blow the whistle | jikook

- 61. -

Szívem hevesen vert, s a levegőt is gyorsabban kapkodtam az átlagnál. Úgy éreztem magam, mintha egy maratont futottam volna le. Már most izzadni kezdtem, csupán a tudattól, hogy mire készülünk, mi fog történni. Izgultam, de nem féltem. Most valahogy nem éreztem azt, hogy elkapkodjuk a dolgokat. A bizalom mindkettőnk részéről jelen volt, ismertük egymást, s egyikünk se volt már szűz. Ha az lennék, akkor lehet, hogy vártam volna, hiszen az mégis egy olyan dolog, amiből egy van, amit egyszer ad az ember egy olyan személynek, aki megérdemli. S Jungkook valóban megérdemelte volna, de ő nem volt a múltam része. Nem bántam meg, hogy akkor Chané lett. Ő egy jó, egy remek ember, akiben a mai napig is bízok.

Jungkook forró lehelete vöröses arcomnál elérte, hogy lángvirágot bontson. Sötét szemei voltak, éjfeketék, s most még fátyolos is volt. A vágy, melyet érzett, elvette világát, s mégis... Mégis egy galaxist hordozott magában. Láttam a fényesebbnél-fényesebb csillagokat, amiket még a nagyúr sem tudott eltüntetni róla. Bevallom, nem is bánom. Sötétsége magába szippant, de világossága mégis fényt gyújt. Nem tudott volna hazudni, nyitott könyv volt nekem jelenleg. Ahogy nézett engem, tényleg olyan volt, mintha az elméjének ajtaját tárta volna ki előttem, s engedte, hogy belépjek. Tudtam, hogy mit akart, s azt is, hogy mindkettőnk célja ugyan az volt ezzel az éjszakával kapcsolatban.

Az úszó ismét ajkaimra mart, s forró puháit szinte összeforrasztotta enyéimmel. A fejem mellett támaszkodott, viszont egyik mancsát levezette, s ismét felsőm alá nyúlva kezdte simogatni az oldalamat. Libabőrös lettem, s a hideg végigfutott rajtam. Úgy éreztem magam, mintha én lennék a száraz sivatag feltöredezett talaja, s fagyott patájú lovak futnának végig rajtam. S mikor elvált tőlem, állvonalamon hagyva apró, forró puszikat, nyakamat vette célba. Nyálas csókot hintett rá, a testem pedig egyszerűen összerándult, míg kellemes sóhajt hallattam. Mindig is érzékeny voltam ott, viszont nagyon szerettem, ha kényeztették a bőrömet, s Jungkook meg is adta néma vágyam, melyeket csupán testbeszéddel suttogtam neki.

Finom ajkai igyekeztek egyetlen centit sem kihagyni, ádámcsutkámat még meg is nyalintotta, én pedig karjára simítva megmarkoltam a rajta lévő felsőt. Bátorításnak szántam mindezt, s közben igyekeztem kicsit feltüzelni őt. Azt akartam, hogy tudja, amit tesz, az nekem nagyon jó érzés. Kicsit féltettem, hiszen ő még nem volt fiúval, legalább is szerintem, hiszen állítása szerint én vagyok az első, akivel bármiféle kapcsolatot teremtett ilyen téren. Ezért is akartam minél segítőkészebb lenni vele, hiszen az ilyen alkalmakkor ez természetes. Nincs sok különbség a kettő között, de kisebb mégis van. Én például érzékenyebb vagyok, s kell egy kis idő, mire úgy érzem, hogy folytatódhat a dolog. Persze ez a rendszerességtől is függ, s mondanom se kell, egy ideje már nem voltam együtt senkivel. Nem voltam híve az egyéjszakás kalandoknak, bár már lettem átverve. Azzal az illetővel is így kezdődött. Fülig szerelmes voltam, s hagytam, hogy gyorsabban történjenek a dolgok, utána pedig közölte, hogy ő valójában nem is szeretne párkapcsolatot. Viszont Jungkook más... Benne bízom, töretlen bizalmat adott nekem, s én is neki.

Egy halk nyögés hagyta el ajkaimat, mikor nyálas csókot hintett ismét a nyakamra, s nyelvével is ingerelni kezdte a területet. Morogva emelte fel a fejét, s ajkaimra puszilva nézett a szemeimbe.

- Baj lenne, ha hagynék nyomokat itt... – vetette hideg ujjait nyakamra, simította meg, majd haladt tovább. Feltűrte a felsőmet, s lejjebb hajolt. – Meg itt... – csókolt mellemre, s haladt még tovább. – És itt... – emelte fel egyik lábam és húzta végig ujjbegyeit belsőcombomon.

A nyál összefutott a számban, mégis úgy éreztem, hogy majd' szomjan halok, s száraz a torkom, az ajkaim. Fogaim közé csíptem az alsót, s úgy néztem vágytól ittas szemeibe. Bár nem szerettem, ha kiszívják a nyakam. Egyrészt volt olyan, aki fájdalmasan hajtotta végre ezt a procedúrát, másrészt pedig az emberek ezt megjegyzik, s kérdezgetnek felőle, suttognak a hátunk mögött, én pedig... Én nem vagyok Hyunjin, akit ez nem érdekel, sőt, még büszke is magára. Én nem szerettem a figyelem középpontjában lenni, viszont most valahogy képes lettem volna bevállalni. Megbabonázott a tekintetével, foglyul ejtett, sőt, elérte azt, hogy én magam nyújtsam felé a csuklóimat, hogy ráverje a vasláncot.