blow the whistle | jikook

- 79. -

Az idő egyszerűen felgyorsult. Észre se vettük, hogy a vég ilyen közel van. Miután megnyertük az országost, az iskolában szinte istenítve voltunk a tanárok által, bár elnézőbbek nem lettek. A vizsga a nyakunkon volt, s a sok edzés miatt a tanulást a háttérbe szorítottuk. Gyorstalpalóba kellett a fejünkbe verni minden fontosat, hogy olyan rémes eredményekkel se zárjuk az utolsó évünket.

Jungkook rengeteget segített nekem az angolban, így már amiatt se aggódom. A kiejtésem borzalmas, erről én is tudok, ő pedig folyton mondja nekem, de legalább írásban megy, márpedig a vizsga az írott formátumban lesz megtartva. Én a matekban voltam a segítségében, hiszen szegénynek problémái vannak vele. Még mindig nagyon örülök, s büszke vagyok arra, hogy ezt akkor bevallotta nekem. Igaz, valószínűleg azért, hogy egálban legyünk, de ez is a köztünk kialakuló bizalom egyik alapja volt.

Jobb eredményeket is kaptam, mint amilyenekre számítottam. A nagy része jeles lett, de lett egy-két jó eredményem is. Jungkook sem panaszkodott, Hyunjin meg pláne nem, aki mindenből jelest írt, ezzel évfolyamelső is lett, hiszen a legtöbb pontot ő szerezte. Youngja talán két ponttal maradhatott le, de nem orrolt a fiúra, inkább örült annak, hogy ilyen csodás eredményei születtek.

- Akkor most koccintsunk arra, hogy minden nehézségen túl vagyunk. – mondott beszédet az egyik kibérelt szórakozóhelyen a csapatkapitányunk. Eredetileg csak a mi osztályunk jött volna, ám barátokat is hívtunk, ezáltal Jungkook és Chan is itt lehettek.

- Egészségünkre! – mondtuk egyszerre, s mindenki megitta a pohárba kitöltött sojuját. Kissé elhúztam a számat az alkohol ízére, hiszen nagyon elszoktam tőle. Jungkook a térdemre is simított, s megkérdezte, hogy minden rendben van-e, amire csak egy bólintással reagáltam. Nem volt baj, csupán hirtelen ért, ahogy kissé marta a torkomat a szeszes ital.

- Ami még fontos. – köszörülte meg a torkát Hyunjin, s várta meg, amíg mindenki neki szenteli a figyelmét. – Ki kapott felkérést és hova? – nézett szét a társaságon.

Az országos lassan egy hónapja volt, s azóta várjuk türelemmel, hogy kapunk-e valahova meghívót, hogy felfigyeltek-e ránk az egyetemek. Volt egy olyan sejtésem, hogy ő valószínűleg kapott már, s azért kérdezi, de ezt az ötletet el is vetettem, hiszen a napokban sírt nekem, hogy egy árva levele sem érkezett. Bár ki tudja, azóta lehet, hogy kapott.

- Engem a Busani Sportegyetem kért fel. – mondta Seungmin, mire mindenki nagy szemekkel nézett rá. – Elég messze van, de sok jót hallani róla, szóval szerintem elfogadom. – mosolygott. – A barátnőm úgyis odavalósi, ő ismeri a várost és így legalább a szülei is belemennek az összeköltözésbe, mert ő is olyan egyetemre jelentkezett, ami a szülővárosában van. – kuncogott.

- Te bájgúnár, azért teherbe ne nyomd. – adott neki egy barackot Chanseong, mi pedig elnevettük magunkat. A rangidős mindig is olyan volt, mint egy nagy bátyó. Sokat törődött velünk, bármit meg lehetett beszélni vele az évek alatt, s igazából mindenről ő intézkedett. Nemhiába lett ő a fő, remekül kitölti a pozícióját.

- Még nincs tervben. – kuncogott Seungmin.

- Még. – kacsintott az egyik osztálytársunk. – Engem egyébként felkértek, de nem fogadtam el az ajánlatot. Más terveim vannak, azt hiszem, hogy ez csak hobbi marad. – rántott vállat, mi pedig szánkat húzva, de megveregettük a vállát. Ha ő így dönt, akkor is sok sikert kívánunk neki a jövőben, s büszkék leszünk rá, bármi is legyen belőle.

- Én Szöulban maradok, a Nemzeti Sportegyetem női tagjai között leszek, de egyenlőre cserejátékos. – mondta Youngja, én pedig számat eltátva mutattam rá, s öleltem meg hirtelen.