Beszélj, mint egy angyal, te ÖRDÖG/Harry Potter fanfiction /

~3.6~ Weasley család

Azzal töltöttük a hosszú nyári napokat, hogy a boltokat jártuk, vagy leültünk egy-egy kávéház teraszára, ahol a ragyogó napsütésben írhatta a bátyám a dolgozatait. Én ilyenkor a könyveimbe temetkeztem, vagy épp segítettem, melyik bekezdésben találhatja meg a szükséges információkat. Nemegyszer Florean Fortescue-tól kapott segítséget, aki nemcsak hogy rengeteget tudott a középkori boszorkányüldözésekről, de ingyen fagylaltkelyhet is adott nekünk. A délután hátralévő részében nagyrészt külön váltunk. Én ilyenkor Madame Malkinhoz siettem, aki kedélyesen munkát adott nekem a hátsó teremben, ahol nem kellett a vásárlókkal találkoznom, hanem csak felvarrni a Roxfort címerét a különböző méretű talárokra. Ilyenkor Harry a kedvenc boltjában, a Kviddics a javából sportszaküzletben nézelődött. Nem tudott az én kis munkámról, és úgy döntöttem nem is akarom beavatni.

Egyik este mesélte, hogy piacra dobtak egy új seprűt, ami nagy kísértést jelentett a számára.  Soha semmire nem vágyott még ennyire - másfelől viszont a jelenlegi Nimbusz Kétezresével sem veszített még meccset. Nem szóltam bele, megveszi-e a seprűt, de felelőségteljesen lemondott róla, de azért minden nap megcsodálta az üzletben.

Néhány nappal később összefutottam Daphne-val és Mrs Greenglass-al akik örömmel üdvözöltek, és megbeszéltük, hogy eljönnek elém, és  együtt megyünk ki szeptember elsején a vonathoz. Harry, tudomásom szerint a Weasley családdal fog oda eljutni, így mindenféle lelkiismeret furdalás nélkül egyeztem bele a dologba.

A vakáció utolsó napján épp azt latolgattuk, hogy hol ebédeljünk, mikor valaki a bátyám nevét kiáltotta. 

- Harry! HARRY!

Harry a hang irányába fordult, és boldogan elmosolyodott. A Florean Fortescue Fagylaltszalon teraszán ott ült Ronald arcát elborították a szeplők, és Hermione csokoládébarnára sült - s mindketten lelkesen integettek felé. A bátyám el is indult feléjük, mikor találkozott a tekintetem a lányéval. Élesen élt bennem a jelenet, a legutóbbi beszélgetésünkről.

-Sierra, annyira örölök, hogy jól vagy!-borult a nyakamba a lány, de én nem viszonoztam az ölelését, ami miatt hamar elengedett. Rám szegezte a pillantását, de én kifejezéstelen arccal néztem vissza rá.

-Örülök, hogy jól vagy Hermione, de ezentúl nem tartok igényt a barátságodra.

-Mi? Sierra, ha az...

-Igen Hermione azért van. Azért, mert az állítólagos barátom mindenféle kérdés nélkül azonosított a Mardekáros sztereotípiákkal. Mert ez az állítólagos barátom nem szólt hozzám egész évben, és azért mert ha nem is nyíltan, de ő is megvádolt azzal, hogy én lennék az aki dermesztgeti a diákokat! -emeltem fel a hangomat a végére, mire a lánynak könnyek szöktek a szemébe, de nem szólalt meg. Tudta, hogy minden vádam igaz. Mély levegőt vettem, és sokkal visszafogottabban folytattam.

-Köszönöm Hermione, hogy a barátom voltál, volt egy szép év, mikor működött, de nem vagyok hajlandó újra bízni benned.

Biccentettem feléjük, majd sarkon fordultam, és elhagytam a fagyizó területét. Mivel immár egyedül maradtam, a Foltozott Üst felé vettem az irányt, ahol egyszerre két vörös hajú fiú kapott fel, amint beléptem az ajtón.

-Kicsi Potter! De örülünk, hogy látunk!-kiáltották egyszerre a fülembe, mire elmosolyodtam, és átöleltem őket. Mikor elengedtek a családjukhoz kísértek, ahol mindenki szívélyes ölelésbe zárt, még a mindig merev griffendél iskolaelső, Percy is, aki mondani akart valami, de a két hiperaktív öccse már közrefogott és hadarni kezdett.

- Elég volt, fiúk! - szólt rá az ikrekre Mrs. Weasley, mikor látta, ahogy a rendelésem már előttem hűl ki az asztalon. Fred rámeredt az anyjára, mintha most venné csak észre, hogy ott van. Az asszony mellém telepedett, majd ő is beszélni kezdett.