Beszélj, mint egy angyal, te ÖRDÖG/Harry Potter fanfiction /

~2.7~játék

~Sierra~

Az ajtó hangosan csukódott be mögöttünk. Ki fújtam az eddig észrevétlenül visszatartott lélegzetem.

Az elmúlt percek szinte éveknek tűntek odabent. Mellettem a fiú ugyanolyan megkönnyebbültnek tűnt, mint én. Egyikünk sem számított arra, hogy ilyen hamar színt kell vallanunk. Úgy gondoltuk észrevétlenek maradhatunk, legalább ebben az évben.

-Hát ez nem úgy alakult, ahogy számítottunk rá.-néztem a srácra, aki erre kicsit elmosolyodott, majd vállat vont.

-Legalább van valaki, aki előtt nyugodtan beszélhetünk.

-Valóban, de hogy ez pont Piton Professzor legyen-nevettem el magam, majd a falnak dőlve lecsúsztam a földre majd átöleltem a térdem.-Hogy telt a szüneted?

-Egész jól. Apám valami terven törte a fejét, ezért békén hagyot. Nyár elején nem győzte az orrom alá dörgölni, hogy Granger megelőzött a vizsgákon. Anyámmal voltam a legtöbbet, meg Crackal és Monstroval.

-Narcissa nagyon kedves- mosolyogtam rá, mire egyszerűen bólintott. Pár perc csend állt be közénk, mikor is az ifjú Malfoy követte a cselekedetemet és kinyújtott lábbal a földre ült.

-Neked hogy telt a szüneted?-kérdezte alig hallhatóan. Elmosolyodtam.

-Harry-vel rabszolgákat játszottunk, vagy szenvedtünk a szobánkba zárva.

-Rabszolgát?-kapta rám a tekintetét, de nem válaszoltam. Én is kinyújtottam a lábam az övé mellé ami körülbelül a bokájáig ért el. Lesimítottam a szoknyámat.

-Petúnia néni előszeretettel súlyt minket házimunkákkal.

-De hát ez törvénytelen! - háborodott fel a fiú. Csak némán bólintottam, majd elfordulva a szemközti falat kezdtem fürkészni.

-Én ebben nőttem fel, Draco! Nekem ez már csak egy szokványos nyári szünet.

-Ez rosszabb, mint apám büntetései.-motyogta. Már éppen kérdezni akartam tőle, mikor lépteket hallottunk. Felpattantunk a földről, majd egymás felé fordultunk.

-Kezdődhet a műsor?-vontam fel a szemöldököm, mire ravasz félmosolyra húzta az ajkait és bólintott.

A léptek egyre hangosabbak lettek, mire nekiláttunk az akciónak. Elfordultam a háztársamtól és szorosan összefontam a karomat a mellkasom előtt.

-A te hibád, te jöttél nekem. -mormogtam az orrom alatt, mire gúnyos hangon válaszolt nekem.

-A te hibád! Miért voltál az útban?- kontrázott, majd hosszú léptekkel elindult a házunk felé.

-Jobban is figyelhetnél! Senki sem köteles utat engedni számodra, nem vagy te herceg!- indultam utána. Már az ismerős kőfal előtt álltunk, mikor felém perdült.

-Na ide figyelj te...

-Elég, elég! Eleget szívtátok egymás vérét-lépett mellénk egy alak. Sötét bőréről egyből felismertem az illetőt. Blase Zambini állt köztünk. Valahogy a tavalyi év végére sikerült egyfajta semleges félként megmaradnia a ,,vitatkozásainkat" illetően. Ingerülten sóhajtottam, majd a fal felé fordultam, mikor a két fiú nekikezdett a beszélgetésnek, de rájöttem, hogy fogalmam sincs arról, hogy mi a jelszó. Enyhén elpirulva fordultam feléjük, mire a szőke elégedetten nézett rám.

-Na mi van? Nem tudod a jelszót?-csapott le egyből, de mielőtt folytathatta volna Zambini mellém lépett.

-Semmi baj Sie! Nem voltál itt, nem is tudhatod a jelszót. Te pedig mondhattad volna neki, hisz emlékeim szerint együtt léptetek be a klubhelyiségbe délután.-pirított rá a barátjára, aki megforgatta a szemét. Én elégedett mosolyra húztam a szám és kinyújtottam a szőkeségre a nyelvem.