blow the whistle | jikook

- 42. -

Kellemetlen hetem volt. Sokszor láttam, hogy Youngja, s Jungkook is néz. A lány többnyire szomorú volt, szégyellte magát, ám én nem tudtam sajnálni. Nem fogok odamenni hozzá, s azt mondani, hogy felejtsünk el mindent és legyünk ismét jóba. Nem, nem érdemli meg. Eleget tűrtem, s innentől nem akarok csak akkor hasznos lenni valaki számára, ha az illető kilátástalan helyzetbe van. Fontos volt számomra a szeretteim támogatása, főleg most.

Jungkook többször próbált velem beszélgetni, de kerültem. Nem akartam a fiú közelébe lenni. Bármennyire fájt a táv, az mégis rosszabb volt, hogy közel van, konkrétan mellettem, mégis... Olyan messze, hogy elérhetetlennek tűnt.

Mamával minden nap beszéltem. Mindig felhívtam, esetleg ő engem, vagy beugrottam egy ebédre hozzá. Ott volt a legnagyobb nyugalmam. Otthon anyáék hol nem törődtek velem, hol pedig az agyamra mentek. Irányítani akartak, beleszóltak a szokásaimba. Szerintem nem akkor kellene elkezdeni nevelni egy gyereket, ha az lassan nagykorú lesz. Már voltak berögződött rutinjaim, egyéni stílusom, önmagamra találtam ennyi idő alatt, miattuk pedig eszemben sincs megváltozni. Nem lázadtam, ez nem nevezhető annak, hiszen nem vettek részt a nevelésembe. Én megtűröm őket, nekik is valahogy ki kell bírniuk engem.

Viszont ez mégsem olyan egyszerű. Csütörtök este volt, nekem pedig egy hét múlva ismét meccsem lesz. Pihenőt kaptunk, hiszen az előzővel megszereztük magunknak a biztos helyet az országosba. Nem volt más dolgunk, csak gyakorolni, s mindent beleadni.

Kissé fáradtan értem haza, hiszen délutáni edzésem volt. Szőke hajam még mindig kissé csatakosan tapadt a homlokomhoz, s alig vártam, hogy beérjek a házba. Bár ki voltam melegedve rendesen, orcáimon is virítottak a vöröses rózsák, mégis fáztam. Rendesen lehűlt az idő.

Az előtérben levettem a lábbelimet, s beléptem a házba. Régen mindig elkiáltottam magam, hogy jelezzem, itthon vagyok, de ezt többé nem tettem meg. Úgy éreztem, nem haza jöttem. Még úgy is, hogy tulajdonképp otthon voltam. Olyan idegen volt mind a környezet, mind pedig a társaság. Lehettek családtagok, amíg nem tudok róluk mást, csak a nevüket, addig számomra nem ismert személyek.

- Hazajöttél? – kérdezte anya, s felpillantott rám. Nem fogadott meleg mosollyal, de legalább tekintetével megtisztelt. Hümmögve bólintottam, s felakasztottam a kabátom a fogasra, papucsomba pedig belebújtam. Itt volt padlófűtés, de én mégsem szerettem zokniban járkálni, maximum a szobámban.

- Hamarosan vizsgázol, nem? – kérdezte apa, s lehajtotta a laptopja tetejét, amit az előbb bújt.

- Igen, hamarosan. – sóhajtottam. – Miért? – kérdeztem.

- Csak kérdezni szerettem volna, hogy minek szeretnél menni. – mosolyodott el, s orrán lévő szemüvegét feljebb tolta. A kis szilikon támasz elnyomta nyergét, s piros foltot hagyott maga után. – Egyébként láttam a szobádban egy röplabdát. – terelte hirtelen a témát. Már épp szerettem volna számon kérni, hogy minek járkál ő oda, de folytatta, amit elkezdett. – Gondolom azért volt ott, mert szereted azt a sportot. Lesz egy meccs jövő héten. Amatőr csapat játszik, de úgy gondoltam, hogy elmehetnénk. Én nem értek hozzá annyira, de ha neked tetszik, akkor beszervezhetnénk programnak. – ingatta a fejét kisebb mosollyal.

- Mikor lenne pontosan? – ráncoltam a szemöldököm. Gyanús volt, hogy pont jövő héten, ráadásul elmondása szerint amatőr csapat. Tulajdonképp mi is annak számítottunk. Nem volt semmilyen elismertségünk, így nem sorolhattuk magunkat a profik közé.

- Csütörtök. Pont egy hét. Elvileg ez valami nagy verseny gyerekeknek.

- Kár értük. Elpazarolják az idejüket játékra, holott tanulniuk kellene. Nem értem, hogy a szüleik mit csináltak, vagy azoknak hol járt az eszük, mikor megengedték a gyerekeiknek, hogy ilyen úton haladjanak. – rázta a fejét anya rosszallóan, én pedig teljes testemben megfeszültem. – Te milyen szakon is vagy, Jimin? Nagymamád mondta, hogy jól mennek neked a reál tárgyak. Orvosira készülsz? – mosolygott, én pedig nagyot nyeltem. Lenézőek voltak azokkal szemben, akik nem orvosnak, ügyvédnek, s mi egyébnek készültek. Ez pedig rettentő rosszul esett.