Beszélj, mint egy angyal, te ÖRDÖG/Harry Potter fanfiction /

~2.13~ átváltozás

-Miss Potter? Jól érzi magát?-hallottam egy távoli hangot. Próbáltam fókuszálni, de valahogy minden olyan zavaros volt, minden olyan lényegtelen. Felnéztem. Az osztály többi tagja azzal volt elfoglalva hogy egy almát változtasson arany golyóvá, így senki sem figyelt. McGalagony professzor mellettem állt, arcán megértés és egy csepp izgalom kavargott.

-Miss Potter, kérem az óra után maradjon itt.-mondta, majd már el is tűnt a terem másik végében. Elővettem a pálcám és én is hozzáfogtam a feladathoz. A szemem sarkából láttam, hogy Draco rám pillant. Mindketten tudtuk hogy mi következik. Már kétszer volt telihold, ahol bevettem a bájitalt, és elmondtam háromszor a bűbájt. Lassan ideje volt az átváltozásnak.  Ő volt az egyetlen aki tudott az animágia felé folytatott igyekezetemről. Daphne és Theodor egymás mellett ültek és éppen nagyon nevettek valamin, míg Blase az egyik háztársunkat, David Roussult boldogította. Elmosolyodtam. Valahogy a barátaim jelenléte segített, hogy a zavart tudatomat kisimítsam. Észre sem vettem, hogy az óra végetért. Ma ez volt az utolsó óránk. Megkértem a többieket, menjenek csak előre míg én beszélek a professzor asszonnyal, amit ők készségesen végre is hajtottak. A nehéz tölgy ajtó dörrenve csukódott be.

-Mióta tart Miss Potter? -kérdezte egyből a tanárnő. Nem néztem rá, a kezeimet tördeltem.

-Három napja.

-Mit érez pontosan?

-Az elmém kissé zavarodott, a bőröm néha ég, néha pedig olyan mintha ott sem volna. Nagy erőfeszítés, hogy a változásokat kordában tartsam, ami miatt teljesen kimerültem.

-Értem. Ma este kérem jöjjön vissza ide. Keresünk egy megfelelő helyet az első átalakulására. -mondta, én pedig amilyen gyorsan csak lehetett kimenekültem a teremből. Zaklatottan, de a helyzethez képest a legérzelemmentesebben haladtam a folyosón, mikor egy vörös hajú griffendélesbe ütköztem, akit Fred és George kísért.

-Á kicsi Potter! Ismered már a húgunkkal Ginnyt?

-Még nem volt szerencsénk. Nagyon örülök Ginny. Sierra vagyok.

-Én is örülök.-mondta vékony hangon.

-Nos akkor mi megyünk is, had csacsogjanak a mi kedvenc lányaink.-mondta Fred és a testvérével együtt már el is tűntek az ellenkező irányban. Csend telepedett közénk és már épp távoztam volna mikor a lány megszólalt.

-Milyen érzés a Mardekárban lenni?

-Milyen érzés a Griffendélben lenni? -mosolyogtam rá, mire elpirult. Megeresztettem egy mosolyt felé.

-Igazad van, nem lehet sokkal másabb-hajtotta le a fejét, mire egy pillanatra megdermedtem, de a következő pillanatban széles mosolyt küldtem felé.

-Nem tudod elhinni milyen jó érzést ezt hallani -mondtam mire rám nézett. Némán fürkészte a tekintetem aztán ő is elmosolyodott. Így kezdődött a mi barátságunk. Sokáig bolyongtunk a folyosókon, amíg a tapasztalatainkat osztottuk meg egymással. Mesélt vicces sztorikat a testvéreiről, amiken én nagyon jót nevettem. Hirtelen éreztem még a változást. A lábaim megrogytak. Minden lelassult majd felgyorsult körülöttem. Már épp úgy gondoltam, hogy közelebbi ismeretséget kötök a kemény márvány padlóval, mikor egy fehér kéz villant meg a látóteremben.

-Sierra-sikkantott halkan a lány, de én nem tudtam válaszolni. A lábaim egyáltalán nem akartak engedelmeskedni. A kar erősen tartott, ezért felnéztem. Draco nézett le rám.

-Weasley, menj és szólj McGalagonynak! Crack te menj és szólj Pitonnak! -adta ki az utasításokat egy pillanat alatt, miközben leültetett a fal tövébe, és elém guggolva a vállaimnál fogva tartott.