Beszélj, mint egy angyal, te ÖRDÖG/Harry Potter fanfiction /

~1.11~sebhely

Novemberre már beköszöntött a hideg idő. A kastély folyosói egyre hűvösebbek lettek. Madam Malkinnak igaza volt. Az idő szokatlanul hidegre fordult. A bájitaltan teremben, már szinte a leheletünk is látszott.

-Egyre hidegebb van, nem is tudom mi lesz télen - panaszolta Daphne egy szerdai napon, a könyvtárban, mikor a az egyik egy rejtettebb zugban tanultunk Hermione társaságában. Szerencsére a két lány túl tudott lépni a griffendél-mardekár ellentéten.

-Miért nem használod a Hoc autem temperat? - nézett fel a pergamen tekercséből a lány. Kócos barna haját most egy hosszú fonatban viselte.

-A mit? - pislogott Daphne a griffendélesre. Én csak elmosolyodtam az arckifejezésén.

-A tankönyveinkben nem szerepel, de van egy olyan varázslat, amit, ha a ruhára szórsz, akkor melegíteni fog. - magyaráztam el a lánynak.

-Te tudtál a varázslatról, de nem is mondtad? - háborodott fel a háztársam, mikor észrevette, hogy bólintok és egyszerűen visszafordulok a papírok felé. Vöröses haja palástként omlott előre, ahogy morcosan elém hajolt.

-Tudtam, hogy van ilyen varázslat, de nem tudtam az igét. Előbb meg akartam keresni, de ezek szerint Hermione tudja, így akár le is írhatná nekünk. - mosolyogtam a lányokra. Ugyan nem láttam magam, de tudtam, hogy a szemem most kissé fényesebben, ravaszkásan csillan és mintha sötétebb lenne a színe. Olyan lehetett, mint szürkületkor, mikor lemegy a nap és az erdő fái elvesztik színüket, hogy félelmetes sötétségbe burkolózzanak. Harry sokat panaszkodott erre a jelenségre.

-Minden helyzetből kivágod magad igaz? - nevetett fel Daphne, mire csak megvontam a vállam és az átváltoztatás tan házim felé fordultam.

-Hermione, leírnád nekünk a varázsigét?

-Természetesen! - mosolygott a barátnémra, majd egy cetlit nyújtott át neki. Daphne diadalmas pillantást vetett rám, mire csak a szememet forgattam. Egyikük sem vette észre a változást rajtam, amit nem is bántam. Szigorúan a könyveimbe temetkeztem, legalábbis addig, amíg vissza nem váltott az eredeti színére.

***

Daphne, Hermione és én igyekeztünk végig az ódon folyosókon. Nevettünk és beszélgettünk, jól éreztük magunkat. Hirtelen éles fájdalom hasított a homlokomba, amitől meg kellett torpannom, hogy a falnak támaszkodjam. A háztársam egyből mellém lépett.

-Jól vagy Sie? - kérdezte. Felnéztem rá, de a látásom homályosodni kezdett. Csak egy elmosódott vöröses piacát láttam magam előtt, majd hirtelen minden kiélesedett és a fájdalom elmúlt. Pislogtam párat, és megráztam magam. Felnéztem és egy hosszú pillanatig összetalálkozott a tekintetem a sötét varázslatok kivédése tanárommal, aki az egyik elágazásnál fordult be, hogy eltűnjön .

-Sierra!-rázott meg erősen a vállamnál fogva Hermione, mire rá fókuszáltam.

-Jól vagyok, csak kicsit megszédültem. Semmi bajom. Tényleg! - mosolyogtam a lányokra, de nem tűntek meggyőzöttnek.

-Biztosan azért mert keveset alszom mostanában... - tereltem el őket, mire egymás szavába vágva próbáltak megfedni. Nem igazán figyeltem rájuk. Elvesztem a gondolataimban, míg el nem vesztünk a hatalmas kastély végeláthatatlan folyosóin.

****

A hónap végére elérkezett a kviddics meccsek időszaka. Megismerkedtem a házunk játékosaival. Marcus Flint a csapatkapitány egy magas erős testalkatú ötödéves volt, barna hajjal és szemmel. Az egész csapat hasonló alkattal rendelkezett. Nagyon keményen dolgozata a csapatot, hogy felkészüljenek a versenyre. Úgy gondoltam komoly ellenfelek lesznek a bajnokságon.

Draco és Blase teljesen belevetették magukat a játékba. Szinte minden nap csak az esélyeinket latolgatták

Teo kissé kimaradt a csoportosulásukból, mert neki kissé lassabban mentek a tanulnivalók ezért több időt töltött a könyvtárban, mint a lelátón. Daphne-el sokat segítettünk neki, hogy el tudjon jönni a meccsre.

Aznap reggel, kissé ideges voltam. Nem tudtam a beszélgetésbe csatlakozni. Aggódtam a fekete hajú szemüveges elsőévesért, aki most túl sápadt volt ahhoz, hogy elkerüljem. Nem beszélgettünk és nagy valószínűséggel fogalma sincs róla, hogy kihallgattam.

-Sie? Jössz? - rántott ki a gondolataim közül Blase. Láttam, hogy a többiek már indulni készülnek, hogy elfoglaljuk a helyünket a lelátón.

Csak bólintottam, miközben felálltam és követtem őket.

Éppen kiléptünk volna a pályára, mikor megláttam a kedvenc ikreim, akik már a talárjaikban, seprűvel a kezükben várták a társaikat.

-Menjetek előre, a szobámban felejtettem a távcsövem. - mondtam a többieknek, akik bólintottak, majd tovább haladtak, én pedig elindultam a fiúk felé.

-Áá itt a mi egyetlen Mardekáros szurkolónk! Jöttél autogramot kérni az idei bajnokság nyertes csapatának terelőitől?- kérdezték, mire felnevettem. Nem sokat találkoztunk az utóbbi időben. Én próbáltam elkerülni Harryt, így nem sok helyre jártam, míg ők szinte minden idejüket a pályán töltötték.

-Nem, én csak... sok sikert szeretnék kívánni, és ...-kezdtem, de megakadtam és a cipőm orrát kezdtem el figyelni. Örültem, hogy nem mondtam el nekik, hogy mi történt azon a bizonyos napon. Sok mindenben másképp néznének a társaikra, de tudtam, érzik hogy a testvéremnek köze van a dologhoz.

-Mond csak bátran kicsi Potter, mi nyomja a lelkedet?

-Csak... kérlek vigyázzatok Harry-re... még sosem játszott és....

-Nem kell félned. Vigyázni fogunk rá.

-Becsület szavunkra-mondták egyszerre, mire gyorsan megöleltem őket, és a többiek után siettem.