Akkor is elég laposak voltak. Nem nagyon jutottunk tovább attól, hogy megkérdezzük egymás hogylétét, ez szerintem meg elég gáz. Elvégre... Legjobb barátok vagyunk, nem?

Ami viszont leginkább betette nálam a kaput, az az volt, hogy mihelyt megjelent az úszó, az eddigi nyomott hangulata eltűnt, teljesen felvillanyozódott, s szinte a karjaiba vetette magát, míg engem megölelni sem volt képes. Kezdtem megsértve érezni magam. Én pitizzek neki? Egy barátságban ketten vagyunk, miért csak nekem kell tennem akkor azért valamit, hogy ez kettőnk között megmaradjon? Egyáltalán... Miért teszek bármit is? Leri róla, hogy nem kíváncsi rám, nem érdeklődik a társaságom iránt többé.

Meglehet, hogy szimplán félek. Nem akarom elengedi a legjobb barátomat. Annyi jó emlék köt hozzá, s ha most bocsánatot kérne... Akkor nem azért fogadnám el, mert ezzel mindent megoldana. Szimplán ennyire fontos nekem. Kedvelem őt, annyi minden történt velünk, s még ennyit legalább akarok a jövőben, ám a jelenlegi helyzetünk elég kilátástalan.

Nagyot sóhajtottam, mikor megláttam a lányt Jungkookkal ölelkezni az iskola előtt. Olyan magányosnak érzem magam. Hyunjinnak randija van ma Channal, oda nyilván nem fogok bepofátlankodni, le is sülne a bőr a képemről, ha megtenném. Jonghonak az anyukájának segít, mert itthoni munkája van a lába miatt, Seungmin meg szintén nem ér rá.

Én lennék rossz ember? Csak én vagyok egyedül, mint a kisujjam.

- Szia Szöszi! – mosolygott rám Jungkook, mikor elkapta a csuklómat, s maga felé fordított. Nagyokat pislogva néztem rá, hiszen nem értettem, hogy erre mi szükség volt. Ha szimplán szól, akkor is figyelni fogok és meghallgatom. – Annyira a gondolataidba voltál merülve, hogy hiába szóltam neked, nem vettél észre. – nevetett.

Vagy mégsem figyelek fel rá. Megesik.

- Bocsi, csak melóba kell mennem és... – próbáltam valahogy kimagyarázni magam, bár felesleges volt.

- Péntek délelőtt suli, délután meló? – húzta a száját, én pedig bólintottam egyet, s hozzátettem, hogy csak hétfőn és kedden nem dolgozom. – Az nem semmi! – pislogott nagyokat. – Elvigyelek? – kérdezte, én pedig megráztam a fejem.

- Nem kell. – motyogtam. Menjen csak Youngjával...

- Miért? Valami baj van? Haragszol rám? – faggatott, ám mikor nem néztem rá, sőt, semmilyen jelét nem adtam neki, hogy figyelek rá, mutatóujját állam alá téve emelte fel a buksim, hogy a szemeibe nézzek. – Valami rosszat csináltam, Jimin? – döntötte oldalra a fejét.

Igen. Hagytad, hogy beléd szeressek, még úgy is, hogy nem csináltál túl sok mindent, csupán létezel.

- Nem. – válaszoltam végül. – Szimplán nem akarok a terhedre lenni. – rántottam vállat. Erre viszont Jungkook csak elnevette magát, s elvette kezét az államtól.

- Szállj be, Jimin. – biccentett a parkoló felé, s el is kezdett húzni maga után.

Egy valami biztos... Ez a srác nem ismeri a nemnek a jelentését. Vagy tényleg nem érdekli őt, hogy más mit szeretne.

Nyilván örültem annak, hogy velem akar lenni, hiszen... Az a magány, amit éreztem Youngja miatt, kezdett tovaszállni. Jungkook kitölti az üres tért, amit a lány hagyott maga után. Ez persze nem azt jelenti, hogy át is veszi a helyét, mert nem így van. A srác tetszik, Youngja pedig az elvileg legjobb barátom. Bár ezen a héten Seungminnel is többet beszéltem – akivel egyébként nem szoktam – mint vele. De ha neki így jó, legyen. Én nem futok olyan szekér után, ami nem vesz fel. Eleget estem már seggre miatta, nem hiányzik több seb.