Beszélj, mint egy angyal, te ÖRDÖG/Harry Potter fanfiction /

~1.13. Karácsony ~

Mélázva mentem le a nagyterembe. Egy pillanatra megtorpantam, megcsodálva a terem szépségét. Mindenhol gyönyörű karácsonyi díszek voltak. Két hosszú asztal volt megterítve, ahol már ott ültek a diákok. Bizonytalanul indultam meg az egyik hely felé, mikor két oldalról átöleltek. 

-Sierra! Kicsi Potter!

-Hát te is kaptál Weasley - pulcsit. Ez csodálatos!-lelkendezett George, majd a fülemhez hajolt.

-Gyere, ülj le mellénk, még van hely.

-Nagyon köszönjük az ajándékod...

-...még biztosan használni fogjuk.-kacsintottak, miközben elvezettek a helyükhöz, ahol az egyik bátyjuk Percey is ott ült, hasonló pulcsiban, mint az ikrek, Ron, aki barna felsőt viselt és Harry, aki hozzám hasonlóan zöldet kapott.

Percy valahogy más volt, mint a testvérei.  Talán a testtartása lehetett az oka, meg persze a modora.

-Mi még nem találkoztunk, a nevem Percy Weasley.

-Örvendek, Sierra Potter. Az idei évtől te is prefektus vagy nem igaz? - kérdeztem, miközben megráztam kinyújtott kezét. Láttam, hogy ezzel a megjegyzésemmel elnyertem a szimpátiáját, hisz boldogan elvigyorodott. Fél füllel hallottam, hogy az ikrek kifiguráznak bennünket, de elengedtem.

-Igen, prefektus vagyok. Én felelek arról, hogy minden griffendéles betartsa a szabályokat és jól teljesítsen.

-Nagyon nehéz feladat lehet, de biztos vagyok benne, hogy neked sikerül.

-Valóban, én is úgy hiszem... - még folytatta volna, mikor Fred megjelent a vállamnál, és félbeszakította.

-Jól van, jól van, még a végén rossz hatással leszel a kicsi Potterre, Percy.

-Gyere, ülj le közénk - invitál az asztalhoz George.

-Sziasztok.-köszöntem, miközben letelepedtem a két iker közé, akik egyből elkezdték megpakolni a tányéromat mindenféle étellel.

- Boldog karácsonyt nektek! Harry, hogy tetszett az ajándékom? - fordultam a bátyám felé, miután sikerült leállítanom a fiúkat.

-Ohm...Boldog karácsonyt! Nagyon köszönöm. Neked hogy tetszett az én ajándékom?

-Nagyon tetszik, köszönöm Harry. -mosolyogtam rá, megérintve a nyakamban logó láncot. Az ikrek felé fordultam.

-Fiúk, kérlek adjátok át édesanyátoknak, hogy köszönöm, és nagyon tetszik a pulcsi, amit kötött nekem.-mosolyogtam rájuk. Láttam, hogy Ronald majd leesik a székéről közben.

-Miért mi?-kérdezte tele szájjal Fred, George pedig csak szaporán bólogatott.

-Azért, mert tudom, hogy a ti kezetek van abban, hogy megkaptam.

Az arcuk, a hajukhoz hasonló árnyalatot vett fel és zavartan elnéztek rólam.

-Hát ...

-.. Öhm... lehet, hogy

-Megemlítettük anyunak, hogy otthonról nem kapsz majd semmit és...

-És ezért készítette nekem ezt a csodálatos felsőt. Köszönöm! -öleltem át őket elérzékenyülten.

Az egész délutánt együtt töltöttük, kint hógolyóztunk egészen alkonyatig, majd vacsora után fáradtan indultunk két ellenkező irányba. A kezemben számos, úgynevezett ,,mágus pukkantóval' nyert ajándékkal. 

****

Reggel nehezen, némán könnyezve ébredtem. Álmomban a bátyámmal voltam. Sokat nevettünk és ott voltak a szüleink. Nem láttam az arcukat, csak elmosódott alakok voltak, de áradt belőlük a szeretet. Lassan felkeltem és elindultam reggelizni.