Beszélj, mint egy angyal, te ÖRDÖG/Harry Potter fanfiction /

~3.21~ Azkabani Fogoly

Este, a Piton professzortól tanult kiábrándító varázslat segítségével leosontam Hagrid kunyhójához. Úgy éreztem, támogatnom kell a barátomat. Utam során hirtelen pár jól ismert hang ütötte meg a fülem.

- Hogy tehettek ilyet? - suttogta rekedten egy lányhang, akiben felismertem Hermione-t. - Hogy tehettek ilyet?

- Gyertek - mondta Ronald pár pillanattal később. Meresztgettem a szemeim, de nem láttam őket, így arra jutottam, biztos a láthatatlanná tévő köpeny alatt lehetnek. Félre álltam, és még jobban hallgatóztam.

- Nyughass már, Makesz - sziszegte Ronald- Mi ütött beléd, bolond patkány? Nyughass... AU! Megharapott!

- Ne kiabálj - szólt rá suttogva Hermione. - Caramel bármelyik percben kijöhet...

- De ha egyszer nem marad nyugton... Csak tudnám, hogy mi baja!

Hirtelen lépteket hallottam magam mögött. Megfordultam és a  sötétben egy sárgán villogó szempár és a hozzá tartozó szőrös test kúszott feléjük a fűben 

- Csámpás.-suttogtam, úgy, hogy én sem hallottam. A macska megtorpant, majd sárga szemeit rám szegezte, és követte a patkány visításának hangját. 

- Csámpás! - szólt fojtott hangon Hermione. - Csámpás, menj innen! Menj innen, nem hallod!?

A macska azonban nem tágított.

- Makesz... NE!

Hirtelen Makesz tűnt fel a semmiből, ahogy feltehetőleg végre kiszabadult gazdája kezei közül, majd menekülni kezdett. Csámpás üldözőbe vette. Weasley ugrott az állatok után, majdnem eltarolva engem is. Nem gondoltam, hogy ilyen közel állnak hozzám. 

- Ron!

Harry és Hermione tanácstalanul egymásra néztek - azután ők is futásnak eredtek. A köpeny zászló módjára lobogott mögöttük. A nyomukba eredtem.

- Hagyd békén... Sicc! Makesz, gyere ide! Hangos puffanás hallatszott.- Megvagy! Tűnj innen, undok vadállat!

Mikor utol értem őket Ronald  hason feküdt a fűben, a kezében ott tartotta a patkányát. Fölötte a fúriafűz dühösen csapkodott.

- Gyere - zihálta Hermione. - a fa, Ron menekülj...

-Harry Hermione mögöttetek! Ez a  zordó!-kiáltotta a vörös hajú fiú. Ekkor már én is megpillantottam. Egy óriási, sárgás szemű, éjfekete kutya állt köztem és a testvérem között bukkant fel. Mielőtt bárki tehetett volna valamit, az állat egy hatalmas ugrással átugrotta őket, és Ronaldot a lábánál fogva vonszolni kezdte a fúriafűz törzse felé, amelynek tövében a gyökerek között egy jókora lyuk tátongott. 

- Ron! - ordította Harry. Oda akart rohanni a fatörzshöz, de egy halálos lendülettel lesújtó vastag ág meghátrálásra kényszerítette. Hermione toporzékolt a rémülettől és a kínzó tehetetlenségtől.

- Istenem, segítsen már valaki - suttogta kétségbeesetten. 

Csámpás a fa felé iramodott. Fürgén átsiklott a suhogó ágak között, majd a gyökerek közé érve megtorpant, és mancsát a fatörzs egyik görcsérc helyezte. A fúriafűz abban a szempillantásban mozdulatlanná dermedt. Mintha hirtelen kőszoborrá változott  volna - egyetlen levél se rezdült rajta. Elkerekedett a szemem, ahogy találkozott a tekintetem a macskáéval. Hihetetlen. Kíváncsian néztem, milyen meglepetéseket tartogathat még az állat.

- Csámpás! De hát honnan tudta, hogy...

- A kutya a barátja - zihálta sötéten Harry. - Láttam őket együtt. Gyere, induljunk. Tartsd kéznél a pálcád...